A John Wick-paródiának is beillő Senki kellemes meglepetés volt abszurd humorával és akcióival, azonban a szerep hiába áll továbbra is jól Bob Odenkirknek, a második rész inkább azt bizonyítja, hogy ebben a koncepcióban nincs ennyi szufla.
Talán még Keanu Reeves sem gondolta, hogy idős korában nemcsak feltámad a karrierje, hanem újra a csúcsra ér a John Wicknek köszönhetően. A több mint tíz évvel ezelőtt bemutatott akciófilm pedig nem csupán Reeves filmes pályafutását lendítette fel újra, hanem a zsánert is megreformálta. Chad Stahelski rendező földhözragadt, mégis parádésan koreografált akciókkal kápráztatta el a nézőket, s fel sem tűnt, hogy emögött csak egy szokványos bosszútörténet húzódik meg, ami ürügy arra, hogy a legendás bérgyilkos komplett hadseregekkel végezzen. Persze elég egyedi a Derek Kolstad forgatókönyvíró által kitalált szürreális világ, amelyben az irónia vegyül videójáték-motívumokkal (például az aranytallér mint fizetőeszköz vagy a „pályákra” bontott sztori).
A siker által csiholt John Wick-klónok hullámát maga Kolstad is megkísérelte meglovagolni a direkt parodisztikus Senkivel.
A Breaking Bad és a Better Call Saul után önmagában abszurd ötletnek tűnt, hogy Bob Odenkirk vedlik át az elpusztíthatatlan hőssé, akit nem a bosszú hajt, hanem a frusztrációja, emiatt, illetve egy véletlen találkozás következtében kerül szembe az orosz maffiával. A Senkiben végig rezeg a léc, de a sztori működik, számos sírva röhögős jelenettel szórakoztat, élükön a buszos verekedéssel, amelyben a remek Odenkirk hőse korláttal, biztonsági övvel és vészfékkel intézi el az oroszokat.
A második részben az elsőéhez hasonló vadságokra lehet számítani, ám ugyanaz a gond vele, mint a John Wick 2-vel és a többi folytatással: inkább erőltetett. A Senki eseményei után Hutch és családja megpróbál új életet kezdeni, de ez már csak azért sem működhet, mert törlesztenie kell az adósságát, ami az oroszok jelentős mennyiségű pénzének felégetését követően keletkezett. Úgyhogy újra munkába áll a kormány egykori bérgyilkosa, ezt azonban Becca, felesége egyre kevésbé tolerálja. Hutch érzi is a „vesztét”, és hogy ne zuhanjon vissza kapcsolatuk abba a szürke mocsárba, amelyben az első rész elején lassan, de biztosan elmerült, úgy dönt, vakációra viszi családját.
Nem is Hutch-ról lenne szó, ha a nyaralás nem sülne el a legrosszabbul,
ugyanis fia összetűzésbe kerül egy helyi kiskirály nagyképű gyerekével a vidámpark játéktermében, hősünk pedig nem bírja megállni, hogy ne agresszíven rendezze le a konfliktust. Természetesen a rendőrség is a befolyásos apuka kezében van, és ahogy lenni szokott, mindig van egy nagyobb hal, ezúttal a Sharon Stone által játszott Lendina, a „csempészkirálynő”, akivel tényleg nem érdemes ujjat húzni, mert számára a gyerekgyilkosság is csak unalmas napi rutin.
Ennek az akcióvígjátéknak a szíve-lelke továbbra is maga Bob Odenkirk. A remek színész szívproblémája következtében majdnem meghalt a Better Call Saul forgatásán, de a Senkiben és folytatásában nem látszik, hogy le lenne esve a lábáról, sőt, fizikailag is kirobbanóan jó formában van. Bármely más, komolyabb filmben persze jogosan merülhetne fel a kérdés, hogy egy ilyen átlagos testalkatú fickó hogyan tud elbánni akár öt–hat rosszfiúval is, de a Senki 2-ben ez nem zavaró, inkább vicces és szórakoztató.
Érződik minden jelenetében az alkotók szándéka, hogy ebből a karakterből egy Chuck Norris-i hősnél is abszurdabb figurát kreáljanak.
Éppen azért olyan mulattató minden egyes megnyilvánulása, mert bár Odenkirk jó kondícióban van, mégsem egy Arnold Schwarzenegger- vagy Sylvester Stallone-féle izompacsirta, de még csak nem is a nagydarab Bud Spencer, akinek jókora tenyeréről elhisszük, hogy akár több embert is le tud teríteni egyszerre. Ahogy az első részben, úgy a folytatásban is láthatjuk azt a geget, hogy Hutch támadói maguk is alig hiszik el, hogy ez a trottyos családapa verte le őket. A néző velük együtt ámulhat és rajtuk röhöghet, kiváltképp, ha követte a Breaking Badet és annak spinoffját, amelyben Odenkirk egy teljesen más karaktert, egy szószátyár és köpönyegforgató ügyvédet játszik, aki inkább kidumálja magát a konfliktusokból. Már önmagában is vicces, hogy a „jó öreg” Saul Goodman ezúttal fapofával és a kezébe kerülő bármilyen tárggyal veri péppé a rosszfiúkat.
Persze a lényeg a kisugárzása és a játéka, amellyel újfent elvarázsol. Kolstad leheletnyit fejlesztett a karakteren, aki hasonlóan fapofa, mint John Wick, de legalább próbálkozik, hogy ne csak kegyetlen bérgyilkosmúltját hagyja maga mögött, hanem agresszív jellemét is. A humor forrása természetesen az, hogy hiába ígérget, hiába próbálja békésen megoldani a rázós szituációkat, az erőszak mindig könnyebb útnak bizonyul. Apaként ráadásul rossz példát mutat a fiának is, akiről azért kiderül a cselekmény során, hogy nem kizárólag az agresszivitást tanulta el apjától. Szerencsére Kolstad nem viszi túlzásba a drámát és a moralizálást, ami nagyobb dózisban már nem állna jól a Senki 2-nek. Hutch alapvetően maradt ugyanaz az ember, aki volt, csak ezúttal próbál előbb kérdezni, aztán ütni.
A Senkit Bob Odenkirk és hőse mellett a jól kitalált, hajmeresztően vicces akciók tették emlékezetessé és szerethetővé,
és ez inkább igaz a folytatásra is. Egyrészt azért fogalmazunk ilyen óvatosan, mert a Senki 2 ezen a fronton már nem olyan ötletes, mint az első rész, sőt, nem is olyan elvetemült, ugyanis az abszurd, illetve groteszk irányból a könnyedebb és ártalmatlanabb bohózat felé mozdul el.
Másrészt a Senki 2 puskapora nagy részét sajnálatos módon ellőtték az előzetesek, mivel a legjobb gegek láthatók a trailerekben. A Senki akkor működik a legjobban, amikor ránk is átrakódik a megjavulni vágyó Hutch frusztrációja: nem verheti agyon a betörőket, mert azok megélhetési bűnözők, akiknek kisgyereke van, így szinte kéjes örömet érez, amikor a buszon orosz maffiózók kezdenek el randalírozni, és szó szerint rendet vághat köztük. A Senki 2-ben is az említett játéktermi jelenet sikerült a legjobban, mert a mi zsebünkben is kinyílik a bicska annak láttán, hogy a személyzet egyik kemény legénye nyom egy barackot Hutch lánya fejére búcsúzóul, csak hogy tudja, hol a helye. Nem annyira jól felépített geg, mint az első rész buszos balhéja, amelyet az alkotók jeleneteken keresztül készítettek elő, mégis van benne erő.
Amikor pedig kirobban az erőszak és Hutch játékszerekkel és játékgépekkel tanítja móresre a támadókat, belőlünk tör ki a nevetés.
Van még néhány ilyen mulattató képsor a filmben, ám sajnos éppen a finálé sikerült gyengébbre. Ezzel már az első részben is voltak gondok, mivel erőtlennek, illetve önismétlőnek hatott a sok lövöldözés után, főleg, hogy mesterkélt és logikátlan is, ahogy a hősök védekező pozícióba vonulnak, az antagonista és „hadserege” pedig buta módon rájuk támad. A Senki 2 végjátéka nagyon hasonló az első részéhez, bár szerencsére egy kicsit ötletesebb a vidámparki közeg miatt, de ezt sem tudták eléggé kihasználni Kolstadék.
Olyan érzésünk lehet, mintha az alkotók maguk is elunták volna a végére ezt az egészet, de legalább nem nyújtották túl a játékidőt, az pont annyira rövid (kevesebb mint másfél óra), mint az első részé. Az sem szerencsés kreatív döntés, hogy ezúttal párhuzamosan zajlik az akció két fő helyszínen, a vidámparkban és egy erdei házban, így az előbbiben küzdő Hutchék mellett lehetetlen lehorgonyozni érzelmileg. A párhuzamos vágás, ha nem is teszi élvezhetetlenné a végső akciót, jelentős mértékben elvesz az erejéből. A finálé gondjai abból is következnek, hogy
Kolstadék egyszerre ismételték meg és bonyolították túl az első rész sztoriját.
Valójában csak a helyszín más és a kelleténél kettővel több a kiemelt gonosztevő, egyébként a cselekmény íve ugyanaz, vagyis Hutch ismét véletlen találkozások és a benne fortyogó agresszió kirobbanása miatt keveredik bele egy nagyobb, életveszélyes konfliktusba. Ez azonban sokkal jobban működik az első részben, mivel annak sztorija letisztultabb, ott hősünk csak az orosz maffiavezérbe botlik bele verekedései közepette, itt viszont túl sok az antagonista. Ez sem feltétlenül lenne baj, de a szűk másfél órás játékidő nem elég arra, hogy bármelyiket is legalább minimális szinten kidolgozzák az alkotók, hogy az antagonisták valamennyire emlékezetesek legyenek.
Az első részben az orosz gengszter belépője parádés: karaokézik, kedves mindenkivel, majd miután egyik társa ezt mint puhányságot a szemére hányja, brutálisan kivégzi a másikat, aki az érkezésekor morcosan nézett rá. A Senki 2 korrupt városvezetőjének csak a szája nagy, a kellemetlenkedő seriffet elég hamar lealázza Hutch ahhoz, hogy ne lehessen komolyan venni, Sharon Stone pszichopatája pedig csak az első rész orosz maffiózójának egy változata. A szebb napokat látott színésznő ráadásul túl is játssza a szerepet, de nem szórakoztató módon. Lehet, hogy ez utóbbiból többet ki lehetett volna hozni, de nincs elég idő erre, túl későn lép be a történetbe és túlságosan is sablonos szadista vezető ahhoz, hogy tényleg méltó ellenfélként tekintsünk rá. A Senki 2 összességében
úgy viszonyul a Senkihez, mint a cirkuszi vagy vásári bohócmutatványok egy igényes színházi komédiához.
Szórakoztató, de ártalmatlanabb és igénytelenebb, ráadásul túl ismerős is a cselekménye. Így inkább csak akkor ajánlott, ha a néző imádja Bob Odenkirköt, mivel egyedül ő és az a pár jól kitalált akciójelenet mentik meg a filmet.
Senki 2 (Nobody 2) 2025. Rendezte: Timo Tjahjanto. Írta: Derek Kolstad, Aaron Rabin. Szereplők: Bob Odenkirk, Connie Nielsen, RZA, Sharon Stone, Colin Salmon, Gage Munroe, Paisley Cadorath, Christopher Lloyd. Forgalmazó: UIP-Duna Film
A Senki 2 a Magyar Filmadatbázison.
