2026 júniusában az elmúlt évek hagyományát folytatva Debrecenben is megrendezték az Ünnepi Könyvhetet. A „Nyitott kapu – nyitott könyv” mottóval valamennyi korosztályt megszólítani vágyó négynapos eseménysorozatnak idén az Aranybika Szálló és a Kossuth tér adott otthont. Az irodalomszeretők tematikus sétáktól kezdve gyermekprogramokon, koncerteken és szerzői esteken át a pódiumbeszélgetésekig és könyvbemutatókig színes programpalettáról választhattak, továbbá a Kossuth téren könyves standok, antikváriumok kínálatával ismerkedhettek.
Június 13-án, a Könyvhét harmadik napján több, a közelmúltban megjelent kötet bemutatójára került sor. A délutáni alkalmak a művek szerzőinek történetébe, a kötetek létrehozásának folyamatába és megannyi más érdekfeszítő témába (pl. alföldi lét, irodalmi toposzok, hazatérés és számvetés, szigetvilág) engedtek betekintést a jelenlévők számára. A Fiatal Írók Szövetsége gondozásában megjelent
A magyar alföld poétikái című tanulmánykötet bemutatóján Lakner Lajos irodalomtörténész beszélgetett a könyv két szerzőjével,
Bényei Péterrel és Szirák Péterrel. Az azonos címet viselő tudományos konferencia előadásaiból készült tanulmányok, valamint az azokban értelmezett szövegek toposzokban gondolkoznak az Alföldről. Bényei a kérdező felvetésére – lehet-e egységként beszélni az Alföldről irodalmi szempontból? – hangsúlyozta, hogy a 19. századi toposzok, mint
a végtelen puszta, vízimadarak, gémeskút, délibáb ismétlődően visszatérnek a korabeli és későbbi alföldleírásokban, tájköltészetben.
Későbbi szövegekben, például Örkény István novelláiban nem érzékelhető egységes leírás. Szirák felidézte a kötet Bodrogi Ferenc által jegyzett nyitófejezetét, amelyben a szerző szintén tudatosítja ezeket a toposzokat, és felhívja a figyelmet arra, hogy az irodalom megteremti és nem csupán reprezentálja az Alföldet. Ez utóbbi gondolat fejezi ki leginkább a tanulmánykötet szemléletét.
Az olvasó az interpretált szövegek révén olyan különböző nyelvhasználati módokat figyelhet meg, amelyek „felépítik a tájat”.
Az irodalmi táj egysége mégis abban rejlik, hogy egységes toposzrendszer határozza meg a létértelmezéseket, benyomásokat.
A beszélgetés során szó esett arról az összetett kérdéskörről is, hogy mi lehet az oka az Alföld kitüntetett szerepének, és miért hordoz magában ennyi toposzt. Szirák kifejtette, hogy az évszázadok során
egy olyan szemlélet kanonizálódott, amely a magyar nemzet karakteréhez, szabadságeszményéhez kapcsolja ezt a tájat.
A kitüntetett szereptulajdonítás nem magyar, hanem osztrák eredetű, mely elgondolás szerint a végtelen puszta jelképezi a magyar tájban a magyar szabadságot. Az irodalomtörténész hozzátette: mivel a történelmi Magyarországon magyar anyanyelvűek éltek leginkább az Alföld területén, és a 17-18. században Kőszegen és Kolozsváron kívül a magyarországi hegyvidékeken németajkú városok voltak, ezért az Alföld került a magyar identitás, nemzetkarakter középpontjába. Ekképpen kezelték az Alföldet a 19. század regényírói is, akik műveikben igényesen kidolgozott alföldleírásokat, a tájhoz elengedhetetlenül kötődő „elemeket” jegyeztek le.
Az Alföldet az ott élők gyakran üresnek, semmitmondónak titulálják,
ugyanakkor az irodalomban megteremtődik valami olyan, szabad szemmel nem látható táj, a hétköznapi látásmódot felülíró eszménykép, amely szépséget és csodálatot fejez ki, „a költészet arra tesz kísérletet, hogy ne azt tartsuk fontosnak, amit látunk, hanem amit nem látunk”. A címben jelölt „poétikák” többes száma arra utal, hogy a kötetben sokféle nézőpont érvényesül, továbbá
a tanulmányok képesek kilépni az Alföldről való gondolkodást leginkább formáló toposzok pozíciójából,
és bizonyítják azt, hogy a rögzült képet lehetséges árnyalni. Bényei részletesen tárgyalta Jókai Mór Alfölddel kapcsolatos élményeit, ábrázolásait, illetve számot vetett azokkal a szerzőkkel (pl. Petőfi Sándor, Arany János, Tompa Mihály) és alkotásokkal, amelyek szintén illeszkednek a kötet célkitűzéséhez. A bemutató végén Lakner összefoglalta a nézők számára azokat az egyéb, a beszélgetés során kevésbé említett témákat, amelyekkel a kötetet kézbe vevő olvasó megismerkedhet. A magyar alföld poétikáiban Jókai Mór és Örkény István szövegeinek elemzése mellett többek között Ady Endre A magyar Ugaron ciklusával, Móricz Zsigmond Kerek Ferkó, Kosztolányi Dezső Alföld és József Attila Magyar Alföld című művében megteremtett Alfölddel találkozhatunk.
A következő esemény fókuszában Szentmártoni János Gérecz Attila-, József Attila- és Babérkoszorú-díjas Eső előtt hazaérni (Magyar Napló Kiadó, 2024) című verseskötete állt, amelyről Ecsedi Borbála beszélgetett a költővel. Szentmártoni a pályája indulásáról elmondta, hogy egészen kamaszkoráig nyúlik vissza az írás szeretete és gyakorlata,
említést tett a számára meghatározó Stádium folyóiratról, az itteni műhelymunkáról, mesteréről és debütálásáról.
Ecsedi a költőelődökről kérdezte a meghívott vendéget, aki Oláh István és Király László mellett Nagy Lászlóról mint példaképről, illetve az ő „világropogtató metaforáinak” szeretetéről mesélt részletesebben. Emellett Arany János költészetéből újra és újra tud meríteni az alkotás folyamatában, s vallja: „benne minden összefoglalódott, ami előtte történt a magyar költészetben”. A bemutatott verseskötetet – melyről a szerző kijelentette, hogy a könyv „magát szerkesztette meg” – sokan számvetésként értelmezik. A tíz év alatt született költemények mind egy irányba haladtak, majd összeálltak tematikus ciklusokká.
Szentmártoni költészetében kiemelt fontossággal bír a vallomásosság, amelytől nem riad vissza.
A címadó verset ismertetve, mely a többi szövegnél jóval korábban keletkezett, a költő kifejtette elképzelését, miszerint vannak a költészetben előörsök, „amelyek megelőlegeznek egy történetet”. Ahogyan az olvasók és kollégák szerint az egész költészetének, úgy az Eső előtt hazaérni című kötetnek is a hazatérés, a megérkezés a fő témája, üzenete. A címadó vers felolvasása után az életművet átható görög mitológia és az Ulysses-motívum témájával folytatták a beszélgetést (Szentmártoninak 2008-ban jelent meg Ulysses helikoptere című kötete a Tipp Cultnál).
A szerző elmondta, hogy az antik görög hős hányattatott sorsához, bolyongásához tud leginkább kapcsolódni,
s szeret alteregókon keresztül szólni a költészetében. Ahogyan a verseskötetben Ulysses és a lírai én egyszerre érkezik haza, sőt az előbbi otthon is marad, a szerző is törekszik arra, hogy lélekben visszatérjen az otthonába. Ezt követően Szentmártoni A legkisebb királyfi című nyitóverset olvasta fel a közönségnek. A versek kötött formájával kapcsolatban megjegyezte, hogy szükségesnek érzi ezek használatát. A mindenkori költőt vagy lehatárolja, vagy felszabadítja, inspirálja a kötött forma, Szentmártoni költői gyakorlatát pedig e kettő egyeztetése határozza meg. A beszélgetés második felében az irodalomszervezői munkáról, ennek az alkotással való összeegyeztetéséről esett szó.
A Magyar Nemzeti Akadémia Kiadó vezetője a szervezői munkát szintén alkotásként éli meg,
így például a legfiatalabb irodalmi ünnep, a Magyar Széppróza Napjának létrehozását is. A jövőbeli tervekre vonatkozóan megjegyezte, hogy egy novellásköteten dolgozik, ennek befejezése lenne a következő állomás. A könyvbemutatót a költő ars poeticájaként számontartott Gombai hó című vers felolvasása zárta.
A nap végén Géczi János József Attila- és Baumgarten-díjas költőt, írót, képzőművészt legújabb, Murterárium – Útikalauz leendő szigetlakóknak (Tiszatáj Alapítvány, 2026) című kötetéről Kovács Kincső Csenge író, szerkesztő kérdezte. A biológusként indult,
a debreceni, majd a szegedi diákéletet megtapasztalt írónak sosem volt kérdés, hogy fontos számára a költészet,
folyamatosan írt fiatalkora óta. A monostorpályi származású szerző az Alföld folyóirat májusi számában megjelent egyik tercinájának (Terzinák a dózséról) felolvasása előtt beszámolt arról, miként gondolta újra ezt a versformát. A kérdező és a vendég kölcsönösen megosztották egymással személyes tapasztalataikat az olvasással, Murter megismerésével kapcsolatban.
Géczi örömmel mesélt a bemutatott kötet középpontjában álló adriai helyszínről,
amely nyolc kilométer hosszú és három apró települést rejt magában. A közönség érdekességek sorát hallhatta a különleges, mindössze nyolcszáz főt számláló Murter nevű településről, amely tizenkét éve a szerző lakhelye is. A római kori halászfalu a világörökség része, Horvátország leggazdagabb települése, s az író elmondása alapján úgy maradt meg, mint Pompeii, csak a víz alatt. A sziget rövid ismertetése után a lírai költeményeket, esszéket és rövid történeteket egyaránt tartalmazó Murterárium szövegrészletei kapták a főszerepet. Murtert azonban nemcsak ezek által, hanem a képzőművészeten keresztül is reprezentálja a szerző. A Géczit foglalkoztató dekollázs technikáról megtudhatta a közönség, hogy az 1950-es, 1960-as években alakult ki, és az utcákon (pl. eső vagy tűzvész miatt) lehullott, majd összegyűjtött plakátok felhasználásával, összeállításával hozható létre. Mindemellett „olyan kulturális jelenség, amelyben a világ, az élettelen meg az élő világ, a természet együtt dolgozik”.
A téma körbejárása alatt a kivetítőn megtekinthettük az alkotó Makirina öböl 1-3. című dekollázsát.
Géczi úgy gondolja, hogy ezek a kiállításokra vitt darabok a költői működést is jól tükrözik, valamint megjegyezte: „a Murterárium ennek a technikának a szövegiesítése”. Kovács a beszélgetés végén a szerzőt további terveiről kérdezte. Géczi a már elkészült versei kiadásával szeretne foglalkozni.
Kifejtette, hogy a kortárs művek olvasásával sok időt tölt, a fiatal szerzők munkáját is figyelemmel kíséri.
A bemutató egy Murteráriumban szereplő költemény, az Apolló felolvasásával fejeződött be. A debreceni Ünnepi Könyvhét bemutatóin az érdeklődők nemcsak a kötetek alkotóival találkozhattak, gondolataikról és inspirációikról hallhattak, hanem a kortárs irodalom olvasásához is újabb motivációval gazdagodhattak.
Ünnepi Könyvhét Debrecenben, 2026. június 11-14.
Borítófotó: Méliusz Juhász Péter Könyvtár
