Eli Roth X besorolású slashere kevésbé bevállalós, mint az alapjául szolgáló 2007-es áltrailer. A Hullaadás története a műfajhoz passzoló egyszerű narratív sémákból építkezik, közel sem olyan brutális, mint vártuk, és nincs benne elég humor vagy önreflexió ahhoz, hogy gulity pleasure moziként megállja a helyét.
Meglehetősen furcsa korhatárkategória a filmtörvénybe 2012-ben beépített X besorolás: a gyakorlatban semmiben sem különbözik a 18 éven aluliaknak nem ajánlott címkétől, viszont az ilyen plecsnit kapó filmeket csak este tíz óra után lehet vetíteni. Utoljára a Sikoly VI esetében érezte szükségét a Nemzeti Filmiroda, hogy használnia kell ezt a kategóriát, majd bő fél évvel később a Hullaadás (eredeti címén Thanksgiving, melyen vélhetően azért csavartak egyet, hogy ezzel a szójátékkal érzékeltessék: itt bizony egy horrorról, nem egy hálaadásról szóló családi filmről van szó) jutott ugyanerre a sorsra, mely rendesen megtépázta a várható nézőszámokat.
Több mint három hét alatt szűk nyolcezer jegyet adtak el rá, mely messze elmarad az októberi Fűrész X-től
(több mint 56 ezren voltak rá kíváncsiak), de még inkább az említett Sikolytól, mely ugyanezzel a besorolással bő 71 ezer nézőt vonzott a mozikba országszerte.
Pedig Eli Roth filmjét nem nevezhetjük előzmény nélkülinek, hiszen a 2007-es Grindhouse-ban látott áltrailerhez (melyet szintén Roth jegyez) készült – pontosabban azt bővíti ki egészestés filmmé –, ám mégis egy új, nem a sorozatba illeszkedő slasherről van szó, amit kb. 15 millióból forgattak, a bevétel pedig már most meghaladja a 40 millió dollárt, így már be is jelentették a második részt. A Tarantino-Rodriguez exploitation filmben megjelenő előzetes egy kalapos-maszkos gyilkos (akinek a kosztümdesignját New Plymouth első kormányzójáról, John Carverről készült festmény inspirálta) hálaadás napján elkövetett kegyetlen és kifejezetten explicit gyilkosságait mutatja meg. Trambulinozás közben sztriptízelő pom-pom lány,
kocsiban orális szexet folytató pár, pulyka- helyett emberhússal szembesülő, lekötözött vacsoravendégek esnek áldozatául.
A Hullaadás azonban hiába implementálja egytől-egyig az áltrailerben látott ötleteket, közel sem olyan bevállalós, brutális vagy perverz, mint a motivációt szolgáltató kiindulási alap.
A 2022-es hálaadáskor egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, hiszen a Thomas (Rick Hoffman) által tulajdonolt RightMart hamarabb kezdi a fekete pénteki kiárusítást. Lánya, Jessica (Nell Verlaque) barátaival hamarabb bejut az épületbe, ám kisvártatva elszabadul a pokol, az emberek egymáson taposnak, az egyik munkás felesége és még jó pár fogyasztó életét veszti. Egy évvel később ugyanúgy korábbi nyitásra készül az áruház, ám
a zavartalan profittermelést ezúttal rejtélyes gyilkosságok zavarják meg.
A sheriff (Patrick Dempsey) hamar rájön, hogy a bestiális vérontások mind-mind olyan személyeket érintenek, akik ott voltak a tavalyi téboly epicentrumában. Jessica és barátai hamar veszélybe kerülnek (a gyilkos képeken tageli be őket), egyre aggasztóbb részletek derülnek ki a nagy tervről, miközben közeledik a hálaadási felvonulás, ahol senki sem érezheti magát biztonságban.
Eli Roth azzal bővíti ki 16 évvel ezelőtti alapötletét, hogy a történelmi kosztümöt viselő gyilkos motivációját az agyatlan vásárlók szolgáltatják:
az expozícióban látott rohanás az ingyenes gofrisütőért a filmet átfogó konzumkritika eszközévé válik.
A fogyasztói társadalom mint szimbólum nem idegen a horror műfajától (pl. zombifilmek), így kézenfekvő választásnak bizonyult az ünnepi tematikához. A boltokat megrohamozó, egymáson taposó tömeg, amit az inhumánus cégek tovább hergelnek manipulatív működésükkel, már önmagában erős képekkel kecsegtet. Sőt, még a valóságtól sem kell különösebben elszakadni, hiszen videók ezrei tanúskodnak arról, ahogyan az átlagember megőrül a harsány színvilágú plakátokon hirdetett akcióktól.
A Hullaadás az alaphelyzet felvázolása után halmozza az ehhez kapcsolódó kliséket: van buta, de megnyerő influenszersrác (aki felveszi az ominózus eseményeket és YouTube-videót gyárt a tragédiából), a kirakatszőke, az afroamerikai mellékkarakter, a kapzsi kellékfeleség, a gazdag, erkölcstelen bolttulajdonos és a jóságos, nézői azonosulást segítő protagonista, aki meg akarja változtatni apját, miközben egyszerre két srác verseng a kegyeiért.
Persze egy slashert nem a történetéért, hanem a minél kreatívabb vérontásért nézünk,
ám a forgatókönyv hiányosságai még így is szálkák lehetnek a néző szemében. Főleg a film végén, amikor bizonyos karakterek a semmiből kerülnek a képbe, de gondolhatunk a fegyvereket áruló, partikat rendező McCarty-ra (Joe Delfin), akinek egy fontos filmvégi fordulat indirekt hatásán túl nincs különösebb szerepe, mégis megjelenik egy-egy jelenet erejéig. Mindez azonban teljesen irreleváns lenne – hiszen alapvetően hozza a slasher műfaji konvencióit, még ha vannak is zavaró hibák –, ha a film más, ennél fontosabb aspektusai működnének, de
Roth filmje a vártakhoz mérten vérszegény,
mérsékelten fantáziadús öldöklésekkel operáló tucathorrorrá válik.
Míg a Grindhouse kétperces szegmensébe rengeteg szellemes ötlet összpontosult, továbbá felvetette az önmaga paródiájába hajló, önreflexív szórakoztatás lehetőségét, ebből a Hullaadásra alig maradt valami. Elég csak kiemelni a már említett cheerleader-jelenetet: míg az áltrailerben a már félmeztelen nő érzékeny pontjába szalad a kés, addig a filmben közel sem ilyen explicit a tartalom (nincs pucérkodás és a kés alulról a lábakba és a kezekbe szalad), sokkal sterilebb képileg és hangulatát tekintve is elmarad a korábbi verziótól. Ilyen szempontból Roth rendezése
inkább érződik biztonsági játéknak: mintha vagy ő, vagy a forgalmazó/gyártó tudatosan tekerte volna lejjebb a potmétert,
holott az előzmény pont attól vált népszerűvé, hogy kellően infantilis, kegyetlen és szertelen volt ahhoz, hogy a néző fejét kapkodva hüledezzen a féktelen erőszakon.
Mindez nem jelenti azt, hogy a Hullaadásban ne lennének kiemelkedő pillanatok. Az osztályteremben esszéjét olvasó jóképű sráchoz tartozó poén, vagy a végső vacsora szekvenciái felvillantják egy hamisítatlan téli gulity pleasure lehetőségét, ám
az alkotók sosem engedik el igazán a gyeplőt, holott az állt volna igazán jól a filmnek.
Hogy a folytatásban milyen irányvonalat fog venni a hálaadás tematikájába zárt történet – a film végéből kiindulva a gyilkos vélhetően visszatér valamilyen formában –, még kérdés. Az viszont biztos, hogy másodjára vagy a scripten, vagy a hangvételen és az ahhoz tartozó kivitelezésen (paródiára hajazó tónus, változatos gyilkosságok) változtatni kell ahhoz, hogy a biztos pénzügyi siker mellett a közönség se unjon rá Roth hullámzó minőségű rendezéseire. És hogy az a bizonyos maradék ne maradjon a tányéron.
Hullaadás (Thanksgiving), 2023. Rendezte: Eli Roth. Írta: Jeff Rendell, Eli Roth. Szereplők: Patrick Dempsey, Ty Olsson, Gina Gershon, Karen Cliche, Nell Verlaque, Rick Hoffman, Jalen Thomas Brooks, Addison Rae, Jenna Warren, Tomaso Sanelli, Joe Delfin. Forgalmazó: Forum Hungary.
A Hullaadás a Magyar Filmadatbázison.
