A 2020-ban alapított PécsLIT Fesztivál idén szeptember 9. és 14. között került megrendezésre a városban. Péntek este Darvasi Lászlót Csuhai István kritikus, az Élet és Irodalom szerkesztője kérdezte Neandervölgyiek című nagyregényéről.
A beszélgetés elején Csuhai István a szerzőhöz, illetve Pécshez való személyes kötődését említi. Csuhai ugyanis korábban a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat főszerkesztője, valamint Darvasi László szerkesztője is volt. Ezután előrevetíti, hogy a rendelkezésre álló egy óra a monumentális nagyregény tárgyalására biztosan nem lesz elég, mindenesetre kezdésként röviden bemutatja a könyvet. Úgy véli, ilyen terjedelmű mű a magyar irodalomban az utolsó 40-50 évben nem jelent meg. A regény műfaji kérdéseiről beszél: úgy fogalmaz,
a regény minden egyes megvalósulása egy újfajta regényt hozhat létre, és ez Darvasi László kötetére is igaz.
Csuhai István elmeséli, hogy körülbelül két és fél évvel ezelőtt szerzett tudomást a készülő szövegről, de a Neandervölgyiek végül nem olyan lett, mint amilyennek ő elképzelte. Szabályosabb, az évszázadhoz valamiképp hűségesebb könyvre gondolt a szerző munkafeljegyzései alapján. „Ha száz év a vállalás, akkor ez a száz év legyen benne” – vélte. Darvasi László válaszából kiderül, hogy ő maga sem egészen így képzelte el a kész szöveget, hiszen egy ekkora regényt nem lehet olyan alaposan megtervezni, hogy előre lássa a végét. „Ez a regény önmagától született meg, magát írta, magát alakította. Sokszor az ember azt érzi, amikor benne van a történet tengerében, hogy rajta keresztül csak átfúj a szél, átfolyik a víz” – mondja a szerző, majd hozzáteszi azt is, hogy azért nem „hűséges” ez a könyv, mert sok szereplője van.
Szerinte az ilyen nagy terjedelmű szöveg nem ad lehetőséget a játékra,
ezért választott a Neandervölgyieknek is egy hagyományosabb, omnipotens elbeszélőt.
Csuhai István a továbbiakban arra kíváncsi, Darvasi László mikor írta meg a regényhez az első szöveget. A szerző felidéz egy alkalmat, amikor egy rendszeresen összejáró társasággal szokásuk szerint Tiszapüspökiben voltak, ahol Laczkó Sándor filozófus barátja elmesélte neki, hogy a nagyapja orosz fogságba került, melynek helyszíne nem más volt, mint a németektől már felszabadított auschwitzi tábor. Ez volt az első történet, ami a regénybe is bekerült. Az írás hosszú folyamata alatt Darvasi minden könyvet, amit éppen olvasott, a készülő kötethez fűződő gondolataival firkált össze.
Megemlíti azt is, hogy a regényt sokan vádolják brutalitással,
amivel kapcsolatban így fogalmaz: „[a] huszadik századról nekem senki ne mondja, hogy sétagalopp volt!”
Darvasi László azzal folytatja, hogy ő inkább „kicsiben” érzi magát otthon: tárcát például szívesebben ír, mert szereti, hogy a kisebb terjedelmű szöveg intimebb tud lenni. Valahogy mégis megpróbálta becsempészni ezt az intimitást a Neandervölgyiekbe is. Szereplői nagyon tudnak szeretni, amivel kapcsolatban Csuhai István megjegyzi, hogy
ritkaság a magyar irodalomban az olyan könyv, amelyben az örömszerzésnek ennyire sok változata található meg.
„Ez egy nagyon erős kötőanyag a műben” – véli Csuhai, mire Darvasi elmondja, hogy mindig is szeretett „benézni a függöny mögé”. Felidézi azonban azt is, hogy többször előfordult olyan, hogy valami túl sok volt a szövegben, nem működött, úgyhogy vissza kellett vennie belőle. „A regényhez nem kell semmi, csak emberismeret. Lehet, hogy elértem egy olyan pillanathoz, ahol a legtöbbet tudok mondani az emberről” – mondja. Hozzáteszi még, hogy rengeteg sorozatot néz: nagyon szereti kitalálni, hogy ki a gyilkos. A Neandervölgyiekben viszont el akarta kerülni, hogy kitalálható legyen, sőt úgy gondolja, nem is ez az érdekes a történetben.
Csuhai Istvánt ezt követően az érdekli, hogy a szerző mikor érezte, hogy a korábbi könyveinek valahogy meg kell jelenniük a Neandervölgyiekben. Darvasi elmondja, hogy az elejétől tudta, hogy ezt így fogja csinálni.
Úgy véli ugyanakkor, hogy valószínűleg jó néhány felesleges szó is van a regényben,
mégsem engedte a szerkesztőknek meghúzni a szöveget. Említi azt is, hogy a mese és a mitológia minden könyvénél fontos volt számára. Ahogy azonban a történet haladt időben Darvasi saját kora felé, egyre nehezebb volt mesélni. „Amikor az ember ekkorába fog, nem lehet flikkflakkolni” – mondja, vagyis úgy látja, egy ilyen nagy terjedelmű regényben nem lehet „irodalmilag csalni”.
Csuhai szerint a könyv tökéletes plasztikussággal szól arról, hogy mi a magyar. A cselekmény főhelyszínéről, Törökszentmiklósról beszél, ahonnan csak 1956-ban kerülünk át Budapestre. Darvasi László elmondja, hogy játszódhattak volna az ’56-os események is Törökszentmiklóson, de egyrészt a figurák is elmentek onnan, másrészt szerinte
nem úgy találkozott akkor az ember a hatalommal Törökszentmiklóson, ahogy a fővárosban,
ezért muszáj volt Budapestre vinni a történet ezen részét. Szóba kerül egy másik helyszín is, a rengeteg kivándorolt magyar otthonává vált Cleveland, ahol a szerző maga is járt tizenhárom éves korában, méghozzá látogatóban a disszidált édesapjánál. El is meséli, hogy a magyar negyedben milyen meghatározó élmény volt számára, amikor az utcán egy síró kisfiútól az édesapja magyarul kérdezte meg, hogy mi baj, mire az szintén magyarul válaszolt.
Darvasi nagyregényében sok karakter játszik cameoszerepet – többek között Márai Sándor és Ady Endre is a saját nevével szerepel a könyvben –, Bibó István viszont Boróka néven van jelen. A szerző szerint Bibó esetében tudjuk, hogy a Boróka valójában Bibót jelent: nem ez a fontos, hanem az, hogy egy emberi gesztust fejezzen ki.
Csuhai úgy fogalmaz, nyilvánvaló, hogy a Neandervölgyieknek lesz folytatása.
Darvasi most úgy látja, vagy meg tudja írni a folytatást, vagy nem.
Azt viszont biztosan tudja, hogy másfajta idő- és térkezeléssel akar dolgozni a továbbiakban, és elárulja azt is, hogy a regény folytatása a mában kezdődik, innen halad visszafelé az elhagyott, 1957-es időponthoz.
Miután ezt felvázolta, a szerző hozzáteszi azt is, hogy lehet, hogy az egész teljesen más lesz. Darvasi László felolvasása után már csak Csuhai István ajánlója van hátra, amelyben kedvenc könyvét, James Joyce Ulyssesét hozza szóba, amit a következőkkel szokott másoknak ajánlani: „Ne adják föl! Tegyék félre, majd folytassák!” Ugyanezzel a tanáccsal engedi el a Neandervölgyiek leendő és már meglévő olvasóit.
PécsLIT Fesztivál // Neandervölgyiek – kötetbemutató Darvasi Lászlóval, Tudásközpont, Pécs, 2024. szeptember 13.
A fotókat Tóth László készítette.
