A Hungarian Art and Business legújabb kiállítása a textilművészet évezredes öröksége előtt tiszteleg, miközben kortárs művészeti alkotásokkal párhuzamba állítva helyezi őket új megvilágításba.
Térben és időben teremt kapcsolatot a kiállítás, mikor európai és Európán kívüli kortárs képző- és iparművészeti alkotásokat és többszáz éves hagyományos technikával készült textileket helyez egymás mellé. Ezáltal felhívva a figyelmet arra, hogy
a művészet feladata, célja, témája minden korban, minden világrészen ugyanaz: szebbé, jobbá, nemesebbé tenni az életet.
A textilkészítés egyike a legősibb mesterségeknek. Ekként a tárlat legrégebbi darabja egy 1700 éves tunikának használt perui inka szőttes, de láthatunk reneszánszkori flamand falkárpitot és számos 19. században készült keleti szőnyeget is a MYTHOS gyűjtemény jóvoltából. Korábban ezek a textilek konkrét funkcióval rendelkeztek, akár a lakás otthonosságát, díszítését szolgálták vagy az emberi testet védelmezték az időjárás viszontagságaitól, esetleg szakrális és társadalmi presztízsfunkciót töltöttek be – de mindig valamilyen konkrét céllal hozták létre őket, és leginkább a nők feladata volt elkészítésük. Napjainkra azonban, ahogyan arra a kiállítás is rámutat, ezek a falak leomlanak. Láthatóan a textilművészetben is háttérbe szorul a funkcionalitás szándéka, megerősödik az autonóm művészeti jelleg, ahogy már bármilyen anyaggal keveredhetnek a hagyományos technikák, sőt új technikák jelennek meg. Végül pedig
már nem kizárólag a női alkotók „előjoga” a textillel való munkálkodás.
A textilművészet tehát kilépett a hagyományos keretekből.
A kiállítás kurátora, Kocsis Katica pont ezért többféle nézőpontból értelmezve rendezte össze az anyagot. Egyrészt vannak nagyobb egységek, mint az a kiállítás tereihez igazodó koncepció, amely révén három témakör köré csoportosult a tárlat. Másrészt vannak két-három tárgyból építkező mikrociklusok, ahol kortárs művek (festmények, autonóm textilmunkák) reflektálnak régi szőnyegekre, kárpitokra. Ez lehet tematikus párhuzam vagy azonos technika és eljárás használata. Harmadrészt különösen izgalmassá teszi a kiállítást a médiumok sokszínűségén túl az a tény is, hogy a tizenegy magyar kortárs alkotó mellett
nagy súllyal szerepelnek a tárlaton külföldi, főként Európán kívüli művészek.
Így láthatjuk Diki Luckerson, Amerikában élő magyar származású művész, Shahla Habibi iráni alkotó és öt afrikai művész: Again Isheanopa Chokuwamba, Joseph William Kachinjika, Frank Nkosiyabo (Zimbabwe), Hyacinthe Ouattara (Burkina Faso) és Patrick Tagoe-Turkson (Ghána) munkáit. Ezáltal egyszerre van részünk térbeli és időbeli utazásban.
A földszinti Fény tér, illetve a lenti Kabin tér narratív koncepciót követve a lét ciklikussága, illetve a káosz és rend kapcsolata köré csoportosítva mutatja be a műveket. A felső szint pedig két egységre bontva a textil anyagszerűségére fókuszál, egyszerre építve az anyaghasználatokban rejlő sokszínűségre, valamint a hagyományos technikák kortárs alkalmazására. Emellett pedig
a hagyományos mintázatok és a tradicionális funkciók kortárs használatát állítja a középpontba.
A földszinti Fény tér a születéstől a halálig rajzolja fel az élet ívét. Az iszlám imaszőnyegeken gyakorta visszatérő motívum a mecsetek fali imafülkéinek, a mihráboknak virágfüzérrel körbefont kapuformája. Ezek egyszerre szimbolizálják a különböző létformák közötti átjárást és az élet, a természet ciklikusságát. A két kaukázusi imaszőnyeg mellett Gáspár Annamária Életben vagyok II. című textilmunkája is értelmezhető ilyen paradicsomi kapuként. Ám a virágok között megbújó hernyók jelzik, hogy korunk édenkertje már közel sem a tökéletes boldogságot, biztonságot jelenti, hiszen törékennyé vált létünkre számos rejtett veszély leselkedik. Ahogy a terem egy másik páros munkája, Kis Endre Luncheon the Grass (Ebédelj a füvön) című festményének bokszmérkőzése és a sárkánypárviadalt ábrázoló tibeti szőnyeg is a világ dualitását, az örökös harcot jeleníti meg. De míg a nyugati társadalomban ez a küzdelem a rivalizálásról, a másik legyőzéséről szól, addig a kínai kultúrában a jin-jang elve szerint az ellentétek nem kioltják, hanem kiegészítik egymást.
A lenti Kabin tér keleti szőnyegei sűrű mintázatukkal első pillantásra kaotikus benyomást keltenek. Ám hosszabb szemlélést követően a káosz renddé válik, felfedezhetjük az ismétlődő motívumok által kialakított szabályos struktúrákat – mint a Sinkovics Ede festményével párba állított kaukázusi szőnyeg esetében is. A hármas osztatú világra tagolt szőnyeget képzeletben függőlegesen félbevágva annak mintázata egymás tükörképét adja ki. Sinkovics Ede festménye a Re-Noir: Le Moulin de la Palette (Renoir: Le Moulin de la Galette című festménye után) viszont már játékos címével sejteti, hogy a francia impresszionizmus egyik ikonikus művének dekonstrukciója a cél. Az újraalkotás valójában az eredeti mű vizuális töredezettségének felerősítése, a formáknak, a szerkezetnek a felismerhetetlenség határáig való fragmentálása.
Mai korunknak a káosz már rögzült állapota, amely nem képes renddé összeállni.
Az emeleti tér egyszerre vizsgál tematikus, motivikus és texturális rokonságokat. Bernát András selymesen fénylő és áramló vonalakból építkező festménye – finom anyagszerűségével, taktilis hatásával – nemcsak színeivel (piros és kék), hanem gondolatiságában is párdarabja az iráni selyem imaszőnyegnek. Az életfa motívumot ábrázoló perzsa textilen a teret behálózó indák bonyolult elágazásai, kacskaringói sűrű egymásba folyó struktúrát hoznak létre, akárcsak a Bernát-kép színes foltjainak egymásba átalakuló örvényrendszerei.
Ujházi Péter 12 elemből álló mandalastílusú festménye szintén az élet körforgását, folytonos változását örökíti meg, ahogy Hyacinthe Ouattara különböző anyagokból összevarrt beszédes című szőttese, Az élet metaforáit szövém, midőn hirtelen az éjben a kék az ég felé szárnyala… Ouattara személyes emlékeivel telített textilfoszlányokból teremtette meg vizuális költészetnek felfogható patchworkjét. A tradicionális gyökerekhez való visszatérés,
a korábbi nemzedékhez, elsősorban a nagyszülőkhöz való kapcsolódás több kortárs alkotónál jelen van.
Koleszár Katalin nagyszülei lakásában látott virágállványokból és a vitrinben őrzött nippekből alkotja meg városi dzsungeleit, ahol a szobanövények és porcelánmadárkák a városi ember számára az elvesztett édeni természetet pótolták. Hasonló volt a szerepük a flamand falkárpitoknak, amelyek amellett, hogy a rideg, rosszul fűtött kastélyokban a lakók hőérzetét javították, a természetben eltöltött boldog pillanatokat (vadászatokat, lakomákat) is segítettek felidézni. Patrick Tagoe-Turkson a tradicionális ghánai kentét alkotja újra Budapesti dombok című, csíkokra vagdosott flip-flop papucsokból készített munkáján. Így műve
egyszerre képez hidat a hagyományos technika és a kortárs művészet, az ősi afrikai kultúra és a magyar világ között.
Sokrétűsége által a tárlat kulcsdarabjának is tekinthető, amely magába foglalja az egész kiállítás alapkoncepcióját. Az Összeszőve – Történetek szálról szálra című kiállítás kultúrák, médiumok, korok találkozása révén mutat rá, hogy időn és téren túl több bennünk, emberekben a közös, mint ami elválaszt.
Az Összeszőve – Történetek szálról szálra című kiállítás a budapesti Hungarian Art and Businessben tekinthető meg június 26-ig.
Fotók: Balogh Dávid
