Samodai Bence János sokoldalú trombitaművész, akit egyre inkább a zene és a trombitajáték határterületei érdekelnek, de foglalkozik kutatással, és több formáció tagjaként koncerteken keresztül járja a világot. Bencével az aktuális szakmai történéseken túl olyan érdekességekről is beszélgettünk, mint a barokk trombita.
KULTer.hu: Milyen út vezetett téged a trombitához, a zenéléshez, a zene tanításához?
Tiszafüreden születtem, és ott kezdtem a trombitálást is Török Zsolt növendékeként. Zenész családba születtem, ahol legalább hobbiszinten mindenki tud zenélni. A nagyszüleim oldaláról a népzenei vonal volt erős – de leginkább a nagymamám volt rám hatással, aki professzionális szinten űzte a kórusvezetést és a zongoratanítást. Ilyen közegben nem volt kérdés, hogy én is szeretnék valamilyen hangszeren játszani. Inspiráló volt számomra a helyi fúvószenekar látványa, miliője: volt, hogy szombatonként arrafelé jártunk a családommal, amikor kint próbált a zenekar. Kilencéves koromban beiratkoztam a tiszafüredi Fekete László Alapfokú Művészeti Iskolába, ahol
a trombita mutatkozott a legizgalmasabb hangszernek számomra, illetve Török tanár úr karizmája is megfogott.
Ezután elég hamar jöttek az eredmények: megyei- és országos versenyeken rendre első helyezéseket értem el. Majd kicsivel később felmerült a kérdés, hogy milyen pályát is válasszak? Ami egyébként nem volt egyértelmű, mert sokan más szakmát szántak nekem – sok mindenből jó voltam, rengeteg minden érdekelt. Folyamatosan kísérletezgettem az elektrotechnikával vagy éppen a vegyi anyagokkal. Végül azonban úgy döntöttem, hogy a trombitát választom. Négy évig a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában Kis Andrástól tanultam, majd egyetemre mentem, és a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán folytattam tanulmányaimat Boros József növendékeként.
KULTer.hu: Jelenleg doktori tanulmányokat folytatsz a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Doktori Iskolájában. Mivel foglalkozol a kutatásodban?
Már az egyetem negyedik évfolyamától kezdődően lehetőséget kaptam a Vántus István Zeneművészeti szakgimnáziumban tanítási gyakorlaton részt venni.
Ettől kezdve nem volt megállás: megtetszett a tanítás, nagyon jól sikerültek az óráim, és a tanulókkal versenyeredményeket is elértünk.
Alig vettem kézbe a diplomám, amikor korábbi tanáraim megkérdezték: szeretnék-e maradni az egyetemen oktatóként? Nem volt kérdés, hisz ez egy hatalmas megtisztelés számomra. Kaptam pár órát, pár növendéket, és miután sikerült oktatóként is helytállnom, a tanszékvezető kérésére elkezdtem a doktori képzést, hogy minősített oktató vállhassom belőlem. Kutatómunkát egyébként már az egyetem alatt is végeztem, több ösztöndíj segítségével, így a saját kíváncsiságom és ambícióm is a doktori képzés felé hajtott. 2022-ben felvételt nyertem a PTE doktori iskolájába, ahol a trombitajáték fejlődését vizsgálom a 21. századi magyar művek tekintetében. Sok innovatív zenei megoldást kutatok, és tulajdonképpen magában a kísérletezésben is részt veszek, hiszen rengeteg jelentős zeneszerzővel dolgozok együtt.
KULTer.hu: Mondanál néhány nevet?
Többek között Dubrovay László, Kőszeghy Péter, Dragony Tímea, Dobszay-Meskó Ilona, Tóth Péter, Márkos Albert, Nagy István, Karosi Bálint komponisták munkájában vehettem részt. A velük való közreműködés eredményeként új művek is születtek, melyek valamilyen szinten a segítségemmel jöttek létre. Eközben tudományos munka is folyik: jelenleg cikkek, idővel pedig majd a disszertáció készül el a témában.
A doktori dolgozatom a trombitajáték legmodernebb megoldásait, a zeneszerzői innovációkat dolgozza fel,
és azokat a folyamatokat írja le, melyek ezekben a művekben megvalósulnak. Ez azért is hiánypótló kutatás, mert rendkívül kevés a forrás, ami ebben a témában fellelhető. Mivel valóban kevés információ érhető el az innovatív művekkel kapcsolatosan, ezért pedagógiai szempontból is jelentős a kutatásom. A kortárs zene tanítása nagyon el van hanyagolva, főleg alap- és középfokon. Nagyon sok tanuló számára a kortárs zene már-már szitokszónak számít. Általában nehezen találják meg benne azokat az értékeket, amit a korábbi korszakok zenéjében szeretnek. Pedig ezek ugyanúgy ott vannak, csak máshogyan kell hozzáállni, más oldalról kell megközelíteni, máshogyan kell megismerni, megszeretni a kortárs zenét. Viszont, ha megértjük a zeneszerzők zenei nyelvezetét, a notációt, illetve azokat az innovatív megoldásokat, amelyeket kutatok, akkor megtalálhatjuk bennük ugyanazokat az egyetemes és klasszikus értékeket, amiket annyira szeretünk.
KULTer.hu: Több formációban is zenélsz – jelenleg is egy próbára igyekszel az interjút követően. Melyek azok a formációk, melyekben aktívan részt veszel?
Aktuálisan a Samodai-Szives Duó próbájára igyekszem, mert hamarosan a Magyar Zene Házában adunk matinékoncertet, ahol a festészet és a mese segítségével állítottunk össze egy interaktív produkciót, amely egy immerzív koncertélményt tud adni mind a gyerekek, mind pedig a szülők számára. Érdekes, hogy azok a formációim, amelyekben jelenleg működök, mind a korábbi egyetemi kísérletezéseimnek az eredményei. Szives Mártonnal az egyetemen találkoztam, ahol évfolyamtársak voltunk: egy floridai kiküldetésünk olyan jól sikerült, hogy idővel összeálltunk egy formációba. Vele a
kortárs zenében vagyunk erősek, sok-sok zeneszerzővel dolgozunk együtt,
kapunk és kérünk új darabokat, és részt is veszünk a kísérletezésben. Célunk, hogy a kortárs zenét szélesebb körben ismertté és szerethetővé tegyük. A SunCity Brass szintén egy egyetemi kísérletezés eredménye: felmerült az igény, hogy egy fiatalos, egyetemi és bulizós környezetben is megszólalhasson egyfajta hangszeres produkció. Ezt a kísérletezést vittük tovább, és próbáltunk a fiatal közönség igényeihez igazodni. Mára már eljutottunk oda, hogy különféle elektronikus zenei eszközzel, hangszerekkel, komoly látványvilággal egy elektroakusztikus rézfúvós show-t tudjunk a színpadra vinni.
KULTer.hu: Járod a világot, nemzetközi sikerekben érsz el. Most nyáron például New Yorkban koncerteztél, de jártál több helyütt Erdélyben. Mesélj ezekről a lehetőségekről!
A New York-i szereplés nem egy különálló utazás volt, hanem egy sorozat része. A nemzetközi koncertsorozat első állomása Róma volt, ahol olyan helyszíneken adtunk koncertet, mint a Szent Pál Bazilika, az Il Gesù, illetve a Római Magyar Akadémia. Dóbisz Áronnal – akivel szintén egyetemista koromban kezdtem el együttműködni – a Nemzeti Kutatási Alap támogatásával indítottunk egy olyan koncertsorozatot, ahol egyedülálló módon
templomi koncerteken a magyar kortárs művekre építjük a repertoárunkat.
Ezen felül támogatott még Szeged városa, és a PTE utazó nagyköveteként az American Guild of Organists konferenciáján adhattam elő. Itt a kortárs magyar orgona-trombita repertoárt mutattuk be az amerikai kollégáknak, és szintén az innovativitást, illetve a bartóki-kodályi hagyományok megjelenését vizsgáltuk. Stamfordban a gyönyörű Fish Churchben ezután egy hangversenyt is tarthattunk. Ezenfelül New York belvárosában a Liszt Intézetben is adtam egy koncertet, Stier Alexával, aki egy fantasztikus magyar zongorista, a Yale-en végzett, jelenleg ugyanitt doktorandusz. Ezután vasárnap a St. Peters Churchben, Manhattan hatalmas felhőkarcolói között a reggeli misén működtünk közre.
New York után egyből a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra utaztam,
ahol immár barokk trombitán játszottam. A barokk trombita szintén egy izgalmas része a zenei életemnek. Egy nagyon különleges hangszerről van szó, ami a barokk korban használt trombiták alapján készül. Ez egy igazán ritka hangszer, mind a mai napig kevesen használják. A modern trombitától első ránézésre is különbözik – a laikus is észreveszi –, hiszen nincsenek rajta billentyűk.
KULTer.hu: Hangzásban is eltér egy barokk trombita a mai trombitáktól?
Hangzásban is teljesen más: sokkal puhább, sokkal énekszerűbb, és nem olyan harsány, mint a modern trombiták. A maiak fényesebben, világosabban, markánsabban és erősebben szólnak. Ezért van az, hogy historikus hangszereken régi zenét hallgatni egészen más, mint modern megszólalásban. Így születik meg igazán az a hangzás, ami a mű keletkezésének idején jellemző volt.
KULTer.hu: Min dolgozol mostanában, illetve milyen szakmai tervek érnek be a közeljövőben?
Továbbvisszük Áronnal a kortárs zenei koncertsorozatot, a következő állomás Krakkó lesz ősszel. Szintén ősszel fog megjelenni Szives Marcival a legújabb CD-nk. Márkos Albert zeneszerző és csellóművésszel dolgoztunk együtt: több művet is írt számunkra, és felvetődött az ötlet, hogy csináljuk egy olyan albumot, ahol Márkos Albert műveit rögzítjük, sőt becsatolunk ehhez kapcsolódóan közös improvizációkat.
Az improvizációk rendkívül izgalmasak számomra, mert annyira megfoghatatlan és megismételhetetlen az egész.
A rögtönzés rögzítésével azonban egy érdekes lenyomatát tudjuk bemutatni az akkori pillanatunknak. A SunCity Brass-szel továbbra is lesznek koncertek a fesztiválszezonban, és tovább kísérletezünk a legjobb hangzások és hatások elérése érdekében. Következő nagy célünk, hogy nemzetközi szinten is megjelenjünk, amihez az első lépést meg is tettük, hiszen sikeresen szerepeltünk egy német fesztiválon. A doktori képzésen folytatom a kutatásomat, illetve kutatói tevékenységemben nagyon izgalmas részprojekteket is viszek.
KULTer.hu: Mit takarnak pontosan a kisebb kutatási projektjeid?
Ezekben olyan ötleteket valósítok meg, amelyek tényleg a periférián vannak, de engem nagyon izgatnak – ezek a zene, a képzőművészet, a hallás, a látás, a vizualitás és az audiovizualitás peremterületét vizsgálják. Például Horgas Karina festőművésszel csináltunk egy olyan kísérletet, amiből
egy festmény születése alatt keletkezett zajokból komponált elektroakusztikus és improvizatív előadás született.
Elmentem a műhelyébe és felvettem a festés közben keletkezett zajokat: az ecset sercegését, a vízfesték csöppenését, a papagájának a rikoltását. Ebből Bolcsó Bálint zeneszerző készített egy elektronikus művet, amit az általam előadott, a képre és zajokra reflektáló improvizációval együtt szólaltattam meg. A másik kutatási projektem a Háromdimenziós zenei improvizációk, ahol az érdekelt, hogyan lehet a zenei improvizáció megismételhetetlenségét és megfoghatatlanságát láthatóvá, megfoghatóvá tenni? Mi lenne, ha meg tudnánk tapintani egy zenei improvizációt, és akár ki tudnánk állítani szoborként? Ennek eredményeként a Samodai-Szives Duó improvizációja transzformálódott kerámiaszoborrá. Két éve egyébként a Samodai-Szives Duó AI-koncertjén
a mesterséges intelligencia segítségével hívtuk életre Molnár Viktor számunkra komponált, Origin című művének történetét.
A gépi képalkotás és gépi beszéd hátborzongató módon egészítette ki a játékunkat. Egészen futurisztikus, de rettentően izgalmas projektek ezek. Ahogy korábban, a jövőben is azokat a projekteket, formációkat és koncerteket fogom előnyben részesíteni, melyek izgatnak, felhasználhatom bennük a kreativitásomat és természetesen, amit élvezek. Ki tudja, mi lesz itt még?
KULTer.hu: Mit tanácsolsz a mai zenészgenerációnak, mire érdemes figyelniük, mit érdemes tudniuk a zenei pálya kezdetén?
Ha valaki személyiségében és zeneiségében van egyedi tartalom, azt ne féljen megmutatni. Próbálja meg inkább kivirágoztatni, mert az ilyen különleges értékek azok, melyek előrevihetik a karrierjét. Sokan beleesnek abba a csapdába, hogy gép módjára csak utánozni és reprodukálni akarnak. A művészet azonban, így a zene is, kreatív műfaj. Az egyediség, az önálló gondolatok, megoldások, illetve érzelmek azok, melyek értéket képviselnek, nem az üres reprodukció. Kívánom, hogy minden zenetanuló az adott feladata közben mindig megtalálja a játék élvezetét.
Borítókép: Photo Lackás
