Töketlen Puerto Ricó-i, könyörtelen orosz verőemberek, angol punk-bankár, honlapfejlesztő szomszéd, derékba tört baseballkarriert alkohollal enyhítő pultos és egy különc macska: Aronofsky ezúttal a rá jellemző szerzői film helyett a szórakoztató gengszterfilm keretével kísérletezik – és nem is áll neki rosszul.
Ahány néző, annyiféle szokás és elvárási horizont határozza meg egy-egy újonnan érkező film befogadását. Akarva-akaratlan, a meglévő tudás függvényében, előfeltevések sokaságával ülünk le egy-egy film elé, még akkor is, ha tudatosan igyekszünk függetleníteni prekoncepcióinktól a látottakat. A Rajtakapva esete ebből a szempontból kifejezetten izgalmas, hiszen a két év után visszatérő Darren Aronofsky-ról a leginkább szerzői-művész tengelyen elhelyezhető filmes képe szilárdult meg, ám ha új rendezését az alkotó kilétének ismerete nélkül vizsgáljuk, akkor semmiképp sem az ő kézjegye, jóval inkább a Guy Ritchie-féle gengszterfilmes vonulat juthat eszünkbe. Elmondása szerint
ez a fajta könnyed(ebb) megközelítésmód már egy ideje lappangott benne, amiben „üzenetfilm” helyett a szórakoztatás a primer cél.
Szokatlan szemléletváltás, melynek központi kérdése az, hogy mennyire sikerülhet egy arthouse művésznek A-kategóriás sztárokkal egy működő, műfaji keretek között tartott, delíriumba mártott underdog történetet csinálnia.
A Caught Stealing (baseball terminus az új bázis felé futó kiütésére) Charlie Huston 2004-es regényét adaptálja, amiben Hank (Austin Butler) véletlen által motivált, ám végkifejletében meglepően determinisztikusnak ható kálváriáját követhetjük nyomon. Az egykori baseballtehetség lecsúszott pultosként tengődik a késő ’90-es évek Lower East Side-ján, alkohollal átitatott hétköznapjait pedig alkalmi kapcsolata dobja fel. Munkából hazaérve punk szomszédja arra kéri, hogy vigyázzon Bud nevű macskájára, amíg ő Londonba utazik, ám
az ártalmatlannak tűnő felvigyázással egy bonyolult függési viszonyokkal terhelt, piszkos üzletbe keveredik,
melynek tétjéről, az abban szereplő csoportokról, érdekekről semmit sem tud. Minden kopogtatás végzetes lehet nem csak számára, hanem barátnőjére (Zoë Kravitz) és távol élő anyjára is, így nagyrészt egyedül kell feltérképeznie a napról-napra bonyolódó helyzetet. Mindeközben derékba tört karrierjének szilánkjai is kísértik – mind álmaiban, mind a felfordult valóságban.
A Rajtakapva látszólag egy szigorúan a zsáner működési mechanizmusaira építő, akciófilmes elemekkel és némi drámai fedezettel felvértezett közönségfilm, melyben a megszokott típuskarakterek felelnek a konfliktusért, míg az eseményekbe önkéntelenül sodródó főhős egyetlen célja, hogy minél hamarabb kilábaljon az életét fenyegető spirálból. Aronofsky nagyrészt annak rendje és módja szerint ki is szolgálja a megszilárdult gengsztertoposzokat, ám a megoldáshoz vezető mozaikokat sokszor rendhagyó – vagy inkább váratlan – módon illeszti össze.
Ugyan a keretből sosem lép ki, számos fronton igyekszik némileg feldobni a már megszokott receptet.
Azon túl, hogy egy-egy váratlan fordulat megtöri a narratíva ívét (mely inkább az alapanyagnak köszönhető), a konvencionális formanyelv autentikusan eleveníti meg a koszos, lepukkant kocsmáktól, ódon bérházaktól, drogos hajléktalanoktól és alvilági ügyletektől bűzlő New York világát, melyben mégis ott lakik a Nagy Alma felé érzett, leplezhetetlen ragaszkodás.
Az élő-lélegző közeg mellett a múltbéli traumából fakadó drámai szál sem sikkad el teljesen: ugyan a fókusz az őrült rohanáson, menekülésen és üldözésen van, Hank elsőre didaktikusnak ható eredettörténetét nem tolakodóan, mégis következetesen viszi végig. Sőt, a végére a flashback keretes szerkezetbe rendezi az addigra erősen elcsigázott, de sosem megtört protagonista sorsát. A szó átvitt és tényleges értelmében is lerúgják a veséjét, lilára verik az arcát, feltépik éppen csak gyógyuló sebeit. Ám ahogy a múlt felvillanó eseményeinek folyamatos fájdalmával, úgy a kiadós verések okozta sérülésekkel együtt is képes újra és újra felállni.
Hank rosszkor van rossz helyen, és csak saját és szerettei bőrét igyekszik menteni,
de a múlt ismétli önmagát, ő pedig vagy a szerencsének vagy saját szívósságának köszönhetően (melyet magyarázhat a baseballfanatizmus is) túléli az éppen jó irányba haladó hétköznapokat felbontó drogügylet megpróbáltatásait. Ezt a törésektől repedező, de mégis egyben maradó történetet színesítik a legkülönbözőbb háttérrel és motivációval rendelkező szereplők, akik mind-mind sajátnak vélt pénzük után futnak, amiért képesek kijátszani egymást az eredményes küldetés érdekében.
Bár Hanken kívül mindenki csak körvonalként asszisztál, valamennyi mellékszereplőnek jut egy-egy releváns szegmens.
A szomszéd Russ (Matt Smith) sorsa, az afroamerikai nyomozó álma, a Puerto Ricó-i félelmei és a haszidokkal elfogyasztott ebéd abszurd miliőt biztosítanak az esztelen rohanás kibontakozásához. Sőt, a Hang nélkül: Első napban erősen túlhasznált macska is szimbolikus jelentőséggel bír, ugyanakkor szállítja a kellő mennyiségű cukiságfaktort is.
A Rajtakapva szándéka szerint nem markol túl sokat, de pont eleget fog ahhoz, hogy egyszerre kiszolgálja az eszeveszett popcornmozira vágyó nézőket, közben mégis kellően tartalmas legyen ahhoz, hogy a rendező életművét kedvelő közönségnek is jusson valami. Persze a hangsúly egyértelműen az előbbi felé billen, és így is találhatunk kisebb hajszálrepedéseket: a film játékidejéhez képest a cselekmény kissé lassan indul be, a végéhez közeledve messzebbre is gurulhatna a gyógyszer és logikai hézagok is tarkítják az egyébként biztos kézzel vezetett narratívát (pl. Russ szála). Azonban mindezek a mozi sötétjét elhagyva válnak igazán láthatóvá. A komótosan kezdő, majd kellemes sebességre találó flow nem hagyja, hogy a problémákon lamentáljunk, mert
a műfaji váz stabil, az atmoszféra adott, a karakterek fesztelenek és a várt és kevésbé várt fordulatok is ülnek.
Aronofsky filmje igazán „semmi különös”, ám valójában az ilyen közönségfilmeket kevesen tudják olyan eredményesen működtetni, hogy az bizonyos elemeiben még picit túl is nyúljon a bevált sémák profi alkalmazásán. Ilyen élményekre pedig nagy szüksége van a nyár végén tetszhalott állapotban kongó moziknak és nekünk is. Mi több, azt is megtudtuk, hogy Aronofsky tud Guy Ricthie-t is hozni, ha épp úgy tartja kedve.
Rajtakapva (Caught Stealing), 2025. Rendezte: Darren Aronofsky. Saját regénye alapján írta: Charlie Huston. Szereplők: Austin Butler, Zoë Kravitz, Matt Smith, Regina King, Nikita Kukushkin, Yuri Kolokolnikov, Vincent D’Onofrio, Liev Schreiber, Laura Dern. Forgalmazza: InterCom.
A Rajtakapva a Magyar Filmadatbázison.
