Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye idén július 19–28. között várja a látogatókat Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd utcáira. Az érdeklődők közel háromezernyi program közül válogathatnak, beleértve a kapolcsi Képmás-esteket, amelyek ismét a párkapcsolatról és a mentális egészségről szóló témákat helyezik középpontba.
A Nézőművészeti Kft. színészei improvizatív előadásaikkal hozzák közel a nézőkhöz a párkapcsolatok és a mentális egészség kérdéseit. A jelenetek között Szám Kati, a Képmás Magazin főszerkesztője beszélget szakértő vendégeivel: az első hétvégén Polus Enikő mentálhigiénés szakemberrel, a második hétvégén pedig Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológussal.
A közönség is alakíthatja az improvizációkat a jelenetekhez hozott tárgyakkal.
Ezeket a résztvevők egy ajándék Képmás-vászontáskában kapják majd vissza.

A nyári Képmás-estek programja a következő:
Július 20., 16:30 – Mutasd meg, hogy szeretsz!
Elég nagyon szeretni, lehet túlszeretni?
Hogyan határozzák meg párkapcsolati viselkedésünket, intimitásigényünket a szülői minták és a gyerekkori sérülések? Kell-e, lehet-e tanulni a szeretet képességét, kifejezését és elfogadását a párkapcsolatban?
Szakértő: Polus Enikő mentálhigiénés szakember
Színészek: Soltész Bözse és Marton Róbert
Július 21., 16:30 – Szakíts, ha bírsz!
Hol kezdődik és mikor ér véget a szakítás?
Mit jelent lezárni egy kapcsolatot, és mire számíthatunk, ha nem akarjuk, nem tudjuk elengedni a másikat? Lehet-e így új kapcsolatot kezdeni? Hol van az exek helye az életünkben?
Szakértő: Polus Enikő mentálhigiénés szakember
Színészek: Soltész Bözse és Marton Róbert

Július 26., 16:30 – Újraéledő vonzalom vagy szerelem a boncasztalon?
Mikor érdemes külső segítséget kérni egy kapcsolatban?
Biztos, hogy jót tesz majd a párterápia?
Lehet-e a két felet és a kapcsolatot egyszerre képviselni? Milyen reményekkel és önismereti felkészültséggel érdemes belevágni, és mi történik az üléseken?
Szakértő: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, család-pszichoterapeuta, párterapeuta és klinikai szakpszichológus
Színészek: Mosolygó Sára és Kovács Lehel
Július 27., 16:30 – Trendi szorongásaink
Szorongásaink követik a világ változásait. Az online információk megnövekedésével a hipochondria talaján kifejlődött a cyberchondria, a koronavírus-járvány megsokszorozta az egészségszorongással küzdők számát, az éghajlatváltozás tudatosulását pedig hamarosan követte a klímaszorongás.
Hogyan hat a világ a szorongásainkra, mikor reálisak ezek, és mikor kellene szakemberhez fordulnunk?
Szakértő: Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző családterapeuta, család-pszichoterapeuta, párterapeuta és klinikai szakpszichológus
Színészek: Mosolygó Sára és Kovács Lehel
A részletes program és jegyinformációk a www.muveszetekvolgye.hu oldalon érhetők el.
Borítókép: Képmás Magazin