A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál 2025-ben immáron Oscar-kvalifikáló eseményként tér vissza. Idén először két magyar rövidfilm – a legjobb élőszereplős és animációs díjazott – automatikus nevezési jogot szerez az Oscar-díjra. A május 29-én induló országos fesztivál magyar versenyprogramjában 34 új hazai rövidfilm mutatkozik be.
A Friss Hús 2013-as indulása óta a legnagyobb magyar rövidfilmfesztivállá és az egyik legfontosabb hazai filmes eseménnyé nőtte ki magát.
2024 októberében, Magyarországon elsőként felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára.
Kenyeres Bálint Cannes-ba egyedüli magyar produkcióként meghívott alkotását a Friss Hús közönsége láthatja először Magyarországon, közvetlenül a cannes-i premier után. A No. 3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül. A Magyarázat mindenre szereplője, Hatházi Rebeka ezúttal rendezőként mutatkozik be (Április huszonhét), Tóth Kristóf Zsolt pedig két filmmel is érkezik (Túlpart, Denisa).

A Friss Hús több visszatérő rendezőt is köszönt. Tóth Barnabás és Simonyi Balázs 2003 és 2011 után ismét forgatási helyszínt keres a (terep)SZEMLE 3.-ban, miközben a jelen társadalmi kihívásaira is reflektál. Ulrich Gábor pedig lírai animációját, a Capricciót viszi el a fesztiválra.
Idén főként a nemzedéki életérzésfilmeké lesz a fesztivál.
A generációs konfliktusokat, a felnőtté válás nehézségeit, a külföldre költözés és az elvágyódás kérdését több alkotás is vizsgálja. A Berlinalén is díjazott animáció, a Wish You Were Ear egy szimbolikus világban mutatja meg, hogyan hagynak nyomot rajtunk kapcsolataink. A Nárcisz és Echo a nárcisztikus bántalmazás pszichológiai jelenségét tárja fel. A Lilláéknál című filmben a gyereket váró pár békés estéjébe hoz fordulatot a volt feleség váratlan megjelenése.

A világ egyik legfontosabb animációs eseményének, az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválnak idén Magyarország lesz a kiemelt vendége. Három magyar rövidfilmet (Az utolsó dobás, Capriccio, Kutyafül) is beválogattak a hivatalos programba. A Friss Húson mindhárom látható lesz már a nemzetközi premier előtt. A Berlinale rövidfilmes versenyének idei egyetlen magyar filmjét, az Élő köveket, valamint az idén újra megrendezett Filmszemle legjobb kisjátékfilm díját elnyerő Világvégét is levetítik a fesztiválon.

A Friss Hús mellékszekcióinak és nemzetközi versenyének programját később jelentik be. A versenyprogramok győzteseit a fesztivál utolsó napján, június 4-én hirdetik ki.
Képek: Friss Hús (borítókép: Sárdi Katalin: Üvegház)