Csemer Boglárka ‘Boggie’ és Petruska András idén tavasszal új, népzenei projektet indított Hunclorique néven. A két zenésszel az új produkció…
Bővebben
Csemer Boglárka ‘Boggie’ és Petruska András idén tavasszal új, népzenei projektet indított Hunclorique néven. A két zenésszel az új produkció…
BővebbenIdén harmadik albumával jelentkezik az etno-beat zenét játszó Aurevoir. Az albumot a Budapest Parkban mutatják be augusztus 18-án. A dalszerzésről…
BővebbenÉv elején adta ki új, harmadik albumát a Chalga, amely jelentős fordulópontot hozott a zenekar életébe: a korábbi, akusztikus-folkos-világzenés stílusból…
BővebbenHegedűs Józsi gitáros-dalszerző-énekes 2018-ban indította útjára Csillagerdő nevű formációját, melynek zenéjében összeér a történetközpontú szerzőiség, a húzós riffekkel keretezett gitárzene…
BővebbenA hazai folkzenei kultúra egyik legfontosabb zenekara, a Góbé január végén jelentette meg Élem című albumát. A formáció frontemberével, Várai…
BővebbenA Mátra erdőségeiben rendezik meg a Muzsikál az erdő programsorozatot. Szakvezetéses erdei sétákkal, klasszikus és népzenei koncertekkel is várják az…
Bővebben„A nénik nyitott ablaknál aludtak, mert olyan szépen énekeltünk” – az UbikTúra első indulóját a Bohemian Betyars tagjaival együtt tizenöt…
BővebbenMennydörgés, sziklafalakba csapódó villámok, szürkén gomolygó roppant felhőtömegek, megsárgult fű és fáradhatatlan küzdelem. A The Devil’s Trade legújabb lemeze egy…
BővebbenA Halmos Béla-emlékérmet Virágvölgyi Márta, míg a Halmos Béla-vándordíjat Horsa István népzenész vehette át a Zeneakadémián a Táncház Napja rendezvény…
BővebbenKedveli a népzenét, a néptáncot, filmjeivel pedig folyamatosan új jelentéseket és rendhagyó ábrázolási módokat keres. Nagyra tartja Tarr Béla művészetét,…
Bővebben„Hiszen minden művészetnek joga van ahhoz, hogy más, előző művészetben gyökerezzék, sőt nemcsak joga van, hanem kell is gyökereznie. Miért ne volna akkor jogunk a…
BővebbenA 2012-es Talentométer verseny győztese, vagyis az egri Ethnofil zenekar második nagylemezének bemutatására készül. A banda népzenei, világzenei és jazz elemeket…
BővebbenA Borgiák sorozat zenéje!? Nem. Ők kunhegyesi tehetséges fiatal zenészek, azaz egy kántor, egy hitoktató, egy filozófus, egy életművész és…
BővebbenA Punnany Massif zenekar napja koránt sincs leáldozóban. A pécsi formáció szeptemberben megjelent, Sun Kick névre keresztelt modern és autentikus…
BővebbenA Folkbeats szervezői a tehetségkutatók világában eddig példátlan kezdeményezéssel álltak elő. Ez a tehetséggondozó gyökeresen másról szól, mint a kereskedelmi…
Bővebben