A Fiatal Írók Szövetsége és a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete 2024. október 10–11-én rendezi meg Életformák (Család – Élet – Irodalom) című irodalomtörténeti konferenciáját.
A tanácskozás hozzásegíthet minket annak megértéséhez, hogy miképpen erősítette meg (esetleg hozta létre) a szépirodalom azokat a kategóriákat, mintázatokat, amelyek szerint megkülönböztetjük az embercsaládokat az állati, növényi szerveződésektől, vagy amelyek mentén az ideális családokról gondolkodunk. De milyen hatással lehet egy drámai mű megvalósulására, ha annak szereplői csonka, szétszakított vagy kivándorló családból érkeznek, lehet-e családregényt írni az Egy családregény vége után, avagy
miért jelenik meg egyre gyakrabban és komplexebben az anyai beszédpozíció a kortárs költészetben?
Többek között ezen témák képezik az Életformák-konferencia fókuszát, azonban nemcsak az irodalomtörténet iránt érdeklődőket várják a konferencia szervezői. Ugyanis a Vágott Méret címmel útjára induló, a FISZ és a KULTer.hu együttműködésében megvalósuló sorozat részeként Urbán Andrea fog beszélgetni Nagy Dániellel és Majláth Ákossal közelmúltban megjelent versesköteteik kapcsán költészetről, hatásról, családról.
Előadók: Balajthy Ágnes, Bednanics Gábor, Császár Tímea Irma, Falusi Márton, Fodor Péter, Hocza-Szabó Marcell, Juhász Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán, L. Varga Péter, Mezei Gábor, Pataki Viktor, Simon Attila, Szirák Péter, Urbán Andrea, Vincze Richárd.
Időpont, helyszín:
- Konferencia első nap: október 10., Debreceni Egyetem főépülete (Egyetem tér 1.), Karácsony Sándor terem.
- Vágott Méret: október 10., Debreceni Egyetem, Sziget
- Konferencia második nap: október 11., DAB-székház, Thomas Mann u. 49.
Október 10., Debreceni Egyetem, Karácsony Sándor terem
11:00–11:10 Megnyitó
Szekció 1., Elnök: Simon Attila
11:10–11:30 Balajthy Ágnes: „és még jobban kitárja / önmagát.” – az anyaság megjelenítésének alakváltozatai a kortárs fiatal költészetben
11:30–11:50 Urbán Andrea: Az anya születése Takács Zsuzsa verseiben
11:50–12:10 Mezei Gábor: Mozgás és immanencia – az önmagából növekvő jelenléte a lírában
12:10–12:30 Szirák Péter: Csalá(r)dregények (Mészöly, Kukorelly)
12:30–12:50 Vita
SZÜNET
Szekció 2., Elnök: Szirák Péter
14:20–14:40 Simon Attila: Családban marad. A Procne és Philomela-történet Ovidiusnál
14:40–15:00 Kulcsár-Szabó Zoltán: Generáció, degeneráció
15:00–15:20 Császár Tímea Irma: A gyerekirodalom és a képregény metszéspontjai. Az első magyar gyereklapok képes történeteiről
15:20–15:40 Vita
Október 10., Debreceni Egyetem, Sziget
17:00–18:00 Vágott méret. Urbán Andrea beszélget Nagy Dániellel (Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni) és Majláth Ákossal (Fészeklakók)
Október 11., DAB-székház, Thomas Mann u. 49.
Szekció 3., Elnök: Fodor Péter
10:00–10:20 Pataki Viktor: Az élet rétegei (A természet és élet különböző formáinak összefüggései a 20. századi magyar költészetben)
10:20–10:40 Falusi Márton: A család és a rokonság motívumainak szövegszervező ereje Tamási Áron életművében
10:40–11:00 Hocza-Szabó Marcell: A hármasság metafizikája. Parallelizmus és reifikáció Barta Sándor Primitív szentháromság című versében
11:00–11:20 Bednanics Gábor: Bensőségesség, család, enteriőr A szegény kisgyermek panaszaiban
11:20–11:40 Vita
SZÜNET
Szekció 4., Elnök: Pataki Viktor
11:50–12:10 Juhász Tibor: Rondó – Apák és fiúk a prózafordulat idején
12:10–12:30 Vincze Richárd: „A nagymama süketnéma Istene”: Diegézisszervezés és családi ökonómiák Esterházy Péter Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat című regényében
12:30–12:50 Fodor Péter – L. Varga Péter: A család vége – Ellis/Bret genezise
12:50–13:10 Vita