Július 16-án kilenc harminckor szól az ébresztőm a budapesti albérletben, kelletlenül nyomom ki. A bőröndöm nyitva áll az ágy mellett, behúzom rajta a cipzárt anélkül, hogy a pólók és rövidnadrágok mellé hajítanék legalább egy pulóvert, amit később meg is bánok majd. Felhívom Pavlovits Gittát, aki a lelkemre kötötte, hogy ébresszem fel, miután felkeltem, nehogy elaludjon. Gyors, pánikszerű megbeszélés után, hogy végül is melyikünk menjen el boltba beszerezni a vésztartalék Smack-leveseket, kilépek az ajtón.
A rákospalotai vasútállomáshoz vezető utamon (túl szép lett volna, ha a kismarosi vonat szokott helyéről, a Nyugatiból indul) találkozom Szamosvári Bencével, aki ezeréves, régivágású bőröndjeit szorongatva szintén Királyrétre tart. Beszélgetünk, jólesik. A vonatot – szinte biztos voltam abban, hogy lekéssük – szó szerint csak a lelkünket kisprintelve érjük el. Az út rövid, és még ennél is rövidebbnek tűnik: ahhoz vagyok szokva, hogy Szegedről, gimisként utazom a FISZ-táborba,
jó, hogy az idei utat már egyetemistaként teszem meg.
A legendás kastélyszálló tavaly óta semmit sem változott, szerencsénk van, rendes szobát kapunk. A hallban mindenhol ismerősök, ez is jólesik. Horváth Florenciával, Maros Márkkal és Szélyes-Pál Dániellel a kanonikus költők személyi kultuszainak visszásságairól, Arany János tolláról, Mészöly öngyújtójáról beszélgetünk. Meglátom Borbíró Bíborkát, a büfé előtt áll, odamegyek köszönni.
A megnyitó után – ahol bemutatkozik és ismerteti a főbb programpontokat a FISZ odaadó csapata – egyből az ebéd következik. Gurmékalandozásaink után szusszanunk egyet, majd elindulok a Terék Anna vezette első műhelyre.
Lövétei Lázár Lacira, a tavalyi és tavalyelőtti műhelyvezetőmre gondolok, milyen kár, hogy ő most nincs itt.
Egy gyors bemutatkozókör után elkezdjük a közös munkát. Az én szövegem kerül sorra legelőször. Maros Márk javaslatának örülök a legjobban, miszerint a mottót rövidítsük a felére, rengeteg benne a töltelék. Olyan egyértelmű ez, a szöveggel való önálló munka során mégsem jutott eszembe. Nagyon tetszenek Endrey-Nagy Ágoston és Terék Anna tömörítésre vonatkozó javaslatai is.
Sándor Olívia szövege következik, amely egy dark fantasy elemekkel dolgozó, enigmatikus formavers. Beszélünk forma és tartalom viszonyáról, a rímek archaizáló hatásáról. Olívia versét Hraboczki Marci szövege követi.
A vers parázs vitát vált ki arról, mi a különbség naplóbejegyzés és műalkotás között,
a szerzői koncepció mennyire alapeleme, illetve kritériuma egy művészeti alkotásnak. Vége van az első műhelyalkalomnak. A szobában rendezkedünk, kipakoljuk az asztalra vésztartalékainkat, de már itt is a hét óra, amikor kezdődik a beszélgetés a Platon Karataev két tagjával, Balla Gergely dalszövegíróval és énekessel, illetve Czakó-Kuraly Sebestyénnel, azaz Sebővel. Közben befut Borbíró Aletta is. Elkezdődik a beszélgetés, amit
Bordás Máté beugróként moderál, kérdései viszont így is felkészültségről tanúskodnak.
A szó először a zenekar 2016-os alapítására terelődik, és arra, hogy a legtöbben indie rock jellemzőket tulajdonítanak nekik. Bordás Máté elmondja, hogy Platon Karatajev Tolsztoj egy karaktere a Háború és békében. A tagok szerint az orosz irodalom korai olvasmányélményeik között volt, de emellett a karakter tiszta, paraszti bölcsessége és az uralkodóra gyakorolt hatása miatt is választották ezt a nevet. Kiderül, hogy Balla Gergely és Sebő másként fogják fel szöveg és dallam viszonyát. Előbbi szerint a szöveg van egy dal fókuszában, utóbbi szerint végső soron a dallam az, amely feltölti érzelmi, lelki tartalommal a szöveget, így az a hangsúlyosabb. Bordás Máté kérdésére Balla Gergely elmondja, hogy
számukra nem komfortos a színpadi jelenlét, az önexponálásra való vágy nem buzog bennük.
Balla hozzáteszi, hogy a felszínen való kapcsolódást elengedi a közönséggel, általában sapka van rajta a fellépéseken, a színpadon csak a dalokra, a sorokra, önmagára és zenésztársaira figyel. Egy jó koncert nála merülés, hasonlóan az alkotáshoz, a körülmények miatt azonban egy koncertélmény sosem lehet számára olyan intenzív, mint az alkotás nyújtotta tapasztalat. Sebő arról beszél, hogy az irodalmi szférával ellentétben a zenészek alkotásaira sokkal kevesebb külső visszajelzés érkezik, visszacsatolást gyakorlatilag csak a producerük nyújt, aki a „zenei értelemben vett szerkesztő”. A beszélgetés után persze koncert is van, pont mire eljutok oda, hogy a Platon Karataev-számokat igazán megszeressem.
A legnagyobb hatást a Lassú madár gyakorolja rám.
Este tíztől Nagy Balázs Péter és több másik szervező is DJ-zik, a büfében mérik a fröccsöt és elfogadható áron adják a zsíros kenyeret, néhányan táncolnak, a legtöbben csoportokba tömörülve beszélgetnek. Ezek a tábor igazán jellegzetes pillanatai. Viszonylag korán, hajnali egykor aludni megyek. Nyolc harmincas kelés, reggeli. Utána rövid pihenő, majd 11-kor egyből műhely. Ferencz Orsolya szövegével kezdünk, amely az 1999-es napfogyatkozást és a lej inflációjának megfékezését célzó intézkedést, az utolsó négy nulla levágását hozza párhuzamba. Maros Márk szövege James Deanről szól, egy szereplíra a fiatalon, autóbalesetben elhunyt színészről. Szóba kerül az, hogy vajon a megszólaló beszéde egységes-e. Ez a vers nagyon tetszik.
Turcsik Linda következik, aki hozzám hasonlóan Szegedről származik, és ez az első tábora. A verse egy mindkét fél számára terhes kapcsolatról szól, a képei erősen absztrahálnak, azt vitatjuk meg, hogy ezek az absztrakciók mikor pontosak és mikor futnak túl.
Falucskai Léna a műhely legfiatalabb tagja, mindössze tizenhét éves és még gimnazista.
Szövege kompakt és enigmatikus, a verssel kapcsolatban azt boncolgatjuk, hogy mennyire fér bele tömörségébe a sok súlyos és nagy szó. Endrey-Nagy Ágoston versére felkapom a fejem, a Vitrinek című mű az állatvilághoz, a természethez és a vadászathoz fűződő viszonnyal és interperszonális viszonyokkal kapcsolatos téteket is megmozgat. Gergely Jázmin szövege a telefonozásról és a közösségi médiáról, a technikai eszközök által előidézett szorongásról szól. Nincs sok időnk, a műhely után szinte egyből kezdődik a nap első beszélgetése. Smid Róbert Papp-Zakor Ilkával és olasz műfordítójával, Lorenzo Marmirolival beszélget. Robi Ilkát kérdezi először, aki a weird irodalomhoz való vonzódásáról beszél, ami nem tudatos döntés, hanem inkább ráébredés kérdése volt.
Építkezik a groteszk irodalom hagyományaiból is, azonban nem Örkény és még csak nem is Bodor Ádám vonalán,
hanem egy magyarra le nem fordított szlovák szerző inspirálta először. A szerző nevét sajnos nem említi. A szó Ilka könyveire terelődik: első két könyve (Angyalvacsora, 2015; Az utolsó állatkert, 2018) novelláskötet, míg 2021-ben (Majd ha fagy) és 2024-ben (A hasbeszélő visszhangot keres) regénnyel jelentkezett.
Lorenzo mesél az első két könyv anyagából összerendezett olasz válogatáskötet fordításának nehézségeiről. Az évekig tartó munka során sok probléma merült fel. A gördülékeny, dinamikus, de hosszú mondatokat nem volt nehéz olaszra átültetni, a szójátékokkal, beszélő nevekkel viszont már több gond akadt. Ilka szereplői sokszor állatok.
Egyikük egy házaló, aki egy ló. Ez a szójáték sok fejtörést okozott Lorenzonak,
aki végül a pony express kifejezéssel tudta visszaadni a kétértelműséget. „Így megmaradt a lófaktor” – meséli. A vacsora után, ami elvárásainkhoz képest is csalódást okoz (persze az előző étkezések meglepően elfogadható minőségével el lettünk kényeztetve) van még egy esemény. Erdélyi szerzők mutatkoznak be, Fancsali Kingát és Ferencz Orsolyát első megjelent kötetük (Fancsali Kinga: Nem a haláltól, Ferencz Orsolya: Félálom) kapcsán Juhász Tibor kérdezi.
Fancsali Kinga hiába él hat éve Budapesten, nagyon fontos volt neki, hogy a könyve Erdélyben is terjesztésbe kerüljön.
Később az írás természetét, az abban rejlő paradoxont boncolgatja: magányos tevékenység, mégis számos folyamatában elengedhetetlen a társaság akár a műhelyezés, akár a szerkesztés során. A szerzők felolvasnak. Fancsali lírája gyermekkori élmények, családi traumák köré épül, míg Ferencz Orsolya konceptkötete az álom érzékelését, a szürreális elemek valóságba való beférkőzését járja körbe. Ferencz elmondása szerint korábban sokáig nagyon távolinak tűnt számára, hogy valaha kötete lesz, a könyv kiadását tízéves munka előzte meg. Éppen ezért nagy esemény volt számára a megjelenés, de az alkotáshoz való jelenlegi viszonyát a szerzetesek életéhez hasonlítja, akik vizet hordanak, fát vágnak, majd megvilágosodnak, utána pedig megint vizet hordanak és fát vágnak.
A mai estén Smid Róbert kezeli a DJ pultot,
aminél csak a büfénél spontán megalakult, táborszervezőkből verbuválódott FISZ-férfikórus szenvedélyes Rammstein éneklése szórakoztatóbb. Fröccsöt iszok, minél több emberrel próbálok beszélgetésbe elegyedni, igaz, hogy kicsit görcsösen, de sokkal kevésbé görcsösen, mint tavaly. Amiatt is sokkal kevesebb FOMO-t érzek, hogy hajnali kettőkör elmegyek aludni.
FISZ-tábor, 1-2. nap, Szokolya-Királyrét, 2025. július 16-17.
A fotókat Gondos Mária Magdolna és Kiss A. Kriszta készítette.
