Ács Gabriella szakmai életét jelenleg a tanítás, a fiatal tehetségek fejlesztése, valamint a fellépések töltik ki. Korábban többek között a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult, de számos mesterkurzuson is gyarapította tudását. Az énekesnővel iskoláiról, meghatározó mestereiről, jelenlegi oktatói hitvallásáról, valamint eddigi meghatározó és közelgő fellépéseiről beszélgettünk.
KULTer.hu: Úgy olvastam, 14 éves korodban indultak a zenei tanulmányaid, de biztosan voltak előzmények, ha ilyen magas szinten űzöd most az éneklést, a zenét. Kinek a hatására választottad a zenét? Volt-e a családban valaki, aki inspirált, hogy a zenei pályát válaszd?
Nem volt a családban zenész, de az apai nagymamám testvére híres népi hangszerkészítő volt, még Kodály Zoltán is járt nála – nagyon sokáig élt, rengeteget mesélt a magyar vidéki zenei életről. Korai zenei élményeim az óvodás évekből valók, zeneoviba jártunk, ami nagyon népszerű volt. Ahogy vége lett ennek az időszaknak, és beléptünk az iskolás évekbe,
nagy dolognak számított, hogy valaki zeneiskolába nyert felvételt.
Engem felvettek, majd zongorázni kezdtem, mely hat évig tartott zeneiskolai szinten, amit a további tanulmányaim során folytattam. Ha jól emlékszem, hatodik osztályos voltam, amikor fuvolázni kezdtem a zongora mellett, és fúvószenekarban is játszottam körülbelül tíz évet. Aztán fokozatosan kezdett előtérbe kerülni az éneklés, és a hangszerek elmaradtak.
KULTer.hu: Tehát 14 éves korodban az éneklés mellett döntöttél, azóta ez a hangszered.
Igazából nagyon szerettem volna már korábban énekelni, de nálunk a városban nem volt magánének tanítás. Akkoriban jött oda egy tanár, aki még főiskolás volt, egy barátnőm pedig mondta nekem, hogy ezzel a hanggal nem igaz, hogy nem tanulok énekelni. Viszont még azt sem tudtam, mi a magánének.
Mégis felvételiztem, majd beiratkoztam, és onnantól kezdve ment a maga útján az egész.
Nem voltak meg a kellő előtanulmányaim: hatosztályos gimánziumba jártam, és utána úgy éreztem, szükségem lenne még középfokú zenei ismeretekre is, úgyhogy zeneművészeti szakközépiskolába mentem, ahol OKJ-s bizonyítványt szereztem. Majd pedig jöttek az egyetemek. Négy helyre jártam, volt egy kitérőm, ugyanis elkezdtem a zeneművészeti szakközépiskolát, viszont úgy éreztem, hogy szeretnék főiskolára is járni, és akkor beiratkoztam a Debreceni Egyetemre óvodapedagógus szakra. Párhuzamosan csináltam a kettőt. Visszagondolva hasznosnak látom azt is, mert ott is a zenét kutattam. Kifejezetten azzal foglalkoztam, mennyire fontos a gyerekek életében a zenei fejlesztés, milyen sokrétű és milyen hatásai vannak. A zene traszferhatásait is megtanultam. Emellett később, amikor elkezdtem magánéneket tanítani, hasznosnak bizonyultak a pszichológiai ismeretek is. A diploma után elkezdtem a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban tanítani, és ezzel párhuzamosan a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán.
KULTer.hu: Mit jelent számodra a hangod?
A hangom önkifejezést jelent számomra.
Éppen pár napja beszéltem arról, hogy az, hogy az ember mit énekel, mit szeret, az a tanulmányok végén derül ki – pontosabban akkor, amikor odaadják azt, amit el kell énekelned, és érzed belülről, hogy igen, ez az én lelkivilágom, ezzel tudom kifejezni azt, hogy mit érzek. Zenei korszakban a romantika időszaka áll hozzám a legközelebb, de szívesen éneklek a többi korszakból is bármit, ami a hangfajomnak megfelelő.
KULTer.hu: Kik azok a tanárok, akikre most jó szívvel emlékszel vissza?
Miskolcon Magyar Gabriella volt a főtárgytanárom, Bojti Eszter a korrepetitorom. Külön köszönöm nekik, hogy szigorúan vettek mindent, és mindig a maximumot kérték tőlem – hozzászoktam ahhoz, hogy ennél lejjebb nem adom. A Zeneakadémián Kertesi Ingrid és Virág Emese voltak a tanáraim. Mindkettőjükkel nagyon jól tudtam együttműködni, és Ingrid a mai napig bármikor önzetlenül segít, ha szükségem van rá.
Amikor végeztem, úgy éreztem, hogy még mindig tanulhatnék, még mindig lenne mit csinálni.
És adódott is egy lehetőség: Marton Évához járhattam diploma után egy posztgraduális képzésre. Operaszerepeket néztünk meg és finomítottunk. Megtanultam, hogyan kell hozzálátni egy szerep megtanulásához. Aztán Debrecenben végeztem el a művésztanári képzést. Azért azt az egyetemet választottam, mert Magyar Gabriella volt a tanárom, hozzá mentem hospitálni – szerettem volna a tanári pálya alapjait tőle elsajátítani. Jó élmény volt, de azért nyilván az egyetemen is volt olyan tanár, akit nagyon kedveltem. Ott már nem volt főtárgyunk, de nagyon jólesett, és büszkén emlékszem, hogy azt mondták: ilyen jó hallgató nem volt még az ő történetükben, aki ennyire jól tud tanítani majd, szívvel és lélekkel. Mindig azt mondta Ingrid is nekem, hogy jól meghallom a hibákat, és a kis hibákat is jól tudom javítani.
A mai napig úgy érzem, hogy folyamatosan fejlesztenem kell magamat.
Attól, hogy valaki kijön az egyetemről, az nem jelenti azt, hogy mindent tud – mindig felhívom a régi tanáraimat, ha valamilyen pedagógiai kérdésben van szükségem tanácsra, vagy ha úgy érzem, szükségem van egy énekórára, mert például egy nagyobb koncertre készülök.
KULTer.hu: Milyenek voltak a diákok visszajelzései, illetve te mit tanultál magadról, amikor elkezdtél aktívan tanítani?
Hála Istennek, nagyon jó visszajelzéseket kaptam az egyetemen. Igaz, még sokat kellett tanulni és belerázódni a feladatokba. Szerettek a hallgatók. A középiskolába, ahol tanítottam, vittem egy kis színt az egész magánének képzésből. Annak köszönhetően, hogy három egyetemre járhattam, rendelkeztem egy összehasonlítási alappal. Kicsit
úgy láttam, felnyitottam a diákok szemét,
és nemcsak főtárgyat tanítottam, hanem beszédtechnikát és hangképzést is a színészhallgatóknak. Az idő során úgy alakult, hogy csak főtárgyasaim lettek, akikkel versenyeket nyertünk. Amilyen megmérettetéseken elindultunk, azokat megnyertük, én pedig boldog voltam, hogy az idősebb és tapasztalt tanár kollégáktól elismerő véleményeket kaptam. Ha valaki nem hangolódik össze a diákjával, úgy nem lehet éneket tanítani. A diák nem jöhet be úgy órára, hogy szorongás vagy feszengés van benne. A másik része, hogy szerintem nagyon jól kell hallani, hogy ki milyen hangi adottságokkal rendelkezik, és esetlegesen vannak-e olyan rossz beidegződések, amiket ki kell belőle szedni, vagy egyáltalán mik azok a problémák, amelyeket orvosolni kell. Például az egyik legügyesebb tanítványom, aki most a Zeneakadémián tanul, úgy jött be hozzám, hogy ő alt hang. Amikor elkezdett énekelni, megskáláztattam, és mondtam, hogy te biztos, hogy nem vagy alt, hanem egy sötét színű szoprán. Csak megtévesztő, hiszen gyönyörűen szólt a mélysége is. Majd elkezdtem vele dolgozni, nyílt a teteje, és gyönyörű szoprán hang lett belőle. Aztán volt egy másik lány: nála technikai probléma volt, nagyon hátul volt a hangja, és nem a korának megfelelő hanggal énekelt. Őt előre kellett hozni, tört a hangja az E és F környékén.
Nekem az az egyik hitvallásom, hogy mindenkinek a természetes hangját kell megtalálnia.
A tanításban, ahova most tértem vissza a kisebbik gyermekem születése után, továbbra is vannak nagy terveim. Rengeteg tanítványom van, és jönnek folyamatosan hozzám. Szeretném újra összerázni a tanszakot, felkészíteni a diákokat, versenyeztetni őket és koncertezni.
KULTer.hu: Láttam, hogy sok mesterkurzuson vettél részt. Hogy képzeljünk el egy ilyet? Hogy lehet ide bejutni?
Nagyon változatos, hogy hogyan lehet rájuk bejutni. Van, amikor az egyetem hívja a mestereket, és náluk van lehetőség tanulni, de van olyan is, hogy hallom, hogy például ki érkezik, és jelentkezek rá. Mindegyik nagyon jó volt. Az egyik legkedvesebb számomra, amikor Marton Évánál voltam. Vagy amikor Miskolcon járt Massimo Morelli, amikor csak olasz operaáriákkal foglalkoztunk – más egy olasz karmestertől tanulni. Ő jobban tudja a kinti tradíciókat, ezért nagyon érdekes volt a kurzusa.
KULTer.hu: Olyan időszakban készítjük az interjút, amikor rengeteg fellépésed van egymás után. Mit kell tudni ezekről a koncertekről? Milyen énekeket szólaltatsz meg ebben a sorozatban?
A héten Tóth-Vajna Zsombor orgona- és csembalóművésszel koncertezem. A Tóth-Vajna ikrekkel több mint tíz éve ismerjük egymást, és számos alkalommal dolgoztunk már együtt. Még Miskolcról származik az ismeretségünk. Egy véletlen folytán egyszer Zsombor kísért le, mert akivel a koncert lett volna, lebetegedett. Azóta jól megy vele az együttműködés.
Ezek a mostani koncertek Henry Purcell-dalok köré épülnek a Harmonia Sacra-kötetből,
amiket Zsombor kutatott fel – ő gyűjtötte és válogatta. Egyébként Zsomborral az egyik legszebb koncertem a Magyar Zene Házában volt körülbelül két éve. Rengetegen jöttek, teltház volt, óriási tapsot kaptunk, és meglepődtünk, hogy ilyen érdeklődés volt a műsorunk iránt. Nagy élmény volt ott fellépni – már maga az a tény, hogy ott játszhattunk. Egyébként pont ma dobta fel a Facebook, hogy hét évvel ezelőtt a Müpában énekeltünk, az is egy csembalókoncert volt, ahol Purcell-darabokat játszottunk. A közeljövő legfontosabb koncertje december 4-én lesz ugyenitt, a Harmonia Caelestis Barokk Zenekarral.
KULTer.hu: Tanítasz, nagyon sokat tanultál, aktívan koncertezel és fejleszted magad szakmailag. Mit adnál munícióul azoknak, akik még most indulnak el ezen a pályán? Mire kell figyelni?
Nekem nagyon jó tanáraim voltak, akik folyamatosan biztattak. Lényeges a kitartás és a szorgalom. Nem szabad feladni, csinálni kell, gyakorolni, mert beérik a dolog, ha kellő energiát fektet bele valaki.
Szerintem ezt csak teljes erőbedobással lehet csinálni.
Mindig motiváltak engem a tanáraim, de nem úgy, hogy „gyakorolni kell”, hanem mindig volt egy kitűzött cél, amire készültünk. Pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük és pozitívan motiváltak – ez nagyon fontos. Az is fontos a tanulás során, hogy milyen a tanár, és hogy mit ad át. De egyénileg mindenképpen a kitartás és a szorgalom a fő erény.
Borítókép: Sziszik Dániel
