A Vágott méret programsorozat nyolcadik alkalmára a Kölcsey Café & Rooftop Barban került sor 2025. május 21-én. Az esemény fókuszában ezúttal Korpa Tamás K-Terminál: 20 dosszié Kolozsvárról című kötete állt. A szerzővel Pótor Barnabás beszélgetett.
A korábbi Vágott méret eseményekhez képest sajátossága volt a programnak, hogy a beszélgetés egy várost helyezett fókuszba. A felolvasást követően szóba került, hogy az előző kötetekkel (Házsongárd live [2022], Kolozsvár-dialógusok [2020, szerk. Korpa Tamás]) a K-Terminál képzeletbeli egységet alkot. A kötetekkel párhuzamosan készült egy kéziratos és egy könyves archívum is („K-archívum”): a Kolozsvár-gyűjtemény néhány darabja bemutatásra is került, többek között olyan ritka kötetek, mint Jékely Zoltán Tilalmas kert (1957) vagy Janovics Jenő A Farkas utcai színház (1941) című könyvei.
Szó esett a K-Terminál borítóján található toronyról, amely világítótoronynak néz ki, de valójában egy víztorony.
Korpa állítása szerint Kolozsváron „az egy főre jutó álcázott objektumok száma elég magas”. A beszélgetést végig az mozgatta, hogy ezen épületek, szövegek és tárgyak mögött milyen személyes kötődések, történetek húzódnak.
Korpa munkásságában több műfajon keresztül közelít Kolozsvárhoz. Pótor Barnabás rákérdezett, mi vonzza a szerzőt ehhez a városhoz. Korpa a kiismertség problematikája miatt nem tudott konkrét választ adni, a visszatérések általi jelentőssé válás felől próbált közelíteni. Hozzátette azonban, hogy
nagyon inspirálta a kolozsvári irodalmi közeg, intézményrendszer és kulturális hagyomány.
Leginkább viszont az íróasztalok érdekelték. Úgy gondolja, hogy a kolozsvári kultúrával foglalkozó emberek hagyatékának ápoltsága vagy ápolatlansága szorosan kötődik az ottani intézmények (kolozsvárikum) fennmaradásához. Ezt a tevékenységet egyszerre találja heroikus-tragikusnak és örömtelinek. Pótor a fizikai és a szövegtérben megjelenő Kolozsvár kapcsolatára kérdezett rá, és az első jelentős Kolozsvár-élményre. Korpa elmondása szerint az a Kolozsvár, amit megismert, és ami most van, igen eltérőek egymástól. Először a Funar-korszak (Gheorghe Funar 1992 és 2004 között volt Kolozsvár polgármestere – a szerk.) után találkozott vele 2005-ben. Ekkor elmondása alapján Kolozsvár egy „nagyon kolonizált, gyarmatosító, rohadó, urbanisztikai káoszokkal teljes valami volt, visszalépés az időben”, melyben keverednek a különböző művészettörténeti korok lebomló épületei. Szerinte a román film atmoszférateremtő helyszíneinek kulisszáit juttatják az ember eszébe.
Korpa beszélt arról is, hogy ezután lett Kolozsváron egy „Vergiliusa”, Lászlóffy Csaba személyében,
akivel egyfajta kétszemélyes szellemi műhelyt tartottak fenn. Rajta keresztül járta be irodalmi-kulturális értelemben a várost, amit Lászlóffy halála után újra fel kellett fedeznie.
A beszélgetés e pontján felmerült, hogy Korpa Kolozsvárral való első találkozása a Házsongárddal való első találkozás is volt egyben. A Házsongárd live-val kapcsolatban szóba került a helyszín mint kulturális tér, ami például a város multikulturalitását is megjeleníti, illetve hogy a Házsongárd Kolozsvár egyfajta kicsinyítő tükreként értelmezhető. Korpa a városhoz mint szövegtérhez közelítve a 111 vers Kolozsvárról (2002, szerk. Katona Éva) című antológiával kapcsolatban megjegyezte, hogy az alapján úgy tűnik,
vannak bizonyos kötelező markerek, amelyeknek szerepelniük kell egy Kolozsvárról szóló versben,
általában ezek az iskolás felsorolás szintjén letudódnak. Például a Gyalui-havasok vagy a Farkas utca ilyen toposznak nevezhetők. A Házsongárd live írása alatt az foglalkoztatta, hogy el tud-e távolodni ezektől, hogy eleven eseménytérré tehető-e „K”, illetve annak bizonyos komponensei. A Házsongárd ebből a szempontból Korpa Tamás szerint egy „speciális temető, amelyről nem lehet eldönteni, hogy az tartozik-e a városmaghoz, vagy Kolozsvár tartozik-e a Házsongárd nevű nekropoliszhoz”. Ezt példázza a piramis- és obeliszkszerű épületek egymásba foglaltsága is, melyek a szétszálazhatatlanság benyomását keltik. Átalakult, sokfunkciós tér, melyet Korpa az „egymásra temetkezések” kifejezéssel jellemzett. Ehhez Markó Béla fordított felhőkarcolós képét hozta példának, melyen az épületek sírköveknek feleltethetők meg. A Házsongárd „a holtak városa az élők városában”.
A K-Terminál 20 beszélgetést tartalmaz, melyek 2021 és 2023 között készültek Kolozsvárhoz kapcsolódó személyekkel, többségében írókkal, költőkkel, irodalomtörténészekkel, de vannak köztük etnográfusok, helytörténészek, hangszerkészítők és kultúraszervezők. Korpa arról beszélt, hogy
ő maga nem erdélyi, és ez amiatt fontos, mert a rácsodálkozás szempontjait teljesen máshonnan hozza az ott élőkhöz képest.
A nyelvi-vallási hátrányok, a közlekedési-infrastrukturális nehézségek és a várossal kapcsolatos tárgyi tudás kívülállóságából fakadó megfoghatatlansága miatt úgy gondolja, rá tud kérdezni olyan résekre, hiányokra, amelyekre mások korábban nem annyira fókuszáltak.
Irodalomszervezőként mindig próbálta az interperszonális kapcsolatokat erősíteni,
ez hozzátett ahhoz, hogy kiválassza a 20 beszélgetőpartnert. A szelekciót meghatározta egyfajta szubjektív szűrő annak mentén, kitől mit lehet megkérdezni, illetve milyen történetekre kíváncsi. A kötetben olvasható interjúk által olyan Kolozsvárhoz kötődő, már elhunyt szerzők életművei is hangot kapnak, mint Szilágyi Domokos, Hervay Gizella, Tamás Gáspár Miklós, valamint Egyed Péter, Szőcs Géza és még sokan mások. Emellett az írások helyekhez való kötődése is formáló tényező volt, például a Kárpát utca 3. vagy egy ebédlőasztal, ami körül beszélgettek. Felmerült reprezentatív szempontból az az ötlet, hogy még interdiszciplinárisabbra terjesztődjön ki a kötet, de végül a fő szempont Kolozsvár történetének interjúkban való elbeszélése lett. Készültek írásban és szóban is interjúk, és így a megszerkesztésük eltérő munkamódszereket igényelt.
Az alanyok közül valakit nehezen lehetett elérni, valakit egyáltalán nem, valaki sajnos időközben elhunyt.
Az egyes beszélgetések körülbelül egy-egy hónapig készültek, és az így szerzett ismertségek olykor bizalmas barátságokká alakultak át.
Pótor Barnabás a különböző jellegű élettörténetekre fókuszáló beszélgetésekre tért át, illetve hogy Korpa milyen módszerekkel közeledett az egyes életművekhez. A könyv kezdeti fázisait a kényszer szülte, ennek oka, hogy a Házsongárd live megírása alatt tört ki a COVID-járvány, amiből megközelítési-kapcsolattartási nehézségek fakadtak.
Alkotói szándékok helyett inkább az alakulástörténetre, a nyelv és a témák saját törvényszerűségére helyezte a hangsúlyt.
Korpa úgy gondolta, akkor van teljes joggal Kolozsváron, ha ír egy könyvet a maga örömére, és azt elhívják bemutatni: „Nekem teljesíteni kell ahhoz, hogy úgy érezzem, helyem van ott.” Szóba kerültek olyan kolozsvári személyek is az említetteken kívül (például Bréda Ferenc, Kós Károly vagy Szilágyi István), akikkel Korpa már nem tudott beszélgetni. Pótor arra kérdezett rá, mennyire alakult organikusan a kötet. Korpa az ’56-os és a ’89-es forradalom eseményeit emelte ki, a Funar-korszakot mint alapító eseményt és történetformáló indikátorokat. Nehézséget jelentett a szerkesztésben a tíz vagy akár ötven évet felölelő beszélgetések kronológiai sorba rendezése, ezért végül a szerzők betűrendbe helyezése adta az interjúk sorrendjét. Korpa ennek kapcsán
kiemelte André Ferencet, mint a sor elején szereplőt, akivel a járvány idején született, Bújócskaverseny című kötetéről beszélgetett,
illetve arról, hogyan élte meg fiatalként a nagy szocializációs kihívásokat. Ezt egy jó narratívateremtésnek találja, mivel a rendszerváltás és a pandémia tapasztalata ennek mentén némiképp összekapcsolódik.
A kötet alcíme, a Húsz dosszié Kolozsvárról Pótor Barnabás szerint utal az állambiztonsági szolgálatok működésére, mintha „lehallgatná” vagy „kihallgatná” a várost a könyv, melyben kitelepítettek, megfigyelt és börtönviselt személyek is megszólalnak. Korpa az egyik Házsongárd live-ban megjelent ciklusról, a Tananyagok a Securitate esti iskolájából címűről mesélt, amelyben a nyelv vallató jellegét hangsúlyozta. Szóba került Markó Béla és Gálfalvi György, akik sokat tettek azért, hogy a saját dossziéikat megnyissák a publikum számára. Korpa ezt poétikai szempontból nagyon izgalmasnak találta. Azt is említette, hogy
a K-Terminál hommage Szőcs Géza H-Terminál című verse előtt.
Úgy gondolta, szükséges egy alcím, amely orientálja az olvasókat. Nem szereti interjúkötetnek nevezi, inkább beszélgetőkönyvnek vagy dialógusgyűjteménynek.
Pótor Barnabás azt a gondolatkísérletet vetette fel, hogy Korpa egy Kolozsvárt nem ismerő személynek milyen szöveget ajánlana, ha meg akarná ismertetni vele a várost. Korpa inkább egy festményt mutatna meg, amelyen Kolozsvár egy tengerparti városként van ábrázolva. Szerinte ez átadja, hogy Kolozsváron „mindenből van egy kicsi”. Másfelől feltenné a kérdést, hogyan lehetséges az, hogy egy sirály megtelepszik és áttelel egy szárazföldi, kontinens belsejében fekvő városban. A beszélgetés vége felé szóba került, hogy a Kolozsvár-tapasztalat hogyan befolyásolta Korpa más helyekhez fűződő viszonyát, főleg Debrecen, Vámospércs és Szendrő viszonylatában. Korpa szerint nagyobb értelmezői munkát követel meg tőle, hogy erre választ adjon.
A K-Terminál megjelenése óta egyszer járt Kolozsváron, egy fénykép erejéig és a tiszteletpéldányok kiosztásáig,
a marosvásárhelyi ősbemutatót követően. Ezt a látogatást viszont nem a hely, hanem a találkozások határozták meg. Korpa kiemelte, hogy a K-Terminál vonatkozásában két előzményszöveg játszott szerepet, Gálfalvi Györgytől a Marad a láz? és Marosi Ildikó és Erdei Lajos Közelképek című kötetei, amelyeket Korpa „nemzedéki beszélgetőkönyvekként” aposztrofált. Az esemény felolvasással és személyes anekdoták felidézésével zárult, nyomatékosítva a kötetet átitató sorsokat, amelyek a kívülállót bizalomba fogadják és megmutatják azt, hogy egy helyet a történetei keltenek életre.
Vágott méret #8, Debrecen, Kölcsey Café & Rooftop Bar, 2025. május 21.
A fotókat Vigh Levente készítette.
