Kaddis Radnóti Miklósért
Shelley mindenféle lényeket látott, amik meglátogatták – fényes nappal is, nem csak éjszaka. Legtöbbször egy gyereket, aki integetett neki & teljesen meg volt rökönyödve, hogy senki más nem látta a gyereket, aki számára a legkézzelfoghatóbban, fizikailag volt jelen.
(Edward Williams, aki vele együtt fulladt meg, jegyezte le ezt valahol.)
Teljesen megértem. Számomra is megdöbbentő, milyen kevesen látjuk a tömegsírt, ami barátságosan int felénk egy átlagos, napfényes délutánon.
Azt mondják aki szeret sosem öregszik meg Ez így van
Én szeretlek & fiatal vagyok mint egy tömegsír
Amit épp mésszel öntöttek le
Azt mondják aki az eget kémleli az magába
néz Nem tudom így van-e de mi akik a tömegsírban
csak a csontjainkkal & ruhacafatokkal teli
földet látjuk magunk fölött tényleg magunkba nézünk
Nyolcvan éve szüntelenül nézem ezt a földet amiben
heverünk & mindegyre csak téged látlak
Beleborzongok a gondolatába is hogy egy nap nem
téged csupán a puszta eget látom majd
Szökésre semmi tervem – sem vissza az életbe, sem előre, bármi is várjon ott.
Felépítettem ezekből a húsba & vérbe áztatott szavakból a kis menedékem a szépségben, épp azért, hogy ne kelljen kijönnöm belőle.
Amikor ráhúzom majd az utolsó kőlapot mint koporsófedőt, boldog leszek: többé nem megyek innen sehova.
Azt mondják a boldogok mindig veszélyesek Mint
bárki aki megszökött a Paradicsomból Tehát veszélyesek
vagyunk itt a tömegsírban ahogy dalolunk az ég alatt ami
mi vagyunk & a föld alatt ami mi vagyunk
(Az hogy ezeket a verseket írom
még nem jelenti hogy élek)
Azt mondják meszet kell önteni az égre mint
minden tömegsírra Igazuk van de késő bánat Ezt
évezredekkel ezelőtt kellett volna De te & én
megtettük a kötelességünket Legszebb orgazmusainkkal
több hektárnyi égboltot fertőtlenítettünk le
Apophrades – Harold Bloom így nevezi az irodalmi elődök kreatív kölcsönzésének & torzításának hatodik (& egyben utolsó) módozatát. Az ógörögöknél az apophrades azokat a napokat jelenti, amikor a holtak visszatérnek, hogy ott lakjanak a házakban, amelyek hajdan, még életünkben az övék voltak. Vagyis ténylegesen a holtak visszatérését jelenti. Maga Bloom is ekképp értelmezi, & azt írja, hogy az apophrades a befolyástól való szorongás azon formája, amely ott motoz az íróban, amikor szándékosan kitárja versét a nagy, halott irodalmi elődöknek. 5 jegyzet
Ugyanezt műveli Pound & utána (& aztán vele együtt) Eliot & Joyce: mind úgy írják meg saját opus magnumukat, akár egy nagyszabású apophrades-gyakorlatot. Amire aztán az egész modernitás épül.
Úgy fogni fel az irodalmat, mint a holtak feltámadását. A szavakat téglaként gondolni el, amik a házakat alkotják, amikben teljes erőnkből & kétségbeesetten & reménnyel teli próbáljuk visszacsalogatni szeretett halottainkat. Múlt- és jövőbelieket egyaránt.
Más értelme egyszerűen nem lehet.
Fordította: André Ferenc
Borító: Unsplash
