Karácsonyi nagykoncertet adott Tóth-Vajna Zsombor és a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A két egységből álló műsorban Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude művei csendültek fel, a zenekar pedig kórussal egészült ki. Milyen élmény volt? Egy biztos: a közönség jól szervezett utazást tehetett a lübecki Abendmusikok világába.
December 4-én este a közönség közelebb kerülhetett Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude muzsikájához. Tóth-Vajna Zsombor a régi billentyűs hangszerek szakértője, ikertestvérével, Tóth-Vajna Gergellyel együtt a Harmonia Caelestis Barokk Zenekar művészeti vezetője, melyet 2015-ben alapítottak. A zenekar itthon és világszerte koncertezik, számos sikert tudhat maga mögött, csakúgy mint az orgonát megszólaltató Tóth-Vajna Zsombor, aki idén tavasszal első magyarként játszhatott a londoni Westminsteri apátság, valamint a Szent Pál-székesegyház orgonáján.
Az este két egységet foglalt magába:
először Tóth-Vajna Zsombor szólózott, a Müpa nagyorgonáján adott elő Bach- és Buxtehude-műveket, majd pedig a szünetet követően a Capella Columbae énekegyüttes és a szólisták csatlakoztak a Harmonia Caelestis zenészeihez.
Az első felvonás orgonaműsora jól komponált, szépen építkező bevezetőként értelmezhető, melyben a művész mindkét szerzőtől főképpen korálelőjátékokat választott. A zeneművek témái és hangulatai az ünnepkörhöz kapcsolódtak (lásd J. S. Bach Liebster Jesu, wir sind hier – korálelőjáték, BWV 706, Buxtehude Puer Natus in Bethlehem – korálelőjáték, BuxWV 217), s
egyben teret engedtek a befogadónak elmélyülni és elcsendesedni,
mely talán egy karácsonyi nagykoncerten nem mellékes erény. A művész érző és egyben értő erőként volt jelen a teremben, s engem, mint befogadót és nézőt – kiváló helyről, az első emeleti középerkélyről szemléltem a zenei eseményt – tudott vezetni és vinni egy-egy felcsendülő darab során, a hangszert teljességében szólaltatta meg, sokféle hangszínt bemutatva.
A koncert második felében izgalmas volt látni és hallani megannyi barokk hangszert (kópia) – csembalókat, barokk timpanit vagy éppen trombitát –, melyek puha és finom hangzása jól kiegészült az esemény szólistáinak karaktereivel – Ács Gabriellát, Csereklyei Andreát, Krajnyák Dalmát, Kovács Gábort és Fülep Mátét hallhattuk. A kórus megérkezése az est ezen felében meghozta az ünnepi hangulatot, és a barokkra általánosan jellemző gazdagság és egyben szenvedélyesség körbeölelte a Müpa nagytermét.
Tóth-Vajna Zsombor sokoldalúságát is megmutatta, ugyanis ezúttal karmesterként állt a zenekar élén.
A barokk zenéhez karmesteri pálca nem dukál, így izgalmas volt megfigyelni, miképpen instruálja a zenekart egy dirigens kifejezetten kezeit használva, így láthatóan a test és annak rezdülései is másképpen vesznek részt a folyamatban. A zenekar másik művészeti vezetője, Tóth-Vajna Zsombor zenei berkekben is otthonosan mozgó ikertestvére, Tóth-Vajna Gergely a csembaló mögött foglalt helyet. A barokk timpanik, azaz üstdobok, valamint a barokk trombiták a fülnek jóleső érzést adtak: a trombiták például a ma ismeretes trombitaszótól eltérően nem harsogtak túl más szólamokat és egy egységként simultak a hangzásba.
A sok-sok barokk hangszer, az apparátus az este folyamán fokozatosan mutatkozott be a színpadon – a barokk zenekar látványa egyébként vizuálisan is izgalmas –, ezzel legyezőszerűen építkezve és elérve teljességét az utolsó műsorszámokra, az utoljára felcsendülő kantátákra. Ez a dinamika, a várakozás és egyben a mozgalmasság fokozatos megérkezése nézőként és egyben hallgatóként végig megtartotta a kíváncsiságomat. Számomra az utolsó kantáták témái (J. S. Bach Gottes Zeit ist die allerbeste Zeit (Actus tragicus) – kantáta, BWV 106 és Buxtehude Frohlocket mit Händen – kantáta, BuxWV 29) hozták el azt az érzést, hogy megérkezett a zenekar,
megérkezett az általam, korábbi ismeretek alapján elképzelt Abendmusikok világa:
a kórus és a szólisták finom csatlakozása megemelte a műveket, megmutatva nekem emberi és közeli arcát a barokk muzsikának. Különösen máshogy hatnak ezek a dalok advent idején, amikor a várakozás időszakában az egész éves zajt mellőznénk, és töltekeznénk érzelmileg. Erre ezek a dalok, ilyen megszólaltatásban, tökéletesek lehetnek. A szólisták bezengték a nagytermet, melynek során kihallottam a zenekarból Ács Gabriella szoprán énekét. Az énekesnő karakteres, de egyben lágyan megmutatkozó hangja kiválóan illeszkedett a felcsendülő művekhez.
Ilyen volt hát elutazni Bach és Buxtehude zenei univerzumába, és egyben megmerítkezni az egykoron nagy népszerűségnek örvendő koncertsorozat, a lübecki Abensmusik világában.
A műsor egyedülálló betekintést nyújtott Bach és a zeneileg rá nagy hatást gyakorló Buxtehude egyes műveibe
a korálokon és a kantátákon keresztül. A két összekapcsolódó egységre felbontott est olvasatot kínál a külön és az egységben való értelmezésre is, ám a műsorszerkesztés dinamikája láttatja számomra, hogy egységben (volt) szükséges gondolkodnom. Az orgonakoncert felvezette és megnyitotta az utat a zenekar előtt, akik illeszkedő láncszemként csatlakoztak a létrejött hangulathoz, ahhoz az érzelmileg megteremtett meghitt világhoz, amely végül ünneplőbe öltöztette a jelenlévők lelkét – ilyen volt érteni és érezni a barokk muzsikán keresztül.
Fotók: Posztós János/Müpa
