Az új Majmok bolygója-film, A birodalom meglepően intelligens és rétegzett látványfilm, amelyet kisebb-nagyobb hiányosságok próbálnak elrontani, kevés sikerrel.
A Pierre Boulle sci-fi regényéből kinőtt eredeti Majmok bolygója-filmek, legalábbis az első két rész, a legkegyetlenebb disztópiák, amelyek még a távoli jövőben játszódnak. Míg Boulle művében a főhős asztronauta valóban egy idegen bolygóra, a Sororra jut el, ahol az intelligens majmok uralkodnak, addig az 1968-as feldolgozásban Charlton Heston hőse ráeszmél, hogy tulajdonképpen nem ment sehová, csak 2000 éves hibernációt (vagy feltételezhetően időugrást) követően visszajutott a Földre. Itt atomháború pusztította el az emberi civilizációt, a mutációnak köszönhetően pedig a majmok emelkedtek fel intelligens fajként, akiknek vallása és törvényeik alaptézise szerint az embert nem szabad többé a hatalomba engedni. A homokba fúródott Szabadság-szobor látványa 56 évvel ezelőtt nagy hatású lehetett a hidegháború és a háborúellenes tüntetések kellős közepén.
A majmok bolygója súlyos társadalomkritikát fogalmazott meg,
hogy figyelmeztessen az esztelen fegyverkezési verseny és a két világrend által támogatott kölcsönös gyűlölet veszélyeire. A 2011-ben indult új trilógia ennyire nem volt direkt, de ezek a filmek is továbbvitték a társadalomkritikus hagyományt, különös tekintettel a középső részre, a Forradalomra, amelyben mindkét oldalon feltűntek fanatikus és szélsőséges vezetők, akik rossz útra vezetik a népüket.

A hét év kihagyás után érkezett
A birodalom úgy kapcsolódik egyszerre az 1968-as eredetihez és a 2010-es évek trilógiájához, hogy tud újat is mutatni.
Nincs kihangsúlyozva, pontosan hány év telt el a Háború, a trilógiát záró epizód óta, de hangsúlyos, hogy akár több száz is, mert Cézár, az első intelligens majom A birodalom jelenében már csak legenda, amiről sokan nem is hallottak. Noa, a fiatal és naiv csimpánz sem nagyon tud a legendáról. Solymász klánjával él olyan szerkezeteken, amelyekről talán csak kevesen tudják, micsodák: egykoron az ember által épített tornyok. Akár az 1968-as eredetiben, úgy az átlagmajmok ezúttal sem tudják elképzelni, hogy az ember valaha intelligens lény volt. Őket mint primitív, beszédre képtelen lényeket már csak szánják a csimpánzok.
Nem tőlük kell félni, hanem a maszkos lovasoktól, akik sorra perzselik fel a békés településeket és rabolják el a lakókat.
Noa törzse is erre a sorsra jut, így túlélőként útnak indul, hogy megkeresse elragadott szeretteit. Az út során találkozik egy Raka nevű bölcs orángutánnal, aki sokkal többet tud az emberről, mint kellene, valamint egy hamis Cézárról beszél, aki a gorilláknak és más harcias majmoknak parancsol, ő tarthatja fogságban Noa barátait és családját. A helyzetet pedig csak tovább bonyolítja a Novának nevezett rejtélyes embernő felbukkanása, akinek szemében ott lobog az értelem.
A birodalom ugyan sok tekintetben nemcsak az 1968-as filmre hasonlít, hanem James Cameron Avatarjaira is, a világát mégis olyan jó ritmusban mutatja be, hogy annak ellenére képes fenntartani a feszültséget és a központi rejtély iránit érdeklődést, hogy sok motívumát és fordulatát láttuk már. Kétségtelenül ismerős a Nova név, a hősnő ruhája Charlton Heston karakterének az öltözetére emlékeztet, ahogy a primitív emberekre hálóval lecsapó gorillák is megvoltak az eredeti A majmok bolygójában. A birodalomban azonban ezek nem üres idézetek és nosztalgikus utalások, nem lusta megoldások, mivel a látszat csal.
A közös motívumokat az új film alkotói úgy variálták, hogy egy önálló történet kerekedjen ki belőlük.
Az egyik nagyon fontos különbség az 1968-as filmhez képest, hogy A birodalom nem emberközpontú, megtartja a 2010-évek trilógiájának „majomperspektíváját”. Így az emberek nem válnak pozitív figurákká még annak ellenére sem, hogy a pusztulás szélére kerültek, másrészt a majomközösségeket belülről látva a csimpánzokat és a gorillákat sem redukálták az alkotók egyértelműen morálisan jó vagy rossz karakterekre. Ez érvényes Noára is, akit sikerült egy érdekes drámai hőssé érlelni.

Noa nyilvánvalóan sok tekintetben hasonlít az előző részek Cézárjára, akit megedzett az élet azt követően, hogy naivan hitt az emberek jóságában és kedvességében, így bizalmatlanná és kemény kötésű vezetővé nőtte ki magát. Ugyanakkor Noában az emberekről hallott históriák hatására eleve van egy nagy adag előítélet. Novával találkozva kifejezetten kirekesztő, hallani sem akar arról, hogy Raka tanácsára segítsen neki. „Emberfóbiáját” meg kell tanulnia leküzdeni kalandja során. Noa szemszögéből A birodalom tulajdonképpen egy felnövéstörténet, mivel a szülőktől és a szülőföldje burkából kitörve saját döntéseket kell hoznia, valamint rá kell jönnie, hogy nem fekete-fehér a világ.
A birodalom másik nagy erénye, amelyet az elődjeitől örökölt, hogy általában egyedi módon mutatja be a majmokat,
nem „szőrös emberekként.” Az alkotók ügyeltek arra, hogy sajátos, kissé szaggatott beszédstílusuk legyen a főemlősöknek, valamint a dialógusaikat a lehető legegyszerűbbre írták meg. Ilyen módon némelyik párbeszédük tűnhet akár primitívnek is, de ez érezhetően szándékos kreatív döntés eredménye. Ettől még nem butábbak az intelligens embereknél, de a majmok határozottan más kultúrát alakítottak ki maguknak, más módon fejlődnek, mint a homo sapiens.
Ennek eredménye Noa klánja, az izgalmas „madárközpontú” közösség, amelynek egyedi, a szárnyasokhoz kötődő rituáléi vannak.
A majmoknak és a madaraknak sajátos a viszonya, ami abból is ered, hogy ezek a főemlősök az embernél közelebb állnak az állatvilághoz, így logikusan inkább egy hullámhosszon vannak a többi élőlénnyel.

Ezzel összefüggésben A birodalom készítői szépen felépítették a politikai parabolát is.
A cselekmény egy pontján előlép a tulajdonképpeni gonosztevő, a gorillákat uraló Proximus Cézár,
aki demagóg szónoklataiban nem is teszi hozzá a „Proximus”-t (latin szó, jelentése: „a következő”) a nevéhez, egyszerűen csak Cézárként hivatkozik magára, mintha legalábbis ő lenne a majmok új megváltója. A populista diktátorra érdekes és bizarr kettősség jellemző. Az eredeti Cézár elveit hirdeti, arról papol, hogy a majmok együtt erősek, ezért értelmetlenség kis közösségekre aprózódniuk, egyetlen birodalmat kell alkotniuk egy homályosan körvonalazott (emberi) fenyegetéssel szemben. Másrészt viszont egy emberi segítőt is tart maga mellett, aki megismerteti az ellenséges faj történelmével és mítoszaival, amelyekből ihletet merít. Nevét is inkább azért veszi fel, mert a Római Birodalom elbűvöli őt, annak mintájára szeretné kiépíteni a saját rezsimjét. Tehát
míg magasztos dolgokat mond a saját fajáról a saját fajtársainak, addig éppen egy idegen és ellenségnek tartott faj tanításait teszi magáévá,
sőt egy közeli rejtélyes bunkerből emberi technológiákat (fegyverek, harckocsik) próbál kinyerni, hogy biztosítsa a hatalmát. Proximus Cézár Noa madárklánjával ellentétben nem egy önálló „majomidentitás” kialakítására törekszik, hanem az embereket majmolja, szándékosan félreértelmezve az igazi Cézár tanításait és elveit.

A birodalom így bemutatja a politikai populizmus demagógiáját, annak működésmódját, sőt még az ideológiai töltetű mítoszteremtés folyamatát is leleplezi többek között ügyesen megválasztott képi szimbólumokkal. Proximus Cézár magát az első intelligens majom jogutódjának tekinti, jellegzetes jelképét, a körablak formájú szimbólumot használja mindenhol, legyen szó medálokról vagy falfirkákról. Az egyik ilyen szimbólum bent, a félhomályban, a gonosztevő trónja mögött látható egy falfelületen. A 2011-es Lázadásban látható ennek az eredetije, egy valódi ablak a James Franco által játszott tudós házának a padlásterében. Itt élt Cézár, aki az ablakon kinézve vágyott arra, hogy szabad legyen, illetve az emberekkel békében létezzen, ugyanis közéjük szeretett volna menni, csak éppen ezt a kulturális különbségek és normák nem tették lehetővé.
Ezért vált a lázadása szimbólumává az ablak, ami a szabadság és a béke reményét jelképezi.
Proximus Cézár esetében ez a palotájaként funkcionáló hatalmas hajóroncs sötét falára festett szimbólum éppen a bezártságot és a rabságot juttathatja a tömegek eszébe. Valójában már kiüresedett, nem ablak a világra, hanem inkább rács: az elnyomás, a diktatúra, a hamis ígéretek jelképe.
Nem lenne rossz karakter Nova, illetve valódi nevén Mae sem, de túlságosan rejtélyes, túlságosan homályban marad a háttértörténete. Sok minden tisztázódik persze azzal kapcsolatban, hogy mi a nő célja, miért követi Noát és miért akar Proximus Cézár közelébe férkőzni.
Mindenesetre az átjön, hogy mennyire más az ember az intelligens majomhoz képest.
Mae tulajdonképpen Noa inverze, csak látszólag naiv, valójában számító és ravasz, igazi érdekember, aki még attól sem riad vissza, hogy öljön. Bár Proximus Cézár egy őrült diktátor, odáig még ő sem megy el, hogy aki az útjában áll, azt kiirtja, csak a legengedetlenebbek esetében jár el így. Mae morális értelemben szürke karakter, akinek a szerepére tökéletes választás volt a Vajákban ismertté vált Freya Allan. Az ő ártatlan tekintete és megnyerő szépsége elengedhetetlen ahhoz, hogy a néző is bízzon Mae-ben, hogy aztán megismerje a karakter igazi arcát.
Egyébként bár a legtöbb színész alakítását motion capture eljárással vették fel, arcukat és testüket pedig elfedi a digitális „majomszőr és -bőr”, az átjön a CGI-maszkokon keresztül is, hogy mind remekül végzik a munkájukat. A CGI amúgy is magas színvonalú, így a majmok külsőleg is hitelesek, nem csak a viselkedésüket tekintve.
A birodalom pedig túlzott rejtélyeskedése, bizonyos információk túl nagy mértékű visszatartása ellenére egy remek zsánerfilm,
ami méltó nemcsak a 2010-es évek Majmok bolygója-filmjeihez, hanem az 1968-as klasszikushoz is.
A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes), 2024. Rendezte: Wes Ball. Írta: Josh Friedman. Szereplők: Owen Teague, Freya Allan, Kevin Durand, Peter Macon, William H. Macy. Forgalmazó: Fórum Hungary.
A majmok bolygója: A birodalom a Magyar Filmadatbázison.