Fázom. Nyitva az ablak. Nem tudom, hogy a hideg vagy a gyér, hajnali fény ébresztett-e föl. Nyomást érzek a gyomromban. Így, hogy még mindenki alszik, a szálló liminális térré változik, olyan hely lesz, ahol minden a helyén van, de valami még sincs rendben.
Ahogy a mosdó felé sétálok, a folyosók megmagyarázhatatlan módon egy állomás várótermére emlékeztetnek. Olyan érzésem van, mintha gyerekként ébresztettek volna föl hajnalban egy utazáshoz, egy olyan országba, amit nem ismerek. Az a benyomásom, hogy valamit elfelejtettem az indulás előtt, de nem tudok rájönni, hogy mi az. Sajnálom magam, hogy már huszonegy éves vagyok, ebből az zökkent ki, hogy összetalálkozom Szegedi Esztivel, és eszembe jut, hogy milyen jó volt pár éve a törzsasztalosokkal nála aludni egy esemény után. Félálomban egyikünk sem szólítja meg a másikat, csak intünk egymásnak.
Sikerül visszaaludnom, igaz, nehezen veszem rá magam, hogy felkeljek a frissen alakult Irodalmi Szakszervezet bemutatkozására,
amire Modor Bálint, Vajna Ádám és Seres Lili Hanna jöttek el, őket Borbíró Aletta kérdezi. Arról beszélnek, hogy a nyitóülésen megalakult munkacsoportokon belül további almunkacsoportokat fognak létrehozni, az a céljuk, hogy ez egy olyan szakszervezet legyen, amihez mindenkinek van egy bevonódási pontja. A munkát nemcsak a megválasztott tisztségviselők, hanem minden tag is a saját kapacitásai és habitusa alapján fogja végezni. A kulturális életben húzódó szakadékok betemetése és a sebek begyógyítása szintén cél, a NER kultúrharca után ez minden bizonnyal rá is fér a közösségre.
Megérkezik a táborba Kiss Dávid és Szabados Attila, a büfénél kávézás közben megtudom Attitól, hogy arra készül, hogy személyi edző lesz. Ennek örülök, Atti energiáihoz nagyon illik az edzőség. Dáviddal azon nosztalgiázunk, hogy milyen jó volt négy évvel ezelőtt átjárni a szálláshoz közeli melegszendvicsezőbe, ahol azóta – Dávid hatalmas bánatára – megszűnt a börzsönyi húsos szendvics. Később a nap folyamán el is megyek az említett helyre, a húsos szendvics iránti kegyeleti okokból azonban csak egy jégkrémet veszek.
A délelőtti műhelyalkalmon a politikai költészetről van szó.
Gondolkodunk, beszélgetünk arról, hogy a közéleti líra kapcsán egy kritikus szempontjából az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy átgondolja, az irodalmi szövegekre alkalmazott elvárásrendszerét mennyire kell befolyásolja az adott irodalmi mű. A tétjének egy aktuálpolitikai témát megtevő szöveggel kapcsolatban ugyanannyi időt kell szánni az esztétikai megvalósítás elemzésére, mint egy, a valóságra kevésbé referenciális mű esetében? Kritikusként ugyanolyan szempontokat kell alkalmazni mondjuk egy Vida Kamilla– és egy Parti Nagy Lajos-szövegre, vagy a versek vállalásainak hatása van a kritikus attitűdjeire? Ezeken a kérdéseken mostanában egyedül is sokat lamentálok.
Ebéd, jókedv, röhögés. Idén annyian vagyunk, hogy a fő étkezőben nem tudunk leülni, ezért Pavlovits Gittával meg Agóts Matyival elvonulunk arra a részlegre, ahol előző nap a focimeccset néztük a többiekkel. Kihasználjuk az alkalmat, hogy még a kis sérelmek elfajulása előtt megbeszéljük, milyen problémák merültek fel egymással a Nincs közös szerkesztése során, és megnyugszunk, hogy talán mégsem volt kidobott pénz egyikünknek sem a pszichológus. A délutáni műhelyen az általunk hozott szövegekre kerül sor:
Mikulák Míra szövegével kezdünk, aki Halász Rita Mély levegő című könyvéről írt egy alapos kritikát.
Bajnai Marcell – aki a Magyar Narancsnál dolgozik – Radu Vancu Kaddis Radnóti Miklósért című kötetéről hozott szöveget. A rövid, kompakt kritika a Narancs lapjaira készült. Papp Panka a Mágneshegy női perspektíváit elemző szövege után az én, Németh Zoltán új könyvéről írt kritikám következik, alig győzöm piros betűkkel a szöveg alá feljegyezni a sok javaslatot, ami érkezik.
Délután Tompa Andrea jön, akinek Visy Beatrix tesz fel kérdéseket. A beszélgetés a szerző új könyve, a Kiváló testek körül kavarog, de bőven kitérünk másra is. Tompa elmondja, hogy az írás nagy része intuíció, a tervezés, az elemzés a munkafolyamat egy későbbi szakaszában fontos. Arra kell figyelnünk, hogy az agyunk ne írja fölül az intuíciónkat, erre mindenki hajlamos. „Az emancipáció nem jöhet létre a test emancipációja nélkül” – hangzik a beszélgetés következő hangsúlyos mondata.
A Kiváló testek a diktatúráról szól, arról, hogy a hatalom mindenhova beszüremkedik, még a hálószobába is,
igyekszik a testeket, azoknak működéseit, vágyait kontrollja alá vonni. „Ahhoz, hogy a szabadságról lehessen gondolkodni, a testek nem jelenhetnek meg tárgyként” – mondja később Tompa. Felfogása szerint bárminek a tárgyként való megjelenítése magával vonja az eltávolítást is. Szóba kerül az önéletrajziság, Tompa azt mondja, változó, hogy mikor mennyire jellemzi ez az írásait. Azt azért megjegyzi, hogy sokkal érdekesebb figurákat tud írni, mint amilyennek önmagát látja. A beszélgetés végén fel is olvas az új könyvből, a részletben „Szókratész”, a kolozsvári filozófus táncol, mit sem törődve korával és zsírpárnáival. Szorongok, hogy én nem tudok felszabadultan táncolni.
Mindeközben sokat beszélgetek Maros Márkkal, aki persze már ezt a regényt is majdnem befejezte. Márk szerintem egy enciklopédia, Németh Zoltán új könyvéről is tudok vele dumálni. Fehér Renátó csatlakozik hozzánk, vele meg a regényéről beszélgetünk. Ott van Bajnai Marcell is, aki pedig kulturális újságírói munkájáról mesél. DJ, sör, hangzavar. Az udvaron megint rengeteg emberrel beszélek. Szembejön Borbíró Bíborka, Csabay-Tóth Bálint, aki szakállápolásról ad tippeket, Dobosy Timi és Galda Gábor, akikkel arról tárgyalunk, hogy kéne már megint közösen fordítani, Csitneki Nóri, akivel meg a pszichológusokról dumálunk.
Este van még egy program: bemutatkoznak a FISZ elsőkötetes szerzői közül páran,
név szerint Masszi Bálint, Szepesi Kornél, Csizmadia Bodza Réka és Korsós Gergő. Endrey-Nagy Ágoston igyekszik mindegyikőjüknek kérdéseket feltenni, jól koordinálja az eseményt. A szerzők között kialakul egy apróbb csetepaté a politika fogalmával kapcsolatban, de gyorsan elsimul. Korsós Gergővel együtt megérkezett Locker Dávid is, most velük beszélgetünk régi kocsmai randalírozásaikról, Dáviddal megiszunk egy elmaradhatatlan Jägert. Gittával és Matyival visszamegyünk a szobába a korai lefekvés reményében, de – mint egy osztálykiránduláson – hajnalig röhögcsélünk. Fontos pillanatok ezek. Hiába gubbasztanak a falakon a kövér, húsos molylepkék, nem várom meg, hogy kimenjenek. Becsukom az ablakot, hogy ne fázzak.
Fáradtan ébredünk. Reggeli után Szamosvári Bencére leszek figyelmes, aki lassú, megfontolt köröket ró az alig másfél méter mély medencében. Azt hinném, Szamos maga a zen, amíg nem folytatom vele az előző napi beszélgetésemet arról, hogy mindkettőnk FOMO-val küzd. Talán egymást vigasztaljuk, Szamos legalábbis biztosan vigasztal engem, az egész jelenet olyan, mintha Yodával találkoztam volna. A reggeli eseményen az immár Horváth Florencia és Pásztor Andi vezette FISZ junior mutatkozik be, a műhely junior részlegét Bálint Réka képviseli.
A székek körben vannak elrendezve, a beszélgetésben minden résztvevő megnyilvánulhat,
de én inkább eggyel kijjebb ülök, mert aggódok, hogy aki nem tudja, hogy a telefonomba jegyzetelek, azt hiheti, hogy csak simán mással üzengetek. A beszélgetés nagyrészt a pályakezdésről szól, a résztvevők a pályakezdő fogalmát akarják definiálni, illetve azt felderíteni, hogy ezzel a státusszal (állapottal?) milyen kihívások járnak együtt. Rékát többször megkérik, hogy olvasson fel verseket, ennek eleget is tesz, elhangzik a Döntés és a Galamb című szövege is.
A műhelyre késve érkezem, Kata és az idő előtt távozni kényszerülő Ági helyét átvevő Radnai Dániel már nagyban beszélgetnek a többiekkel a kortárs világirodalomról. Nagy téma, mi leginkább a magyar kiadásokra és a külföldi irodalom recepciós kérdéseivel kapcsolatos problémákra koncentrálunk.
Fáradtnak érzem magam, nem tudok sok okosat mondani,
de meglepődve és boldogan veszem észre, hogy mindez nem is zavar már annyira. Délután ráfordulunk az utolsó adag szövegre: Kádár Fruzsina – akivel később nagyon jót vibe-olunk többek között a poszthumanizmusra, és jó tanácsokat kapok tőle a témavezető-választáshoz – Szeles Judit legújabb kötetéről írt egy finom és jól megérvelt kritikát. Gitta szövege jön, aki már egy megjelent késelését hozta el, hogy vitassuk meg, milyen észrevételeink vannak vele kapcsolatban. Pénzes Boróka hosszú, már-már tanulmányra hajazó szövege következik ifj. Vidnyánszky Attila némacsend című színházi előadásáról. Ez volt az utolsó műhelyalkalom, minibúcsúzás következik. Kata és Dani is felajánlják, hogy a jövőben is nyugodtan kereshetjük őket.
A tábor célegyenesébe kanyarodva van még egy utolsó program, Juhász Tibor Kollár Árpádot kérdezi többek között az új könyvéről. A beszélgetés elején felmerül a gyerekirodalom kérdése: Kollár ugyanis ebben a világban is otthon van, több kisebbeknek szóló könyve is megjelent már. Azt mondja, ebből ugyanazt tanulta, mint a fordítói munkából: az alázatot. A fordításban és a gyerekpróza-kötetekben kevésbé szabad öntörvényűnek lenni, jobban kell az olvasókra figyelni. Kollár arról is beszél, hogy látszólag ellenál a trendeknek. „Amikor divatba jött a politikai líra, csipkés kézzel eltartottam magamtól.” Később azonban rájött, hogy habár számára a nyelv megdolgozása a legfontosabb, az erkölcsi-politikai tematikus elemek az ő költészetének is részei. Mindez egy szarajevói utazás során tudatosult a szerzőben, ekkor kezdett el gondolkodni azon, hogyan lehet írni a háború szorongásával átitatott gyerekkorról.
„Trianonnal kapcsolatban (legalább) két narratíva van.
Az egyik az »Adjátok vissza a hegyeimet!«, a másik a »Hagyd már a picsába!«. A kettő közül egyik sem tartható nekem” – hangzik a következő fontos mondat a szerző Trianon az nem egy ház című szövegével kapcsolatban. A beszélgetés nagyon sűrű, kár, hogy nincs lehetőségem minden részletével foglalkozni a beszámoló keretében. Az utolsó este felszabadultan telik: befut Hegedüs Panni, akit már régen láttam, az utóbbi hónapokban csak a szövegeim szerkesztése során érintkeztünk vele. A többiekkel lelkesen mutogatjuk neki az indokolatlanul igényes, menő hotelekbe illő, hatalmas és kristálytiszta „fancy wc-t”, ami a grandiózus tükreivel és csillogó csapjaival a szálló egyik eldugott részlegén kapott helyet, és elefántcsonttoronyként emelkedik ki a környezetéből. Nézem, ahogy az udvaron
Csermely Mátyás és Weldon Attila – számomra legalábbis – elképesztő ügyességgel tartanak a levegőben egy focilabdát,
Aletta a nagy pörgés közben leül a vacsoraasztalunkhoz pár percre. Megérkezik Borsik Miklós is, aki mindig meg tud lepni minket azzal, hogy negyven éve alatt hány életet leélt már, Kovács Ádámmal beszélgetek az informatikusi pályájáról. Csabay-Tóth Bálinttal mondjuk egymásnak, hogy „Nyomod fasz!”, ízesített szivarkát kuncsorgok Bíbortól, és elszorul kicsit a szívem a szegedi időkre gondolva, miközben az erdőben, egyedül sétálgatva szívom el. A táborból előbb megyünk haza, Panni éjjel fél tizenkettőkor hazadob minket Budapestre kocsival. Lemaradunk így a másnap reggeli közös indulásról és a nagy összeborulásokról, ezt a tömegben körbejárva igyekezzük bepótolni. Matyival, Gittával és Ocsenással szállunk be Pannihoz az autóba. A hazaút igazán szép élmény, még annak ellenére is (vagy pont amiatt), hogy a hátsó sorban elég szűkösen férek el a fiúkkal.
Elhaladunk a hatalmas, gyéren kivilágított gyárkomplexum mellett, amit Királyrétről hazafele mindig megbámulok.
Veretjük a zenét, akkora a hangulat, hogy a hátsó sorban kicsit át is megyünk gyerekbe: követeljük a Rasputint, hogy Gitta és Panni idegállapotban próbálják a helyes sávba navigálni a kocsit az autópályáról lefelé. Megkönnyebbülten lépek be a lakás ajtaján, és egyből azon kezdek el gondolkozni, hogy vajon hogyan zárhatom úgy a beszámolómat, hogy elmondjam, jó érzés egyre otthonosabban mozogni ebben a közegben, jó érzés lerakni a vélt kényszereket, de valahogy úgy mondjam el, hogy az egész azért ne legyen giccses.
FISZ-tábor, 3-4. nap, Szokolya-Királyrét, 2026. július 17-18.
Az első két nap beszámolója itt olvasható.
A fotók a Fiatal Írók Szövetsége Facebook-oldaláról származnak.
