Jodie Foster már rutinos nyomozó, legalábbis a nagyvásznon és a képernyőkön, úgyhogy ismét felcsapott detektívnek a Magán-ügyben, csak hát ezúttal maga sem tudja pontosan, miért.
Korunkban töretlen a krimik és bűnügyi thrillerek népszerűsége, kiváltképp a streamingplatformokon, elég csak a Tőrbe ejtve-filmekre gondolni. Hollywood ontja magából a bűnügyi sorozatokat is, jelentős a túlkínálat. A Prime Videón márciusban Guy Ritchie jelentkezett új Sherlock Holmes-szériájával, Az ifjú Sherlockkal, a Netflixen pedig nemrég debütált a Harry Hole, a Jo Nesbø krimije alapján készült sorozat. Abban is biztosak lehetünk, hogy az HBO előrukkol még egy True Detective-évaddal, aminek legutóbbi szezonjában, a Night Countryban szinte logikus lépés volt az alkotók részéről Jodie Fostert megtenni főszereplőnek, aki a fagyos Alaszkában nyomozott társával együtt egy misztikus, már-már horrorba hajló tömeggyilkosság ügyében.
Foster nem tud vagy akar kievickélni a keménykötésű nyomozó skatulyájából,
amelybe az Oscar-díjas A bárányok hallgatnak óta újra és újra visszakerül, gondoljunk csak A másik én című krimi-thrillerre. A színésznő nem mondott nemet Rebecca Zlotowski (Mások gyerekei) legújabb művére, a Magán-ügyre sem, ami egy vérbeli krimi – meg nem is. Inkább Michelangelo Antonioni Nagyításának párdarabja szeretne lenni, csak ahhoz azért kevés.
Foster Dr. Lilian Steinert, a Franciaországba szakadt amerikai pszichoterapeutát alakítja. Lilian Gabrielhez, a francia szemorvoshoz ment férjhez, így ő maga is Párizsban telepedett le, és ott praktizál. Azonban már elváltak útjaik, úgyhogy egyedül él és fogadja pácienseit a lakásán. A doktornő meglehetősen távolságtartó, és mintha nem is figyelne igazából az emberekre, mintegy mániákusan rögzíti szavaikat, és csak utólag lép kapcsolatba velük, amikor visszahallgatja a szalagokat. Az is kérdéses persze, hogy egyáltalán van-e kapcsolata a „betegeivel” bármilyen szinten is, vagy csak munkaként tekint rájuk. Egy nap át kell értékelnie a dolgokat, mivel egy fiatal nő, Valérie jelenik meg nála, és arra kéri, hogy menjen el édesanyja, Paula gyászszertartására.
Liliant mellbe vágja a hír, hogy egykori páciense, Paula öngyilkos lett.
Kicsit felelősnek is érzi magát, mivel a nő az általa felírt altatókat adagolta túl, és a család otthonában a férj, Simon is így gondolja, ezért őrjöngve elküldi Liliant. Valérie azonban azt is felfedi Lilian előtt, hogy az egyik recepten édesanyja egy rejtélyes üzenetet hagyott. Mivel a hőst furdalja a lelkiismeret, és számára is gyanús az említett üzenet, nyomozásba kezd. Úgy hiszi, nem öngyilkosság, hanem gyilkosság történt, és a férj lehet a tettes. Ám végig kérdéses, hogy miért – mármint nem az, hogy Simon miért ölhetett, hanem az, hogy Lilian miért akarja ráhúzni ezt a narratívát az „ügyre”.
A Magán-ügy érdekes próbálkozás Rebecca Zlotowski részéről, mivel
egyaránt nézhető szabályos és rendhagyó, szerzői krimi-thrillerként is.
Hangsúlyos Lilian családi tragikomédiája is, minthogy a nő volt férjével és fiával is amolyan se veled, se nélküled viszonyban van, és az is kérdéses, hogy egyáltalán jó szakember-e. Ugyanakkor Zlotowski hiába kalandozik el sokszor, végig fontos sorvezető számára a vélt vagy valós bűnügy, ezért hát lehet izgulni, Lilian miként talál bizonyítékot arra, hogy Simon valóban megölte a feleségét. A Magán-ügy egész jól összefésüli a drámát vagy inkább drámai komédiát a bűnügyi történettel, amelybe bőven vegyül thriller is, hiszen adódik néhány feszült helyzet abból, hogy Lilian átlép bizonyos határokat, és olyan helyekre merészkedik, ahol a lebukás igen kellemetlen lenne.
A Magán-ügy azonban végső soron mégis inkább a Nagyítás és a hasonló problémát felvető Michael Haneke-film, a Rejtély rokona szeretne lenni, de említhető még a Nagyítás néhány parafrázisa, mint Francis Ford Coppolától a Magánbeszélgetés és Brian De Palmától a Halál a hídon. Ezek az alkotások alapvetően a technika, a valóságrögzítő eszközök bizonytalanságára építik fel cselekményüket.
A fő kérdésük nem is az, hogy ki tette vagy miért tette, hanem az, hogy a reprodukción, a rögzített anyagon tényleg az objektív valóságot látjuk-e.
A Nagyításban a fotó, a Magánbeszélgetésben és a Halál a hídonban a felvett hang, a Rejtélyben pedig a (térfigyelő) kamera videóanyaga hordozza a bizonytalanságot. A reprodukció akármilyen tökéletes is, az objektív valóság nem rekonstruálható teljes bizonyossággal, ezért főleg a Nagyításban és a Rejtélyben az is kérdésessé válik, hogy egyáltalán történt-e bűncselekmény. Legalábbis a megszállottan nyomozó hős minél inkább elmerül az ügyben, annál több kérdés őrjíti meg, így a szabályos krimikkel ellentétben nemhogy egyre közelebb kerülne a megoldáshoz újabb és újabb akciói révén, hanem egyre csak távolodik attól.
A Magán-ügy sajnos nem ilyen eszes és jól kidolgozott film. Rebecca Zlotowski művében is jelen van ugyan a hangrögzítő eszköz, de ennek az alkotó nem szentel olyan kitüntetett figyelmet, mint Coppola és De Palma, vagy Antonioni a fotónak. A minilemezek, amelyekre Lilian felveszi a terápiáit, valójában hordoznak egy objektív igazságot, így nem az a fő kérdés, hogy mennyire lehet megbízni a technológiában. Kár, hogy Zlotowski ezt a ziccert kihagyta, hiszen napjainkra a valóság abszolút képlékennyé vált,
egy fotórealisztikus videó kapcsán is bizonytalan már, hogy a benne látott embereknek és helyszíneknek van-e eredetijük,
vagy csak a mesterséges intelligencia generálta őket. Ez a motívum kifejezetten izgalmas sztorit eredményezhetett volna annak tükrében, hogy Lilian már idős, és rögtön a cselekmény elején ki is pattan egy generációs konfliktus. Ordít a rockzene, miközben Lilian egy találkozóra készül, úgyhogy lemegy a fiatalokhoz, hogy vegyenek vissza a hangerőből, mire a konfrontált fiatalember tesz egy, a nem őslakos francia főhős által dekódolhatatlan, pejoratív megjegyzést, majd rácsukja az ajtót. Lilian a fiával sem találja a közös hangot, úgyhogy ebbe a sztoriba kifejezetten illett volna a felvételmanipuláció problémája a generációs konfliktusok összefüggésében. Míg a tinik és a huszonévesek ezzel nőnek fel, addig az idősebbek nem feltétlenül tudják megkülönböztetni az MI-videót vagy -hanganyagot a valódi felvételtől. A hangrögzítő eszközhöz kapcsolódik egy frappáns végső fordulat a Magán-ügyben, de ez nem annyira egy technikai-filozófiai problémából ered, hanem szakmai és érzelmi kérdésekhez kötődik.
A Magán-ügy inkább a pszichológia, illetve a pszichoterápia területén tapogatózik, de itt sem jár teljes sikerrel,
recseg-ropog az a cselekményszál, amelyben a főhős hipnózisnak veti alá magát.
Ennek eredője egy elég frappáns és Lilian drámájához illő motívum: Paula gyászszertartása és a férj kirohanása után Lilian furcsamód könnyezni kezd. Nem azért, mert meghatódott vagy elgondolkodott azon, hogy rossz szakember, legalábbis tudatosan nem vallja be ezt magának. Spontán, megmagyarázhatatlan könnyezés ez, amire a volt férje mint szemészorvos sem képes magyarázatot adni. Lilian ezért is vesz igénybe egy másik terapeutát, és a hipnózis hatására egy látomása miatt úgy véli, előző életébe nyert betekintést, amelyben ő egy zeneművész a második világháború és Párizs náci megszállása idején. Ezzel
a Magán-ügy mintegy görbe tükröt tart a különféle pszichoterápiáknak,
vagyis a bizonytalanság nem a technikai eszköz problémáiból, hanem az emberi elméből ered. Persze a Nagyításnak, a Magánbeszélgetésnek és a Rejtélynek is az a lényege, hogy hőseik a rendelkezésre álló jelekből összeraknak egy narratívát, ami nem biztos, hogy korrelál az objektív valósággal. Ám a különbség az, hogy az említett klasszikusokban ezt az elméletet egy-egy objektív valóságdarabkára alapozzák, míg a Magán-ügy az áldozat hátrahagyott üzenete mellett főleg a hipnózisra épít.
Ugyan a Nagyítás sem nélkülözi a humort, de ez abból az abszurd megszállottságból fakad, hogy a fotós addig-addig nagyítja fel a vélt gyilkosságról készült képet, amíg az szinte nonfiguratív absztrakt festménnyé torzul. Ennek ellenére a film és filozófiája igenis komolyan vehető. A Magán-ügy esetében az a probléma, hogy alkotói túlságosan nagy hangsúlyt fektetnek a hipnózisra, amelynek képsorai ráadásul
feleslegesen egy olyan irányba terelik a történetet, amelynek vajmi kevés kapcsolata van a fő sztorival és Lilian drámájával.
Erőltetett és nevetséges a náci megszállás és a második világháború párhuzama, ennek a történetnek nem ez a lényege. Persze az is egy fricskaként értelmezhető, hogy saját inkompetenciáját és bűntudatát Lilian a mentális utazása során tapasztalt történet révén át akarja helyezni a nácikra. A „náci ütőkártya” mindig működik a filmekben – ám ez nem csupán cinikus kikacsintás Zlotowski részéről, hanem dezorientálja is vele a saját történetét. Lilian drámája pedig kellő narratív muníciót hordoz önmagában is, elég lett volna, ha az alkotók a vélt vagy valós bűnügy dilemmáját a nyomozás során megfelelően összefésülik.
Hősünk identitása már a cselekmény elején megrendül amiatt, hogy páciensei direkten vagy családtagjaik révén megkérdőjelezik szaktudását. Túl azon, hogy Paula öngyilkosságát idézte elő, tehát a nő álmatlansága mögött egy másik, súlyosabb mentális probléma rejtve maradt előle. A könnyezés így értelmezhető Lilian tudatalattija kitöréseként, de más szempontból is érdekes motívum. Azért furcsa ez a jelenség, mert a nő nem érzi magát bánatosnak, inkább csak frusztrált amiatt, hogy a kudarcok által meginog a szaktekintélye. Mégis sír. A sírás normál állapotban egy őszinte érzelemkitörés, amit okozhat öröm, bánat vagy csalódottság. Liliannél viszont éppen az a baj, hogy nem érzi át igazán a páciensei traumáit.
Bár a hangrögzítés azt a célt szolgálja, hogy a találkozások után kielemezze pácienseit, mégis inkább eltávolítja tőlük.
Lilian valójában „nincs ott” a beszélgetések során. Ebben az értelemben a hangrögzítés – akár a Magánbeszélgetés hősét vagy a fotó a Nagyítás főszereplőjét – csak eltereli a figyelmét a valóságról, meggátolja az érzelmi azonosulását. Igaz, egy terapeutának szüksége van egy bizonyos távolságtartásra ahhoz, hogy megőrizze az objektivitását, ugyanakkor a páciensnek egy érzelmi támpont kellene, aki megerősíti és orientálja őt. A pszichoterápia nem pusztán egy átlagos orvosi procedúra, amely során egy objektív műveletsor (például sebészeti beavatkozás vagy egy fog betömése) megoldja a beteg problémáját. Itt az emberi érzelmek kulcsszerepet játszanak, ami miatt elengedhetetlen, hogy a terapeuta ne csak szakemberként, hanem emberként is ott legyen.
Nem biztos, hogy az eltávolodás miatt nem működnek a kezelések, de a főhős cselekedetei erősen utalnak arra, hogy belátja: ennek jelentős szerepe van a kudarcaiban. Ebből is fakad a megszállott nyomozási vágy. Az önkéntelen könnyek jelzik, hogy tudat alatt Lilian bűnösnek érzi magát és ráébredt, hogy nem kötődött eléggé pácienseihez, nem kezelte őket igazán emberekként. Az emberélet elvesztése juttatta erre a felismerésre, ezért akarja megszállottan kideríteni az igazságot, illetve gyárt egy olyan narratívát a hipnózist követően, amelyben ő maga is áldozat, sőt mártír. Ezzel az egész tragikomikus nyomozással a nő saját lelkiismeret-furdalását szeretné kompenzálni és hárítani a felelősséget.
A Magán-ügy tulajdonképpen annak kibontása, hogy az ember miként próbálja felmenteni magát
ahelyett, hogy szembenézne a tettei következményeivel. Ezért is találó a magyar cím: ez nem egy klasszikus gyilkossági ügy, ez magánügy, hiszen Lilian valójában nem a gyilkosságot akarja bebizonyítani, hanem saját magát szeretné felmenteni.
A Magán-ügy értékes gondolatokat tartalmaz, valamint
a cselekmény sodró lendületű a krimi műfaji hatásmechanizmusai miatt, unatkozni biztosan nem fogunk rajta.
Rebecca Zlotowski kellő iróniával adja elő ezt a történetet, így a humor is elszórakoztatja a nézőt, nem utolsósorban a színészek mind remekül helytállnak. Más kérdés, hogy a film egyenetlen színvonalú, elkalandozik, üzenetét nem kifejezetten jól közvetíti. Ezért aztán nézése közben hiába is sejlik fel előttünk néhány klasszikus, a Magán-ügy biztosan nem válik azzá.
Magán-ügy (Vie privée), 2026. Rendezte: Rebecca Zlotowski. Írta: Rebecca Zlotowski, Anne Berest, Gaëlle Macé. Szereplők: Jodie Foster, Daniel Auteuil, Virginie Efira, Mathieu Amalric, Vincent Lacoste, Luàna Bajrami. Forgalmazza: Cinetel Kft.
A Magán-ügy a Magyar Filmadatbázison.
