Radu Jude legújabb filmje anarchista röpirat és szociálisan nagyon érzékeny műalkotás egyszerre, és az bizony csak a legnagyobb rendezőknél fordulhat elő, hogy ez a két réteg nem oltja ki egymást. Az alulfizetett és túldolgoztatott produkciós asszisztens története valódi kelet-európai sorstragédia, de természetesen a reflexió szempontjából is számtalan értelmezési lehetőséget kínál a legfrissebb Jude-remekmű.
A román film az elmúlt két évtizedben az egyik legfontosabb európai iskolává vált, azon belül is Jude egy kiemelten jelentős szerző, filmjeit rendre fontos fesztiválokon mutatják be (előző műve, a Zűrös kettyintés avagy pornó a diliházban Berlinben Arany Medvét nyert), annak ellenére, hogy tartalmuk és formanelyvük egyáltalán nem könnyíti meg a befogadást. A román rendező érdeklődése igencsak kettős: egyszerre foglalkoztatja a hétköznapok banalitásának tragédiája, és az, hogy
a művészet hogyan képes felvenni a harcot az önkénnyel és a kizsákmányolási hálókkal szemben.
A Ne várj sokat a világvégétől nem radikális irányváltás az alkotói pályán, ám minden téren egy kicsit messzebb megy, mint a korábbi művek. Még szabadabb, még bátrabban köt össze egymástól nagyon távol álló elemeket, még többet idéz, még messzebb jut a filmipari reflexióban.
Főhősünk Angela (Ilinca Manolache) egy filmes cég produkciós asszisztense, aki Bukarestben autózva keres fel alanyokat egy munkahelyi balesetekről szóló anyaghoz. Az ébresztője hat óra előtt szólal meg, az asztalon ott a félig üres borospohár, és az sem véletlen, hogy többször figyelmezteti a főnökét, hogy nem mer vezetni, hisz könnyen balesetet okozhat, annyira fáradt.
De nemcsak az ő helyzete kilátástalan: alanyainak balesetéért a cég nem vállal felelősséget,
a temetőt érdemi egyeztetés nélkül akarják beépíteni, ráadásul a román fővárosban minden idők egyik leghírhedtebb rendezője forgat zöld háttér előtt.
A Ne várj túl sokat a világvégétől mindenekelőtt város- és országfilm. Ezúttal nem vidékről érkezünk Bukarestbe, mint a pályanyitó A legboldogabb lány a világonban és nem is gyalogszerrel tesszük meg a távot, mint a Zűrös kettyintésben, hanem négy keréken járjuk az utakat. Az autó nagyon izgalmas köztes állapotot biztosít: egyszerre érezzük távolinak és közelinek, megváltoztathatónak és eleve elrendeltnek a környzetet. A jármű ezzel együtt ketrecbe is zár:
Angela alig hagyja el autóját, folyamatosan úton van, ami arra is rímel, hogy nincs lehetősége megállni, otthona is csak átmeneti szállás.
Jude ezúttal sem pozitívabb a román fővárossal kapcsolatban: Bukarestet a rendező univerzumában még mindig mérhetetlen mennyiségű elfojtás és fortyogó indulat teszi élhetetlenné. A Ne várj túl sokat a világvégétől bántóan jól érzi a korszellemet. Ukránozás, cigányozás, románozás vátja egymást és alkot egy olyan tükröt, amibe nem kellemes belenézni.
Ám közel sem csak az átlagembernek.
A Ne várj sokat a világvégétől-ben igen egyértelmű és éles kapitalizmuskritika jelenik meg.
A legkiszolgáltatottabbak persze azok az emberek, akiket Angela castingol a videóba: valószínűleg egész életüket befolyásoló sérüléseket szenvednek, de igazából senki nem vállal ezért felelősséget, sőt groteszk módon még arra is fel akarja őket használni a nagyvállalati világ, hogy legitimálják a működésüket. Ám mélyebben megvizsgálva Angela helyzete sem sokkal jobb: a munka mennyiségéhez képest alacsony fizetés, rossz, rendkívül veszélyes munkakörülmények és méltatlan bánásmód a jussa neki is, hiába hangzik jól a filmiparban dolgozni.
Az eddigiek alapján talán senkit sem lep meg, hogy Jude a saját médiumával sem bánik kesztyűs kézzel.
A kelet-európai filmiparok az ő nézőpontjából a mainstream kevésbé sikeres termékeinek összeszerelő üzemei,
ahol a helyi olcsó munkaerőt Uwe Boll szintű figurák használják ki. A munkakörülmények mellett tehát az elvégzendő feladatok is méltatlanok, nem készül már manapság olyan alkotás, amiért érdemes lenne éjszakázni. Jude ezen a téren is bravúrosan keveri a rétegeket: az emlékezetes cameóval jelentkező hírhedt trashrendező, Uwe Boll mellett az európai művészfilmes szcéna ünnepelt színésznője, Nina Hoss is feltűnik, méghozzá igen váratlan módon és szerepben.
De a reflexió része az is, amit Angela a telefonjával csinál. A nő feszültséglevezetésként Andrew Tate-ra hajazó, rasszista, szexista és trágár videókat gyárt, mert csak így képes túlélni. Ebben az értelemben azonban az a film is hasonlóan működik, amelyet épp nézünk:
egy mélyen kiábrándult alkotó utolsó próbálkozása az őrület elkerülésére, aminek ilyen értelemben gyakorlati haszna nincsen.
A cím is sokatmondó: megjelenik benne az értelmiség folyamatos apokalipszis-várása és ennek a hiábavalósága is. Ha jön is a felforgatás, semmi sem változhat, mert bizonyos berögződéseket nem lehet átírni.
Ahogy említettük, ezúttal a formai játék is minden korábbinál radikálisabb (bár a Zűrös kettyintés félórás szótármontázsát nehéz felülmúlni). Jude párbeszédet folytat egy 1981-es román filmmel, az Angela merge mai departe-val, amely a kor elvárásainak megfelelően ideológiailag erősen elkötelezetten ábrázolta egy fiatal nő útját.
Jude kísérleti filmes módon rímelteti egymásra a két alkotás jeleneteit,
emellett viszont azt is ábrázolja, hogy ma milyen környezetben kell közlekednie és élnie egy bukaresti nőnek.
A rétegek egymásra hatása és párbeszéde teszi izgalmassá a Ne várj túl sokat a világvégétőlt.
Jude a kelet-európai mindennapok posványának egyik legpontosabb krónikása,
és bár új filmje tartalmilag nem hoz sok újdonságot, senkinek sem árt, ha néhány évente szembesül ezzel a világszemlélettel.
Ne várj túl sokat a világvégétől (Nu aștepta prea mult de la sfârșitul lumii, 2023). Írta és rendezte: Radu Jude. Szereplők: Ilinca Manolache, Nina Hoss, Katia Pascariu, Sofia Nicolaescu, Uwe Boll, Miske László. Forgalmazza: Cinema Niche.
A Ne várj túl sokat a világvégétől a pécsi Apolló moziban 2024. február 23-án, valamint a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban 2024. február 24-én tekinthető meg.
