A szépíró olvas című rendezvénysorozat 2025. október 14-ei alkalmán Moskát Anitát Hlavacska András irodalomkritikus, szerkesztő, a Debreceni Egyetem oktatója kérdezte a program állandó helyszínén, a Déri Múzeumban.
Hlavacska lehetőséget adott arra, hogy Moskát valamilyen előzetes megjegyzéssel indítsa a beszélgetést. Ezzel nem élt, így Hlavacska vázolta fel eddigi közös történetüket: két éve ismerkedtek meg Debrecenben, amikor is társasjátékoztak, filmekről és az életükről beszélgettek, de irodalomról nem. Erre a hiánypótló alkalomra Hlavacska három „rögeszmés témával” készült, amelyeket Moskát gyakran felhoz interjúkban, beszélgetésekben. Először arról faggatta a szerzőt, hogy ő horrorszerzőként definiálja-e magát, milyen műfajba sorolná a műveit. Moskát azt válaszolta,
szerzőként nem töpreng azon, mivé fognak kiforrni a művei, hanem hagyja az ötleteit kibontakozni,
műfaji – legyen az fantasy, science fiction vagy horror – szabályoktól függetlenül. Szerinte segít, ha egy író nem a saját kategóriáin gondolkodik írás közben, de ha mindenképpen be kell valahová sorolnia magát, inkább a fantasy címkét használja a műveire, mivel ez egy megengedőbb definíció, mint a science fiction. Hlavacska alátámasztja, hogy amikor először olvasta a szövegeit, ő is a fantasy felől közelítette meg, ám a beszélgetésre készülve rádöbbent, mennyi „embertrancsírozós”, véres jelenet szerepel Moskát szövegeiben, emiatt mégiscsak a horror felé tartanak. A szerző szerint ez azért van, mert a horror az élet maga, hiszen tömeggyilkosság a való életben is előfordul, és
ha két fiktív országot háborúba indít, azt nem lehet finomkodva megírni.
Ilyenkor viszont nem célja gore-ba, elborzasztásba áthajlani, csupán a hitelességet szeretné megőrizni. A szépíró olvas eseménycímre hivatkozva arról kérdezte Hlavacska, hogy maga a horror milyen olvasmányélményeket nyújtott Moskátnak, az általa sokat emlegetett Stephen Kingen kívül kik voltak rá nagy hatással. Moskát elmondta, hogy tizenkét éves koráig nem szeretett olvasni,
nem érezte, hogy a kedves ifjúsági regények hozzá szólnának, ezért volt áttörés, amikor A ragyogás a kezei közé került.
Úgy érezte, hogy sokkal valóságosabb történet; a bántalmazó, alkoholista apa karaktere egy kísértethotelben ki tudja váltani azt a rettenetet, amelyet a családon belüli erőszak. Lovecraftra és 2a nem-euklideszi geometriára terelte a szót Hlavacska, mivel úgy tudta, Moskátot érdekli ez a téma. Moskát egy matematikus fantasyt írt és kutatott korábban, amelyet félrerakott, de elmondása szerint inkább Poe-t olvasott a horrorkorszaka alatt, Lovecraft akkor még kimaradt.
A bemelegítő kérdések után Hlavacska felhozta az első „rögeszmés témát”, amely maga a történetalkotás. A szerző rengeteget unatkozott gyerekkorában, ezért történetekkel szórakoztatta magát, de csak később, amikor olvasni kezdett, ébredt rá, hogy ezeknek képes valamilyen formát is adni. Egyszer megjegyezte, hogy a történetmesélési vágy kiteljesítéséhez mindegy lett volna, hogy videójátékot tervez vagy filmet forgat, csupán azért kötött ki az írásnál, mert a Word szövegszerkesztő volt a legelérhetőbb. Most viszont ezt megcáfolta, hiszen természetesen a nyelvi regiszter, az írás mint önkifejezési eszköz nem elhanyagolható, csupán arról van szó, hogy elsőbbséget élvez nála az ötlet. Soha nincs olyan, hogy a cselekmény felől indul, amelyet később feltölt a fikcionális világgal, hanem fordítva történik:
az ötletnek keres megfelelő formát, ezzel szándékosan feszegetve a zsánerirodalom határait.
Hlavacska kiemelte, hogy Moskát előszeretettel emleget olyan szerzőket, akik szépirodalom és zsáner határán mozognak, mint Ray Bradbury és Lovecraft. Moskát nevetve válaszolta, hogy ezt egyáltalán nem tudatosan teszi. Bradbury kamaszkori olvasmányait adta, de szívesen olvasott a könyvtárból mindenfélét. Az említett határsértő vagy nehezen bekategorizálható művek és szerzők érdekelték legjobban, és szerinte, bár tudat alatt, de meghatározza az, amilyen könyveket olvasunk, hogy milyen típusú könyveket szeretnénk írni. Bradbury művei közül A gonosz lélek közeleg volt rá legnagyobb hatással a megragadó cím és a körhinta (amely ha visszafelé forog, megfiatalodnak rajta az emberek) emlékezetessége miatt, ezután jutott el a Fahrenheit 451-hez. Hlavacska ezt követően felhozta a második „rögeszmés témát”:
Moskát gyakran mondja, hogy a fantasy olyan, mint egy svájci bicska, amiből a legtöbb szerző csak a kést használja.
Moskátnál viszont nem jellemző a szövegek közötti átjárás, a folytatás, nem jelennek meg ugyanazok a szereplők, még a nevük sem hasonlít soha, A hazugság tézisei című novelláskötetében sem. A szerző erre a felvetésre azt válaszolta, életműveket sem szokott egymás után végigolvasni, mert amint számít egy mű „valamilyenségére”, elveszti az érdeklődését, ő mindig az újdonságot keresi. Emiatt nem szokása könyvsorozatokat olvasni és nem is szokott folytatásokban gondolkodni. Mindig a kitalálást, a megalkotást szerette legjobban, és könnyű győzelemnek érzi, amikor az olvasónak kedvezve összefüggéseket, easter eggeket írnak. A fekete monitor című novellája lapozgatós, újraolvasós játékossága behívja alkotótársnak az olvasót, ezért „kap” jutalmat a végén.
Harmadik témaként a játékot hangsúlyozta Hlavacska: Moskát egy izgalmas videójáték hatására egymillió leütéses regényeket írt tizenévesen, mert folytatni akarta a játék történetét, csak ezután lépett tovább a saját világok építésére. Ez a világépítő szándék és kíváncsiság minden szövegében megnyilvánul, mind saját univerzummal és szabályokkal rendelkezik, kerüli a mostanában trendi transzmediális történetmesélést, annak ellenére, hogy biztosan kifizetődőbb lenne brandet építeni, folytatásokat alkotni. Persze bizonyos értelemben luxus mindig azzal foglalkozni, aminek az irányába a kíváncsisága vezérli, de
szerinte a végeredményen érezhető lenne, ha nem élvezné az alkotási folyamatot.
Moskát munkásságában kétféle fantasy különböztethető meg: azok, amelyekben megmagyarázza, mi a természetfeletti eredete a szöveg világában, és azok, amelyekben a magyarázat rejtve marad. Az előbbire példa a Horgonyhely című regénye, amelynek egyik szereplője tudós, így adta magát, hogy a megoldás legyen tudományos. Az Irha és bőr tesztolvasóinak elvárásai ellenére sem írt Moskát racionális magyarázatot, ahogyan a Szerződési szabadság című kisregényében sem. A szerző szerint ez a terjedelemből ered, a novellák nem adnak sok teret erre. Mély hatással volt rá Brandon Sanderson Elantris című regénye, amelyben újszerűen hatott, hogy a mágia működését és elromlását logikus magyarázattal oldják meg, és ez őt is érdekelni kezdte. Ezután a beszélgetés áttért a szabályokra és azok szeretetére:
őt kreatívabbá teszi, ha keretek között kell gondolkodnia.
Teljesen leblokkolta például, amikor egy ismerőse egy szerepjáték fejlesztése közben azt mondta nekik, játékosoknak, hogy a játékon belül bármit megtehetnek. A szövegek alkotása közben több változat közül választ, annak megfelelően, melyik ad jobb történetet, illetve kelti azt a hatást, amelyet ő szeretne. Nagyon szigorú szabályokat követnek a szereplők például A mesterhazugság című novellájában.
Hlavacska arról is kérdezte, hogy inspirálódik-e videójátékokból. Egyébként nem szokott, de a Journey játékot felhozta Moskát: ebben nincsen szöveg és utasítás a szereplőkhöz, a játékosnak kell rájönnie, mit kell tennie. Ezt ahhoz hasonlította, mint amikor egy szövegben azokat az információkat közli és úgy, ahogyan az a szereplőnek természetes, nem pedig az olvasónak. Hlavacska szerint Moskát mégis hajlamosabb elsőként a játékok vizuális ábrázolásáért lelkesedni, majd csak utána figyelembe venni a bennük szereplő szabályrendszert. Ezt követően a filmekre terelődött a szó:
a mozizás az, ami Moskátot teljesen ki tudja kapcsolni.
A filmek és a vizualitás szeretete ellenére nem szeretne saját műveiből forgatókönyvet írni, nem vágyik arra, hogy adaptációt készítsenek belőlük, mert ő már elmondta azt a történetet abban a formában, amelyikben szerette volna. Mivel az írás magányos tevékenység, ha áttérne társasjátékok, videójátékok vagy filmek készítésére, a közös alkotásban egy másfajta kreativitása kerülne előtérbe, másképp állna a közös munkához, de szívesen kipróbálná. Hlavacska visszakanyarodott a horrorhoz: A hazugság téziseit újraolvasva azt vette észre, gyakran szerepelnek benne gonosz anyák, hiányzó apák és levert lázadások. Nem terápiás jellegű írások ezek, csupán Moskát szeretne többféle anyatípust és érdekes helyzetet megjeleníteni, mint amiket általában látunk (gyermekéért mindent feláldozó anya, anyaság szépsége).
Többet ír családi dinamikákról, mint párkapcsolatokról, amit tizenhat éves házasságának tulajdonít
– kimaradt életéből a párkeresés nehézsége. Emellett szeretne a barátságról írni, amely szerinte nagyon alulreprezentált téma. A következő művéről faggatva nem sokat közölt Moskát, mivel szerinte folyamatosan annyit változik, hogy sok próbálgatás után tud majd csak definitív választ adni: „Ez egy monstrum, aminek sokszor csak a lábát látom. Tudom, hogy sok évbe fog telni, mire sikerül megmászni.”
Legvégül a közönségnek megadva a kérdezés lehetőségét, hosszas, mosolygós csendek után három kérdés merült fel. Egy olvasót az érdekelte, hogyan néz ki nála a szelekciós folyamat, mi alapján kerülnek a szövegei a kukába. A szerző azt válaszolta, van egyfajta intuitív, rossz érzése ezekkel kapcsolatban, amit gyakran meg sem tud magyarázni. A második és a harmadik kérdés a fordítással állt kapcsolatban: Moskát nem szokott fordítani, de olvas angolul, és
az idegen nyelven olvasott művek bizonyára beszivárognak a stílusába, a történeteibe is.
Műveit fordították már cseh nyelvre, de legutóbb A mesterhazugság jelent meg angolul, Liecraft címen az Apex Magazine-ben, egy vele készült interjú mellett. Angol nyelvű fordítás esetén mondatról mondatra össze szokta vetni az eredetivel, kíváncsi arra, hogyan kelnek életre idegen nyelven a szövegei. „Ezek szerint mégis vissza szoktál térni a történeteidhez” – jegyezte meg zárásként Hlavacska a szerzőnek.
A szépíró olvas – Moskát Anita, Debrecen, Déri Múzeum, 2025. október 14.
Fotók: Debreceni Irodalom Háza – Déri Múzeum Facebook oldala
