Tizenkettedik nagylemezével folytatja több mint harmincéves útját a Foo Fighters. A Dave Grohl vezette zenekar Your Favorite Toy című albuma egy viharosabb időszak után próbál visszatalálni a közvetlenebb rockzenéhez. Bár közel sem minden ponton sikerül elkerülniük a megszokott formuláikat, az új korong így is energikus és többnyire meggyőző visszatérés a zenekar valódi erősségeihez.
A nemzetközi rockzenei színtéren kevés olyan zenekart találni, amely három évtizeden át olyan következetesen meg tudta őrizni a jelentőségét, mint a Foo Fighters. Dave Grohl a Nirvana dobosaként már a kilencvenes évek elején rocktörténeti jelentőségű szereplővé vált. Később saját zenekarával is sikerült olyan életművet építenie, amely egyszerre szól a régi grunge és alternatív rock közönségéhez, valamint a stadionokat megtöltő mainstream hallgatósághoz. A Foo Fighters ugyanis mindig is abban volt igazán erős, hogy
a hangos gitárzenét közérthető, himnikus és sokszor kifejezetten érzelmes formában tudta megszólaltatni.
Az elmúlt évek azonban különösen nehéz időszakot jelentettek a zenekar számára. A 2023-as But Here We Are még a gyász feldolgozásának lemeze volt, mely Taylor Hawkins dobos, valamint Grohl édesanyjának halála után született meg. A lemez a Foo Fighters egyik legszemélyesebb és legőszintébb munkájává vált, éppen azért, mert nem próbálta elfedni a veszteség súlyát.
Az idén áprilisban debütált Your Favorite Toy viszont már nem a fájdalom lassú kibontására épít, hanem inkább arra, hogy
a zenekar ismét teljes erőbedobással igyekszik visszatérni az általuk képviselt csapásirányba.
Az album körülményeit tovább árnyalja, hogy Grohl az utóbbi időben magánéleti botrányok miatt is a figyelem középpontjába került, miközben a dobosposzton is változás történt, Josh Freese távozása után ugyanis Ilan Rubin érkezett a zenekarba. Mindez könnyen egy szétesett, bizonytalanabb lemezt eredményezhetett volna. A Your Favorite Toy azonban ennek ellenkezőjét mutatja, a Foo Fighters ugyanis ezúttal egyszerűbb és direktebb dalokkal próbál új lendületet venni.
Már a Caught In The Echo című nyitódal világossá teszi, hogy a zenekar tudatosan visszavesz a túldíszítettségből. A szám feszült, kissé posztpunkos alapokról indul, majd fokozatosan nyílik ki egy jellegzetesen Foo Fighters-szerű, nagyívű refrénbe. Ilan Rubin játéka már itt feltűnő, hiszen kellő dinamizmust ad a dalnak, dobolása pedig több ponton is frissíti a zenekar hangzását.
A lemez legnagyobb erénye kétségtelenül a benne rejlő energia.
Az Of All People, a Spit Shine és a címadó Your Favorite Toy olyan erővel szólalnak meg, mintha Grohl és társai tudatosan azt akarnák bizonyítani, hogy a sok veszteség és botrány után sem puhultak el. A dalok rövidek és lendületesek, sokkal inkább a zenekar ösztönös oldalát mutatják meg, mint az arénarockos pátoszt, ami kiváltképp jól áll nekik.
A Your Favorite Toy című dal ebben a tekintetben az album egyik kulcspillanata. Grohl hangja dacosabb, gúnyosabb, helyenként szinte sértett stílust üt meg, ami különösen érdekes annak fényében, hogy évtizedeken át a rockzene egyik legszimpatikusabb figurájaként tekintettek rá. A szám mintha tudatosan is játszana ezzel a képpel, ami sokkal izgalmasabb, mintha egy direkt vallomásos számot kaptunk volna.
Mindezek mellett a lemez persze nem fordít teljesen hátat az érzelmesebb megszólalásnak sem.
Az Unconditional például visszafogottabb, személyesebb darab, amelyben Grohl nem nyíltan, hanem inkább sejtető módon reflektál az elmúlt időszak magánéleti konfliktusaira. A dal ereje éppen abban rejlik, hogy nem akar minden kérdésre választ adni, ez pedig működőképes formulának bizonyul.
Az album persze közel sem hibátlan. Bár a megszokottnál több esetben is rövidebb játékidő és a feszesség jót tesznek a végeredménynek, néhány dal még így is túlságosan ismerősnek hat. Az If You Only Knew például korrektül felépített rockdal, de
nehéz nem azt érezni, hogy a zenekar korábban már többször és eredményesebben is tematizálta ugyanazt a hangulatot,
ami ezt a számot áthatja. A dalban pedig hiába vannak ott a jól ismert klasszikus rockos hatások, nem állnak össze igazán emlékezetes egésszé. Hasonlóan kettős a Window megítélése is. A dal hangulata és feszült építkezése alapvetően ígéretes, viszont a refrén szövege kissé esetlenül hat, és nem tudja teljesen beváltani azt, amit a zenei alap előkészít. Grohl dalszövegei az albumon többnyire működnek, de néha túlságosan homályosak vagy elnagyoltak ahhoz, hogy valóban mélyre menjenek.
A Child Actor viszont a legérdekesebb szövegezésű tétel az albumon, melyben az önazonosság és az elvárásoknak való megfelelés kérdése kerül előtérbe, ezt pedig erősíti, hogy Grohl hangjában is érezhető egyfajta fáradtság és önvizsgálat. A dal zeneileg talán nem a lemez legerősebb pontja, de tematikus szempontból megkerülhetetlen, mivel megmutatja, hogy
a nyers energia mögött továbbra is ott húzódik egy komolyabb belső konfliktus.
A záró Asking For A Friend ezzel szemben már a Foo Fighters stadionrockos oldalát képviseli, azáltal, hogy fokozatosan építkezik, nagyívű refrénre törekszik, majd a végére kifejezetten hatásos lezárássá is válik. Helyenként ugyan kissé túlzottan is grandiózus, de a zenekar pontosan tudja, hogyan kell ilyen típusú dalt írni, hiszen ez az a forma, amelyben évtizedek óta otthonosan mozog, s bár a dal nem feltétlenül mutat új irányt, a lemez meggyőző fináléja.
A Your Favorite Toy összességében nem világmegváltó album, de nem is annak készült. Sokkal inkább egy erőteljes, helyenként dühös visszatérés az alapokhoz. Ugyan nem éri el a But Here We Are érzelmi mélységét, és nem is tartalmaz olyan korszakos dalokat, mint a Foo Fighters legismertebb klasszikusai, mégis van benne valami felszabadító. A Your Favorite Toy ugyan néha esetlen, de legjobb pillanataiban lendületes és őszinte, illetve bizonyítja azt is, hogy a Foo Fighters kedvenc, bár kissé megkopott régi játékszerei még nem kerültek végleg a szekrény mélyére.
Foo Fighters: Your Favorite Toy, RCA Records, 2026.
Borítókép és fotók: a zenekar Facebook-oldala.
