A nem kijárat nem csak egy zenekar neve, ez a testvérem, Kabai Lóránt (1978-2022) 2003-ban megjelent második kötetének címe is. A zenekar ezen a lemezen Lóri verseit használja szövegalapanyagként. Azt hiszem az én helyzetemben így, hogy élete utolsó másfél évében együtt laktam Lórival, helyes, ildomos (?) bevallanom, a nem kijárat zenekar lemezének intrója nekem kísérteties, gyomorszorító, mégis kedves, hiszen látom magam előtt Lórit, ahogy a konyhapult előtt ül, és olvassa telefonja mikrofonjába ezeket a sorokat. A mély tónusú felvezető zaj bennem megalapozza ezt a görcsbe forduló érzést, hiszen a gyászmunkám még tart. Ám ettől a nehéz mondatomtól most nem kell megijedni, később még visszatérek rá, miért.
A lemez borítója Lóri festménye, amelyre a zenekar neve és a lemez címe — jó érzékkel — csupa kis betűvel került. A nagybetű használatát minden szövegében mellőzte Lóri, a nevét is kisbetűvel írta. A borító grafikusa, a festmény fehér hátterét jól használva, sarokba igazította a szöveget. Nem tolakodik, de látható, méretét tekintve szerény — és mégis elegáns.
A dalok szövegeivel nem is foglalkoznék. Nem csak azért, mert a versek önmagukban is stabil lábon állnak, nem csak azért, mert érvényes életmű részét képezték, s mert tudom, hogy Lóri minden egyes szöveg ilyetén való felhasználását ismerte, de azért sem, mert vélhetően kevéssé tudnék elfogulatlanul beszélni róluk. Hacsak azt nem írom le, hogy gyakran kelek az alternatív előadók szövegeinek védelmére, hogy azok „csak” dalszövegek, ezzel fejemre húzva annak ódiumát, hogy költőként igénytelenséggel vádoljanak, de ebben az esetben erről nem beszélhetünk.
Ezek a szövegek soha nem készültek dalszövegnek, ezek versek.
Többségük szabadvers, Csigó Tamást dicséri, és neki köszönhető az, hogy dallá válhattak (köszi, Csigi!).
A zenéhez nem igazán értek, csak hallgatom, azaz szeretem, vagy nem szeretem viszonyban vagyok vele. Ez így róka fogta csuka: se a szövegről, se a zenéről nem beszélek szívesen, akkor miről? A lemez felépítettségéről viszont nagy kedvvel írok, hiszen számomra nagyon szerethető módon — függetlenül attól, hogy az album pillanatnyilag fizikai adathordozón nem elérhető — azokat az időket, előadókat idézi, amelyeknek még fontos volt, hogy egy LP vagy CD műalkotás legyen. A szerzők úgy építették fel a lemezt, hogy nem véletlenül követi az első dalt a második, a negyediket az ötödik, dinamikája van a számok egymásutániságának.
Ebbe a tudatosságba belefér az is, hogy Lóri hangja nyitja és zárja a lemezt. Keretes szerkezetnek mondhatnánk,
amiről eszembe jut Lóri első kötete — mennyire tiltakozna, azt ő nem is tekinti kötetnek, inkább füzetnek —, amelyben a versei bizonyos pontjain fordított zárójeleket használt: )valahogy így(. Ezen a lemezen fordított zárójelnek gondolom a Lóri által elmondott verseket. Ha jelentést szeretnék társítani ehhez a kifordított írásjelhez, azt gondolom, hogy ami a zárójelen „belül” van, az lényegtelen, nem fontos, ami „kívülre” kerül, az a lényegi mondanivaló. Kicsit nehézkes értelmezni, hogy mi van kívül és belül, viszont biztosan gondolkodásra késztet. Ha az előbbi fejtegetésemnek teret engedünk, és elfogadjuk, hogy Lóri hangja a kifordított zárójel, akkor ami a hanglemezen van, az a fontos, minden más zárójelbe tehető.
Visszatérve a felépítettséghez, a — zenei aláfestésében is — sötét tónusú intrót követő lassabb tempójú, de ezt a nyomasztó érzést oldani képes, oldani hivatott Ez itt nem című dal bennem megerősítette azt a korábbi érzést, hogy
Csigó Tamás (ének, gitár, zeneszerző) zenéjének jól áll, ha női hang is feltűnik benne.
Itt Hódosi Enikő (ének, billentyű), akivel ezt a dalt duettben adják elő, csiszolja finommá a hangzást. Csigó Tamás másik zenekara a Beat Dis korábbi albumain is színesítették a lemezek profilját női előadók (Alba Hyseni, Natalie Dimanovski, Judie Jay). A szám alapját képező eredeti szöveg is ilyen felelgetős módon van megírva, és itt a két hangszín nem csak kiegészíti egymást, de harmonikussá is teszi a teljes megszólalást. A dal lassúból fokozatosan épül fel a maga sajátos dinamikájába, mintegy megalapozva a lemez további, az intróhoz képest akár meglepően könnyedebb hangulatát.
Ezt követően dinamikusabb számok következnek (Csodajel), majd a 10 vagy 17. amely képes akár táncra is perdíteni. Majd egy álszentimentálisba hajló dal (Sanzon) folytatja ezt a tempót, hogy aztán lüktessen tovább (Se holdra). Itt megint belassul, de egy izgalmas gitártémával indul a Felült a csend, az egyik legkorábban vizuális formát kapó dal. Érdemes rákeresni az album dalaihoz készült klipekre, kifejező, átgondolt alkotások. A lemez dinamikus csúcsán határozottan a már-már galoppozó (elnézést kérek a zenéhez értőktől, hogy csak ilyen földhözragadt képeim vannak, s nem szakkifejezéseim) Mert mit tudok én helyezkedik el. A zenével kapcsolatban itt jegyezném meg azt a határozottan kellemes tapasztalatomat, hogy
az alapvetően sötét hangulatú versek nem nyomják agyon a muzsikát, a hangulatot.
Sőt, azt kell mondjam, hogy pont a dallamok segítségével méltó módon válnak kellemessé, finommá vagy egyenesen feldobottá a versek.
A lemez legkülönösebb harmóniákkal operáló, legösszetettebb dala a Vodka/Outro című, amely a szívemhez legközelebb áll. Megint leírom, nem csak Lóri hangja, a szöveg gyermekkorunkat, az ongai házat felidéző mivolta miatt, sőt, talán annak ellenére. Annyira magával ragadó, lépésről lépésre felépített,
szöveghez simuló módon lépnek be és lépnek ki a hangszerek, annyira szépen fel- és kivezetett szám lett,
hogy nem is tudtam mást elképzelni a végén, csak Lórinak ezt a nosztalgikus szövegét. S ha már ennyire szeretem ezt a dalt, illene megmagyaráznom, hogy miért nem adok ennek hangot, például a közösségi médiában. Az ok ugyanaz, mint amiről az írás elején beszéltem, témájában és hangjában is kedves nekem a testvéremet hallgatnom, de nehéz magam arra rávennem, hogy a hangját megosszam ezeken a felületeken. Butaságnak tűnhet, tudom, hiszen a lemez bárki számára nyilvános, a dalok a zenemegosztó felületeken elérhetőek, mégis, nekem (most még) ez fájdalmat jelentene. Lehet, hogy nem csak az volt a célom ezzel az ismertetővel, hogy a nem kijárat új lemezére felhívjam a figyelmet, hogy egy igazán igényes, az underground popjaként (a kritika alter-popként határozza meg a zenekar stílusát) értelmezhető zenéről beszéljek, amelynek szövegei irodalmi igényességgel bírnak, hanem az is, hogy megkérjem az olvasókat, hogy osszák meg helyettem a Vodka/Outro című dalt.
nem kijárat, mert mit tudok én, 2023.
A borítókép a zenekar Facebook-oldaláról származik.