Az idei Oscar meglepetésfilmje nem csak nyelvében univerzális: kortól függetlenül, szavak nélkül mesél barátságról, a továbblépésről és arról, hogy bármennyire fáj, ahol egy új szövetség születik, ott egy másik szükségszerűen felbomlik.
Mindannyian álmodunk – ki többet, ki kevesebbet –, melyet viszonylag kevesen próbálnak meg magasabb szinten értelmezni, gyökerét kutatni, jelentését felfejteni. Megosztjuk egymással képtelen képzeteinket, bizarr élményeinket, igyekszünk rekonstruálni Kulesov alkotó földrajz-elve alapján szerveződő, a valóság szeleteit egybeolvasztó furcsa tereket. Vagy pont ellenkezőleg – ha sejtjük az adott álomban megjelenő személy/eseménysorozat eredőjét –, tartalmát inkább megtartjuk magunknak. Pedig lenne dolgunk velük:
az álmok a legtöbb esetben jeleznek valamit, általuk tudatalatti tartalmak fakadnak fel, melyek elmondanak valamit lelki világunkról,
működésünkről, titkolt és beteljesületlen vágyainkról, mentális állapotunkról. Az álom a létezőhöz kapcsolódik, valós tapasztalatokon alapul, ilyen értelemben amikor Asimov 1986-ban Robotálmokról beszél, akkor olyan képességgel ruházza fel az ember által teremtett, azt kiszolgálni hivatott gépeket, mellyel – jelenlegi tudásunk alapján – nem rendelkezhet.
Azóta rengeteg hasonló tematikára épülő film és sorozat (pl. a novellák adaptációjaként szolgáló Én, a robot, Ex Machina, Búcsú Yangtól) és videójáték (Detroit: Become a Human) készült, melyek között találunk kifejezetten gyerekeknek készült (vagy legalábbis őket célzó) alkotásokat is (Hős6os, WALL-E).
Legtöbbjükben közös az a technopozitivista álláspont, hogy a robot megkönnyíti az ember életét,
segíti a mindennapokban, sőt a történet során társsá, teljes értékű baráttá fejlődik, aki képes feláldozni magát „gazdájáért”. Gyakori elem az is, hogy a fiatal főhősnek pont azért van szüksége mesterséges barátokra, mert kilóg az adott közösségből, introvertált, nehezen nyílik meg másoknak, ezért a gép eszközzé válik gátlásainak leküzdéséhez, vélt vagy valós „furcsaságának” elfogadásához.
Sara Varon 2007-es képregénye már abban csavar egyet a megszokott formulán, hogy szereplői állatok, akik az emberekhez hasonló városokban élnek, ám ugyanazokkal a problémákkal küzdenek. A spanyol, eddig élőszereplős filmeket jegyző Pablo Berger érdeklődését is felkeltette a Kutya és a Robot barátságáról szóló történet, melyet eredetileg az ír Cartoon Saloonnal (A tenger dala, Wolfwalkers) készített volna, ám a járvány miatt saját animációs csapatot épített maga köré. A képregény általános világától eltérően a Robotálmok settingje a ’80-as évek New Yorkja (Berger itt tanult), ahol a magával pongozó, a tévé előtt egykedvűen fagyasztott mac and cheese-t majszolgató kutya egy reklám hatására robotot rendel magának.
A magányt maga mögött hagyó protagonista végre megtapasztalja a társas lét gondtalanságát,
ám egy felhőtlen strandnap után a víztől mozdulni képtelen barátját nem tudja hazavinni. Az útmutatóval és szerelőtáskával felvértezett Kutya másnap már hiába tér vissza: a partot június 1-jéig lezárták, melyen bürokratikus és törvénytelen eszközök sem segítenek. A párosnak majd’ egy évet kell várnia a másikra, miközben mindketten képzelt és tényleges kalandokba keverednek: a végső kérdés az, találkoznak-e még valaha, vagy az eltelt idő és a közben megváltozó viszonyok miatt végleg más úton kell keresniük a boldogságot?
A külső körülmények következtében kettévált sorsok eltérően alakulnak: a Kutya folyamatosan keresi a lehetőségeket a szocializációra, míg a Robot – mivel nem tud mozogni – egyrészt röghöz kötve szenvedi el a környezet kölcsönhatásait, másrészt a szorongató helyzetet feloldó alternatív szcenáriókról álmodik.
A képzelt események vágybeteljesítésként funkcionálnak (szeretne felkelni és visszamenni barátjához),
melyek néhol „pozitív”, néhol „negatív” végkifejlethez vezetnek: az eredeti állapot visszaállítása az álmok dimenziójában bizonytalanná válik, ami által a barátságról addig alkotott kép is újradefiniálódik. A rengeteg vizuális utalással operáló (legyen az filmes, pl. Óz, a csodák csodája, Ragyogás, vagy az adott korszakra utaló jel, mint a 1982-es futball világbajnokság kabalája) Berger animációja és Varon alapműve már szellemiségében is eltér a mainstream meséktől. A keserédes végkifejlet arra mutat rá, hogy a barátság sokkal több az aktív kapcsolat fenntartásánál:
nem csak a valóságban zajló interperszonális viszony, hanem az ideák, az eszme síkján szerveződik,
melyben a másik boldogsága fontosabb, mint a sajátom. A Robot emberi képességei és tulajdonságai mellett képes lesz arra, amire kollektív társadalmunk jelentős százaléka élete végéig képtelen: hajlandó lemondani valamiről a „magasabb jóért”.
A Robotálmok egyértelműen a duplafenekű animációk (Agymanók, Coco, Wolfwalkers) sorához csatlakozik, azaz egyszerre képes megszólítani a gyerekeket (látványával, egyszerű vonalvezetésével), miközben a primer történethez rendelt morális dilemmái, átfogó gondolatisága a felnőttek számára is izgalmassá teszi. Az életkori kötetlenség mellett nyelvi korlátok sem kötik gúzsba Robot és Kutya barátságát: a képregény és az adaptáció is dialógus nélkül meséli el az egy évet felölelő történetet, azaz
a téma univerzalitása mellett nyelvek és kultúrák felett átívelő, mindenki számára érthető és átérezhető narratívát kapunk.
A tisztán vizuális történetmesélés lehetőséget ad arra is, hogy Berger a képregényt kiterjesztve játsszon a formával és a tartalommal. A Robot egyik álmában kiesik a képmezőből, majd a téli hátteret megfordítva egy napsütéses, virágokkal díszített mezőn táncol margarétákkal, a strandon eltelt időt osztott képernyőn követjük, de a film egyik fergeteges szegmensében például a Kutya egy Hóemberrel megy bowlingozni.
A Robotálmok megtartja az eredeti ötleteit, ám mind a mediális váltás, mind
az alkotók kreativitása további perspektívákat nyit a komoly kérdéseket taglaló animáció horizontján.
Erre erősít rá a képregényből szintén hiányzó hang, mely konkrét párbeszédek hiányában újabb jelentésrétegekkel ruházza fel a megható mesét: a szövegében tökéletesen a történetre rímelő kezdeti idill hangulatát biztosító September című Earth, Wind & Fire-dal a zárlatra más kontextusba kerül, különös tekintettel a „do you remember?” sorra. Az Oscart ugyan Mijazaki vihette haza, a valódi show-t (és a lelkünket) a Robotálmok rabolta el egyetemes üzenetével, gondos rétegeltségével, színes mellékkaraktereivel, vizuális kimunkáltságával, önreflexiójával és szívfacsaró befejezésével.
Robotálmok (Robot Dreams), 2023. Sara Varon képregénye alapján írta és rendezte Pablo Berger. Forgalmazza: Vertigo Média.
A Robotálmok a Magyar Filmadatbázison.
