A Petőfi Irodalmi Múzeum október 28-án tartotta meg az előző év Móricz-ösztöndíjasait bemutató felolvasóestjét. Borsi Bálint, Korsós Gergő, Pászthy-Lénárt Flóra és Vas Máté olvasott fel verseiből, a költőkkel Mirtse Zsuzsa, a PIM ösztöndíjreferense beszélgetett.
Mirtse Zsuzsa egy idézettel köszönti az egybegyűlteket, Móricz Zsigmond Kaffka Margit című írásából olvas fel: „Az én érzésem ez: aki az életét írásban tovább tudja élni, az író. Ez az egész. Azok az esztétikai magyarázatok, hogy a művészet az élet megörökítése, vagy esztétikai törvények szerint való utánzása, kifejlesztése stb., mind csak másod-, harmadrendű következményei annak a ténynek, hogy az író, s általában a művész az igazi életét művészetében éli ki.” Az első kérdése a 2024-es, vagyis az ösztöndíjas év alakulására vonatkozik, arra kíváncsi, hogy mivel pályáztak a díjazottak, és mennyiben sikerült megvalósítaniuk az elképzeléseiket.
Borsi Bálint hatodjára pályázott, nagy dolognak érzi, hogy végül megkaphatta az éves támogatást. Viszonylag későn, az egyetemi évek alatt ébredt rá, hogy dolga van az irodalommal. A Károli Gáspár Református Egyetemen látogatta Géher István László műhelyét, ez adta az első nagy löketet a költővé válás útján: az ő tanácsára kezdett el publikálni, megismerte a különféle pályakezdőknek szóló irodalmi ösztöndíjlehetőségeket, és elkezdett életvitelszerűen írni.
Az első kötetének megírására pályázott és rengeteget fejlődött az ösztöndíjas év alatt. A kötet meg is jelent Itt majd más lakik címmel.
Korsós Gergő harmadik próbálkozásra kapta meg az ösztöndíjat, ami végre engedett az állandó gyomorgörcsein, alkotni is jobban tudott a biztos anyagi háttér tudatában. Tizenöt éves kora óta ír, állítása szerint tizenkilencéves koráig csupa rosszat. A kezdeti években József Attila-epigonság volt rá jellemző, meg is említ egy példát, amikor arról írt verset, hogy fekszik a síneken, a haját borzolja a szél, és a babáját várja, de az nem jön. Aztán beírta a Google-ba, hogy kortárs költők és írótáborok: a találatok között szerepelt a Kóspallagi Írótanya, ahol Szálinger Balázs lett a mentora, később Kemény István és Vajna Ádám is segítette a szövegeinek alakulását. Részt vett a Hajdúböszörményi Írótáborban, ahol
megismerkedett a kortársakkal, ami szintén nagy lökést jelentett számára,
már csak az első publikációk hiányoztak. Egy este vihar közben kiállt a teraszra és üzletet kötött Istennel: ha tíz éven belül engedi publikálni, akkor jó lesz az emberekhez. Végül nem kellett erre egy évtizedet várnia, másfél év után megvolt az első megjelenés.
Pászthy-Lénárt Flóra azóta alkot, amióta megtanult írni és olvasni. Elsőként rajzolásban fejezte ki magát, aztán az írás vált a fő önkifejezési formájává. Neki is a Google segített a kortársak megtalálásában, húsz évesen ment először Hajdúböszörménybe, ahol inspirálóan hatott rá a közösség, rájött, hogy mennyi tehetséges pályatársa van. A Móricz-ösztöndíjról is az egyik pályatársától hallott, és elsőre meg is kapta az elismerést. Ez lehetőséget adott, hogy kialakítson magának egy írói praxist, rendszert, amiben folyamatosan alkotni tud.
Sokat ír, de kevesebbet publikál, csak sok idő elteltével engedi ki a verseit a kezei közül.
Az első kötettervével pályázott, azt azonban még nem tudja, mikor lesz ebből könyv. Ha harminc éves korára sikerül, boldog lesz. Vas Máténak a miskolci Szöveggyár tábor és a Műút folyóirat köré csoportosuló irodalmi kör jelentette az áttörést, ebből Kabai Lóránt személyét emelné ki. Megtanult a saját és mások szövegeihez szeretettel, de könyörtelenül viszonyulni, illetve gátlástalanul húzni a szerkesztés során, más szavakkal: rombolva építeni.
Egyik szöveg sem tekinthető véglegesen késznek, csak egy idő után publikálásra kerül
– ezt a szemléletet nem csak a versírásnál tudta hasznosítani. Ő is harmadik próbálkozásra kapta meg az ösztöndíjat, a munkaterve addigra már jelentős túlgondoláson és túlszerkesztésen esett át, és olyan benyomása volt a saját munkatervét illetően, mintha ez a kötet már valahol létezne, megírták volna. Az ösztöndíj lehetőséget adott arra az illúzióra, hogy az írás – Borsik Miklós mondása nyomán – nem lopott idő, nem egy társadalmon kívüli tett. Pár hónapig el lehet játszani a gondolattal, hogy ez bizony munkának minősíthető.
Az ösztöndíj előtt a „törmelék időben” alkottatok, mondja Mirtse Zsuzsa, az ösztöndíj után azonban fél éven belül időszaki beszámolót kellett adni. Hogyan találtatok helyet az íráshoz a mindennapokban, és ebben mennyit segített a kiválasztott mentor? Borsi Bálint startra kész volt az ösztöndíj kezdetén, nem szöszölt sokat, beszippantotta a költőség, ebben sokat segített a mentora, Varró Dániel.
Inspiráló volt, hogy van egy személy, akinek meg tudta mutatni a verseket, ez már önmagában termékennyé tette.
A polgári munkavégzés után, illetve hétvégente írt, az írói blokk szerencsére nem jelentkezett nála az ösztöndíj alatt. Korsós Gergő szívesen írt volna úgy, mint Thomas Mann: reggel meggyújt két gyertyát, három óra írás, aztán színház. Őt nehezebben csókolta meg a múzsa, nem volt különösebb váltás az ösztöndíj alatt, úgy írt, mint előtte. Persze sokat segített neki, hogy az ösztöndíj során nem volt éhes – mert, hogy írjon főművet, ha éppen nincs vajaskenyér?
Neki egyszerűen bele kell hergelnie magát az írásba, például zenét hallgat, aztán nekiáll írni,
és küldözgeti a különböző verziókat az ismerőseinek: ezt először visszavonja, aztán jön az első verzió, a javított verzió, a javított javítottja, az utolsó verzió, a legutolsó verzió, és az „ezt nézd meg, ne az előzőt” verzió. Az idő jótékony hatással van az írásra, mert amikor látja az elküldött e-maileken, hogy már hajnali három óra, az azt jelenti, hogy el kell küldenie az utolsó verziót reggelig, mert az ismerősei nemsokára felkelnek. Könnyű a költészet: csak meg kell írni ezt a legutolsó verziót.
Pászthy-Lénárt Flóra mentora Falcsik Mari volt, akivel végül nem találkozott személyesen az ösztöndíjas időszak alatt, pedig többször is tervezte, hogy elmegy hozzá Nógrád megyébe. Gyümölcsöző volt a közös munka, Triptichon című versciklusát, amit fel fog olvasni, Falcsik Mari szerkesztette.
Az alkotói válság már az ösztöndíj előtt jelentkezett nála, ennek oka a diplomaszerzés körüli nehézségek voltak,
végül ennek a gátnak a feloldása érdekében elvonult két hónapra egy „kísértetházba” Balatonalmádiba. Egész nap írt, csak boltba és úszni járt el. Új témák is jelentkeztek az elvonulása után, hiszen a leadott munkatervben még „intellektuálisan gyönyörködtető, három ciklusos – családtörténetes, természettörténetes, román boszorkányok szembeszállnak az adóhivatallal – versek” szerepeltek. Ezután kezdte érdekelni a másság témája: az is lehet más, aki neurodiverz vagy autizmussal él, sok a hasonlóság a két állapot között, például mindkettő veleszületett, illetve sokáig tart, mire felvállalja az ember: először van egy maszkolási folyamat, aztán lényegében jön a coming out, ez adta az inspirációt a versekhez. Falcsik Mari mellett „bejáratott” szerkesztői is voltak, például Fülöp Barnabás, aki segített összerakni az addig „mackósajt állagú” verseit. Vas Máté
Billy Collinsra utalva kifejti, az a baj a sok versolvasással, hogy az még több versírásra ingerli az embert:
ezt az ingerenciát képezte magában az ösztöndíj ideje alatt. Ez piaci szempontból egyébként értelmezhetetlen olvasási tevékenységre adott lehetőséget. A létfenntartó és szabadúszó újságírói munkanapok mellé blitzkriegszerű írásra fordított napokat is el lehetett helyezni a hónapok sakktábláján. Az alkotói munkafolyamatokat integrálni lehetett, az „átlagéletben” egyébként felelőtlen döntésnek bizonyuló kritikaiírás is több értelmet nyert, illetve úgy érezte, hogy az irodalmi szövegek alkotása egy ideig nem szorult több magyarázatra. Másfajta rutinok és attitűdök kaptak helyet az ösztöndíjas évben. Végezetül az ösztöndíjasok felolvasnak a támogatás alatt megírt műveikből, Borsi Bálint kishibás, Korsós Gergő Feloldozás, Pászthy-Lénárt Flóra Tripctichon, Vas Máté pedig Nézőpont című versét.
Móricz-ösztöndíjasok irodalmi estje #1, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2025. október 28.
A borítófotó forrása: Petőfi Irodalmi Múzeum Facebook-oldala
