Március 4-én a Három Hollóban Sally Rooney-estet tartottak – a szerző Intermezzo című kötetének megjelenése apropóján Szűcs Anna Emília, Biró Sára és Bocsik Balázs beszélgettek.
Bocsik Balázs kijelöli a beszélgetés keretét: Sally Rooney univerzuma lesz fókuszban, kiemelt figyelemmel az utolsó, Intermezzo című regénye felé, valamint szó fog esni a művekből készült sorozatról és a szerző interjúiról is. Az este kulcsszavai a női és férfi dinamikák, a heteroszexuális kapcsolatok, továbbá a patriarchátus és a kapitalizmus közötti összefüggés lesznek.
Szűcs Anna Emília hangsúlyozza, fanokként vannak jelen az estén, mindhárman Sally Rooney-rajongók. A beszélgetésre készülődve azonban kritikusabban kezdett el közelíteni a szerzőhöz, és arra jutott, hogy a feminista kérdést nem lehet figyelmen kívül hagyni. Rooney azt mondja magáról az interjúkban, hogy régen, amikor „fiatal volt és bolond”, feminista volt, elhitte, hogy az emberek képesek egymástól függetlenül élni, de többé már nem hisz ebben, szerinte nem lehet érvényes a feminista elgondolás egy olyan kapitalista berendezkedésű világban, ahol mind függünk egymástól.
Szűcs kritizálja a szerző feminizmus értelmezését, kifejti, a feminizmus nem tagadja, hogy szociális hálóban élünk,
sőt állítja, valóban abban élünk, és pontosan ez az, amit a társadalom egyenlőtlenül kezel, vannak, akik hátrányosan kerülnek ki ebből a függésből.
Biró Sára csatlakozik Szűcshöz, hasonló tapasztalatai vannak, ő maga is rajongó, és általában nem néz utána egy szerző interjúinak, amikor olvassa a művét: Sally Rooney-val azonban így tett, és gyanússá is vált számára. Furcsa, ahogy a szerző elzárkózik a politikai állásfoglalástól, a direkt politikai témájú szövegeire azt mondja, csupán szórakozás, nem tükrözik a valós állásfoglalását.
Biró Sára rajongását a Rooney-univerzum kényelmességével magyarázza, biztonságos hely, általában happy end-szerű befejezéssel,
nem véletlenül emlegetik sokan az Y generáció Harry Potterjeként. Fogyasztható, igazi kapitalista írói világ ez. Bocsik Balázs szerint a szerző első két könyve tesz lépéseket afelé, hogy bemutassa, az elnyomás minősége a kapitalizmusban kettős a nőkön: gazdaságilag kizsákmányolva és a patriarchátus által elnyomva vannak, ez a kettőség határozza meg a nők pozícióját. A szerzőnek vannak jó pillanatai, amikor ezt meg tudja mutatni a műveiben, főleg az első kettőben, a Baráti beszélgetésekben és a Normális emberekben. A problémák, amelyeket Rooney ábrázol, a valóságban is jelen vannak.
De hol válik reflektálatlanná az életmű? Ebből a szempontból az Intermezzo a ludas, komoly problémák vannak a művel.
Margaret a válása után lényegében újraszűziesül, nem iszik alkoholt, minden este siet haza, archetipikusan a naiv szűzlány toposzát veszi fel. Amikor találkozik Ivannal, „újra” elveszti a szüzességét: újra szűznek kell lennie, hogy megélhesse a saját nőiségét. Fel van stilizálva a patriarchátus.
Szűcs Anna Emília a férfi és a női szereplők különbségeiről beszél az Intermezzoban.
A férfiak gyakran zsenik, találkozunk sakkzsenivel, szuperíróval, zseni művésszel,
míg a nők legtöbbször valamilyen betegségben szenvednek, például idegösszeroppanást kapnak vagy fizikailag képtelenek a szexuális kapcsolatokra. A fetisizálás is erősen megjelenik, egy ponton a férfi testet úgy írja le a szerző, mint egy antik görög szobrot, míg a nő testéhez olyan ismétlődő képzetek társulnak, mint az agyonhasznált virághasonlat. A szexuális aktusok behatolásközpontúak, ami akkor is egyfajta csoda, földi paradicsom a nőnek, ha a férfi körülbelül pár másodperc után elmegy. Nem annyira a női tapasztalást közvetítik ezek a leírások.
Biró Sára hozzáteszi, a férfi szereplők sokszor gyámoltalannak és impotensnek vannak ábrázolva, hiába a rájuk aggatott zseniszerep. Szükségük van a mindenféle betegséggel rendelkező nőkre, hogy megmentsék, ápolják őket. Szűcs Anna szerint elcsúszások vannak a regényben, amik nem realisztikusak. Például a hipermaszkulin Peter megmenti Naomit, befogadja a lakásába, eltartja, mint egy kiskutyát, holott Naomi teljesen jól elvan Peter nélkül is. Erre nincs reflexió a regényben.
A nőkön van a felelősség cselekményszinten, hogy a diszfunkcionáló férfiakat megmentsék, holott ők szenvednek betegségekben.
Az Intermezzo végén a poligámia konfliktusa áll fent: Peter majdnem öngyilkos lesz, mert két nővel kell élnie.
Bocsik Balázs védi a regényeket, szerinte érdemes nagytotálban közelíteni az életműhöz,
saját rajongásának is ez a megközelítés az alapja. A regények megmutatják, milyen is a középosztálybeli rémálom a kapitalizmusban, amiben mindnyájan élünk. Az ember a struktúrák rabja, láthatatlan hierarchiáknak van kiszolgáltatva, amelyekkel lényegében semmit nem tud kezdeni. Mert a pólót fel kell venni, amit a bangladesi gyerek varrt, nem tudjuk felszámolni a kort, amiben élni adatik számunkra. Az Intermezzo hibája, hogy nem vesz fel kísérleti jelleget, nem mozgalmi jellegű. Az első két regény ráveszi az olvasót, hogy gondolkozzon a saját helyzetéről, minek van kiszolgáltatva, miben is él valójában. Az Intermezzo nem vállalja fel a forradalmi harcot. Biró Sára szerint a gyászon és úgy általában a belső lélektani világon nincs akkora hangsúly a szerző regényeiben. A fókuszban a szerelmi drámák és a kapcsolati dinamikák vannak.
Szűcs Anna Emília egyetért, a szerzőnek nem erőssége a lelki munka, a belső vívódás ábrázolása:
erre jó példa Peter karaktere, akinek meghalt az apja – néha kimondja, hogy meghalt az apja, ezért szomorú, de nincs mélységi ábrázolás. Dinamikus próza, rengeteg párbeszéddel, amelyeket viszont magas szinten hoz. Nehéz olvasni a regényeket, a Redditen sok komment található, ahol kifejtik, az angol központozás miatt különösen nehéz követni, ki és mikor beszél. Mesteri dialógíró, mondja Anna, szerinte a sorozatok szinte egy az egyben átvették a könyvek dialógjait.
Balázs is kedveli a tudatfolyam-technikát, a szerző ezek segítségével jól ragadja meg az Y generáció életérzését, tapasztalatait. Kiemeli a Messenger beemelését a szövegbe, amit a kortárs regényeknél sokszor direktnek és túlírtnak érez, itt viszont remekül működik. Jó példa erre a Normális emberek, ahol az egyik szereplő a halott ismerősére keres rá Messengeren, és elolvassa az utolsó üzenetváltásaikat. Az utolsó kérdés, amit az elhunyt feltett neki: haha, ezt a lányt dugod? Rooney itt sallangmentesen rakta irodalmi formába a Messenger működését. Az olvasó könnyen mozog együtt a flow-val, amit Rooney megteremt.
Biró visszakapcsolódik a nyelv kérdéséhez, elmondja, angolul tanácsosabb olvasni a regényeket,
a magyar fordítás sokszor félremegy, még ha eleve nehéz dolga is volt a fordítónak Rooney stílusának, ír dialektusának magyarra ültetésével. Balázs egyetért, technikai hibák is fokozzák a bajt, sokszor a tegezés-magázódás kérdése sem következetes, sokszor modoros mondatok jelennek meg, ami az izgalmat, lendületességet veszi el. Jó példa erre ismét a Baráti beszélgetések, angolul fullasztó, nyomasztó a stílus, magyarul pedig inkább körülményes a szöveg. Szűcs megemlíti az első két regényből készült sorozatot; Rooney aktívan részt vett mind a castingon, mind magán a forgatáson. Külön érdekesség, hogy mind a két női főszereplő nagyon hasonlít fizikailag Rooney-hoz. A szerző többször is hangsúlyozta az interjúiban, a regények nem önéletrajzi írások, így azonban gyanússá válik a dolog.
Szűcs hozzáteszi, kicsit kiábrándító az író interjúit meghallgatni,
a legtöbbször kibújik a kérdések alól: így jött, így volt a fejemben, válaszolja minden kérdésre.
Az est végén a nézők felé is kinyitják a beszélgetést. Az egyik érdeklődő kifejti, sok kritikát hallott a mai este során, de mitől tartják magukat mégis igazi fanoknak a beszélgetők. Szűcs elismeri, sok problémája lett a szerzővel az elmúlt két hét alatt, de továbbra is úgy tartja, komfortot adó, ismerős világokat hoz létre Rooney, cosy univerzum ez, valóban illik rá az Y generációs Harry Potter jelző. Bocsiknak főként a témák és az értékek fontosak Rooneynál, olyan kérdésekről ír sikeresen, amikről sohasem gondolta volna, hogy lehet. Több ez, mint „sad autumn vibe”:
szépen lassan pusztul a világ, miközben az ember ki van zsákmányolva.
Rooney a forradalmi cselekvés és az ellenállási formák elbagatellizálása között mozog – ezzel a megállapítással zárul a beszélgetés.
pro és kontra Sally Rooney, Budapest, Három Holló, 2025. március 4.
A borítófotót Torma Blanka készítette.
