A Senior Auctor Díjat privát, hiánypótló kezdeményezésként 2023-ban Janáky Marianna író, költő és Müller János, a Stonehenge cégcsoport tulajdonos-ügyvezető igazgatója alapították. A díjat idén Uri Asaf nyerte el.
Az alapítók célja, hogy az életük későbbi szakaszában írni kezdő szerzők elismerésben részesülhessenek. A Senior Auctor Díjat első alkalommal
a MÚOSZ székházában megrendezett ünnepségen vehette át Uri Asaf vegyész, költő, festőművész.

A díj kuratóriumának tagjai Hansági Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára; Czeglédi András filozófus, a 2000 című folyóirat szerkesztője; H. Nagy Péter irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő; Korpa Tamás költő, kritikus, szerkesztő és Janáky Marianna tanár, író, költő.
Az eseményen kiemelt vendégként voltak jelen többek között Németh Nyiba Sándor költő, zeneszerző, olimpikon; Sajti László, az Életem Receptje vezető szerkesztője, illetve Korpa Tamás költő, aki az általa írt laudációt olvasta fel. Továbbá munkájával megtisztelte az eseményt Eifert János fotográfus-fotóművész is.

Az ünnepelt tiszteletére félórás zenei műsort adtak a Budapest belvárosi Szabolcsi Bence Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai.
Janáky Marianna pedig felolvasta Marno János ez alkalomra írt versét és Rácz Péter Uri Asaf munkásságát bemutató esszéjét.
Az ünnepséget állófogadás zárta.
Fotók: Eifert János