Június 14-16. között rendezték meg Szombathelyen a Bloomsday Fesztivált, melynek irodalmi ágát a szervezők a korábbi évekhez képest idén jelentősen megerősítették. Kétalkalmas szövegműhelyt rendeztek Fehér Renátó és Vincze Bence vezetésével, Szombathelyhez kötődő szerzők részvételével tartottak zenés, irodalmi előadást, és egy pódiumbeszélgetésre is sor került Dragomán Györggyel.
A Bloomsday Fesztivál második napján, szombaton a Schrammel-gyűjtemény adott otthont a pódiumbeszélgetésnek, ahol Vincze Bence kultúraszervező kérdezte Dragomán György József Attila-díjas írót Szombathelyről, irodalomról és Joyce Ulysseséről. Dragomán 1973-ban született Marosvásárhelyen, családjával 1988-ban települtek át Magyarországra, és négy évet éltek Szombathelyen. Itt ismerte meg tizennégy éves korában Szabó T. Annát, akit később feleségül vett. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy Vincze Bence először szombathelyi kötődéséről kérdezte a vendéget. Dragomán a Máglya című regényének újraolvasása közben döbbent rá, hogy mennyire fontos számára Szombathely. Elmondta ugyanis, hogy a város épp olyan jelentőséggel bír a mű fiktív világában, mint Marosvásárhely.
Dragomán szerint az író mindig magával visz valamit azokból a városokból, ahol él vagy jár, mert az író „raktároz”.
Úgy véli, egy várost gyalog kell felfedezni, hogy igazán megértsük, és emlékezetünkbe véssük. Elmesélte, hogy Szombathelyen töltött évei alatt sosem ült buszra, akár edzésre, akár az oladi angolórákra ment – és ezt a szokását azóta is tartja. Szombathely különösen fontos neki, hiszen itt volt először „nagy erőkkel” szerelmes, és az első szerelem, amelyet állítólag sosem felejtünk el, nála az utolsó is lett: Szabó T. Anna költővel azóta is egy párt alkotnak. A városhoz való kötődésével kapcsolatban megemlítette azt is, hogy
itt erősödött meg benne a gondolat, hogy lehet belőle író,
de mesélt azokról a felszabadító hatásokról is, amelyeket Szombathely akkoriban nyújtott számára a romániai viszonyokhoz képest. Egyetemi évei alatt, de még két fia, Gábor és Pál születése után is gyakran hazalátogattak, csak édesanyja elköltözése után kezdtek ritkulni a városban tett látogatásaik.
A beszélgetés során többször elhangzott, hogy Dragomán György tudatos író, mégis kitért rá, hogy
meg kellett tanulnia azt is, hogy ne csináljon semmit, ne gondolkozzon.
„Kicsit olyan az írás, mintha kertész lenne az ember. A kert nő magától akkor is, ha nem figyelünk rá. Törődni kell vele, de nem kell mindig nézni, hogy nőtt-e benne megint a fű. Az írás is ilyen.” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy az írónak is tudnia kell pihenni.
A Dragomán szövegeiben gyakran megjelenő apai eredetű toposz – „ezt sem hittem volna annak idején” – egyik első előfordulása is Szombathelyhez kötődik. A család Romániából való kivándorlásának ötlete nem igazán tetszett a gyerekeknek, Dragomán Györgynek és testvérének, akik csak egy skót juhászkutyáért cserébe költöztek volna Magyarországra. Amikor megérkeztek Szombathelyre, az új otthonuk (a szomszédokkal közös) kertjében, láss csodát, egy skót juhászkutya fogadta őket. Bár a kutya a szomszédé volt, ez már majdnem úgy érződött, mintha az övék lenne. Ekkor hangzott el először az a bizonyos szólás, amely később többször is felbukkant a család történetének alakulása során és persze Dragomán írásaiban is.
A továbbiakban az angolszász irodalomra terelődött a szó, amellyel Dragomán 1989-ben találkozott először a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban, ahol háromezer angol nyelvű könyv várt arra a lenyűgözött diákra, aki Romániában már kiválóan megtanult angolul, de nem fért hozzá korábban ilyen kötetekhez.
A szombathelyi könyvtár polcáról elsőként Joyce Ulyssesét választotta,
párhuzamosan olvasva azt Esterházy Bevezetés a szépirodalomba című művével tizenhat éves korában. Nevetve hozzáfűzte, hogy ezt másnak nem ajánlja.
Vincze a pódiumbeszélgetést követő, Szombathelyi emberek című zenés, irodalmi előadásra utalva arra kérte Dragománt, hogy emlékeire hagyatkozva mutassa be, milyenek is a szombathelyi emberek. Annak idején szembetűnő volt az író számára, hogy a szombathelyiek mind biciklivel közlekednek, szemben a dombos Marosvásárhely lakóival. Kiemelte azt is, hogy a költözést követően
Szombathelyen mindenki befogadó, kíváncsi, barátságos és kedves volt vele,
majd összefoglalóját megtoldotta még annyival, hogy a szombathelyiek közül nagyon sokan szeretnek horgászni.
Dragomán írói pályafutásának kezdete is Szombathelyhez kötődik, itt kezdett ugyanis publikálni. Mivel diszlexiás, a költözést követően néhány hét haladékot kapott a helyi Nagy Lajos Gimnáziumban a felzárkózáshoz. Először az Antigonéról kellett esszét írnia, amelytől a magyartanárnője teljesen elsápadt, mert nem volt benne olyan szó, amely hibátlan lett volna. A helyesírási hibákat leszámítva azonban az esszé nagyon is jól sikerült, így a tanárnő rögtön érdeklődni kezdett további írásai iránt, amelyek megjelentetésében aztán segítette a fiatal Dragománt.
„Gyönyörűen roncsolja a nyelvet – írták nekem a szerkesztők, azt hitték, hogy direkt írok így” – mondta nevetve.
Az indulásra visszagondolva elmesélte, hogy rengeteget köszönhet volt gimnáziumának, mert az érettségin akár meg is bukhatott volna, akkor pedig katona lett volna belőle. Szerencsére ezt tanárai nem engedték.
A várostól távolodva és Joyce-hoz közeledve Vincze az egyetemi évekről és az angolszász irodalom hatásáról kérdezte az írót. Dragomán angol-filozófia szakon kezdett tanulni az ELTE-n – elsősorban azért, mert akkoriban angolul tudott, olvasott és fordított. Már az egyetem előtt intenzíven fogyasztott angolszász irodalmat: Orwell 1984-e volt az egyik első nagy élménye.
A könyv hatására foglalkoztatni kezdte a szabadság és a hatalom kérdése,
ezért döntött úgy, hogy az angolhoz a filozófiát párosítja.
„Látszott, hogy ez valami más, mint azok a regények, amiket akkoriban olvastunk. Más, és mégis regényként működik. Ez csodálatos és ijesztő is volt egyszerre.” – fogalmazott a továbbiakban Joyce-ról, aki szintén nagy hatással volt rá. Dragománt érdekelték a határok, hogy mi is a regény, így
Joyce tanulságos volt számára abból a szempontból, hogy mit lehet megcsinálni a műfajon belül.
Vincze megjegyezte, hogy a két szerző stílusában erős rezonálást érez.
A beszélgetésben kitértek az író két gasztrokönyvére is. Dragomán már egyetemista korában elkezdett ilyen jellegű szövegeket írni, de aztán félrerakta őket. Fanatikusnak nevezte magát, aki nagyon szeret tanulni – legyen szó írásról vagy főzésről.
Ezekre a szövegekre stílus- és „érzékgyakorlatokként” tekintett,
de egy idő után annyi összegyűlt belőlük, hogy ő és a kiadó is érdemesnek látta őket a közlésre. A hallgatóság örömére elmesélte, hogy több kötete is megjelenés előtt áll, amelyek között van háborús regény, novelláskötet, sci-fi írások, valamint a Máglyához és A fehér királyhoz kapcsolódó könyv is.
A program után további Szombathelyhez kötődő szerzők várták az érdeklődőket egy zenés, irodalmi esttel. James Joyce nemcsak az Ulysses megírásával helyezte Dublint a világirodalom térképére, hanem egy novelláskötetet is alkotott Dublini emberek címmel. Ez a könyv inspirálta a Szombathelyi emberek című előadást, mely során szombathelyi kötődésű írók olvasták fel szombathelyi történetekre épülő műveiket, összeállítva ezzel azt a fiktív várost, amely egyszerre nosztalgikus és varázslatos, és ahol hasonmásaink és képzeletbeli polgártársaink élnek: a szombathelyi emberek. Az eseményen Fehér Renátó, Kustos Júlia, Szabó T. Anna, Szijj Ferenc, Tóth Kinga és Vincze Bence olvastak fel.
Pódiumbeszélgetés Dragomán Györggyel / Bloomsday, Schrammel-gyűjtemény, Szombathely, 2024. június 15.
A fotókat Nagy Jácint készítette.
