A kaleidoszkópban sosincs két egyforma kép. Ugyanazok a színek és formák jelennek meg újra meg újra egymás mellett, mégis minden mozdulattal valami más rajzolódik ki. Talán egy folyóiratszám is hasonlóképpen működik: különböző hangok, történetek és látásmódok találkoznak benne, hogy végül egyetlen, mégis sokféleképpen olvasható képet alkossanak. A Kaleidoszkóp irodalmi és művészeti folyóirat 2026. szeptember 8-án a budapesti Gdańsk Könyvesbolt és Büfében ünnepelte harmadik születésnapját.
A szűkös, de családias hangulatú teret hamar megtöltöttük, sokan voltunk kíváncsiak a Búzavirág névre keresztelt lapszám bemutatójára és az azt követő kettős könyvbemutatóra. Nem gondoltam volna, hogy a nosztalgia lesz az első, amit érzek a megérkezéskor.
Amint beléptem, kézzel hajtogatott kiadványokkal találtam szembe magam.
„Nincs nyomtatott lapszámunk, de ha szeretnél, vásárolhatsz egy zine-t, amiből kapsz egy kis ízelítőt. Ezzel támogatni is tudsz minket.” – fogad a főszerkesztő, Lágy Kornél. Pár évvel ezelőtt a versműhelyesekkel mi is készítettünk hasonló zine-t a debreceni MODEM MÁNIA című kiállításához. Hirtelen jött ötlet volt, összedobtuk a verseinket, gondoltuk, jó ötlet lehet a kiállítás terében megtartott felolvasáshoz, hogy az érdeklődők követni tudják a sorokat. Igazi csapatmunka volt; jólesett visszaemlékezni erre.
Az estét a főszerkesztő nyitotta meg, mesélt a lap indulásáról, és az elmúlt három évről néhány kulisszatitkot is elárult. Megtudtuk – amit amúgy a honlapon is olvashatunk –, hogy
a Kaleidoszkóp ötlete egy pécsi romkocsma tetején született. A lap mára sok változáson, finomításon esett át.
Eleinte állandó szerzőkkel dolgoztak, valamint AI-borítókat használtak a szerkesztők, mára mindez a múlté. A legfrissebb lapszám borítóját és az illusztrációkat Bulla Liza, Hajdú Lilla Réka és Kovács Attila készítették.
Mivel egyelőre nincs lehetőségük nyomtatott lapszám megjelentetésére, ezért jött létre a zine, egyébként online elérhető a teljes lapszám.
A kézzel hajtogatott füzetek a kezdés előtti utolsó percekig készültek, így igazán egyedi, különleges ajándék volt a támogatóknak. A zine borítója eltér az online verziótól, de az állandó mozgás és a búzavirágkék szín kapcsolatot teremt a kettő között. A mini zine Bulla Liza munkája, a szövegeket Lágy Kornél válogatta.
A lapszám öt rovatot tartalmaz, a Metrum nevet viseli a verses blokk, az Epicentrumban találhatók a prózai szövegek, a Spektrum nevet kapta a lap képzőművészeti része, és versfordítás(oka)t olvashatunk a Pitchdark rovatban. A lapszám elején található a Prizma, azaz a folyóirat „kirakata”, ahol kiemelt szövegek kaptak helyet: ezúttal olyan szerzők írásai, akik a kezdetektől fogva rendszeresen küldenek műveket a lapnak, és akiknek azóta önálló kötete jelent meg – Török Ábel, Horváth Florencia és Szabados Attila –, illetve akiknek hamarosan kötete jelenik meg, mint például Horváth András Dezsőnek.
A Prizma számukra egyszerre jelent kedves gesztust és köszönetet
azért, hogy az első lapszámtól kezdve jelen vannak a Kaleidoszkóp életében. A kiemelt figyelem a lapszámbemutatón is megmutatkozott. Weisz Éden felolvasta Horváth és Szabados versét, valamint Török regényrészletét. A Metrum az egyik kedvenc rovatom ebben a számban, Takács Nándortól, Bodor Eszter Hannától, Radics Jakabtól és Ormay Lilitől, valamint Botos Ferenctől olvashatunk verseket. Utóbbi szerzőtől négy haiku jelent meg, amelyek mellől először hiányoltam a képeket, de a versek annyira képszerűek voltak, hogy – mintha kaleidoszkópba néznénk –, inkább képzelje el mindenki a saját illusztrációját ezekhez a háromsorosokhoz.
Ha már újítások, fontos megemlíteni, hogy Nagy Olivér Ábel (egykori) szerző a lap rovatvezetője lett.
Az aktuális számban egy prózája olvasható az Epicentrumban, Gulyás Gábor szövege mellett. Utóbbi egy groteszk, abszurd, fekete humorú horrorpróza, amely megalapozza a rovat hangulatát. A levágott fejekkel teli szatyorról sokáig azt sejtjük, hogy majd az elbeszélő végre elárulja, hogy színházi kellékekről van szó, és igazából nem is valódi fejek. Pedig de, nagyon is igaziak. Ezt a hangulatot fokozza a Két hulla dialógusa, amelyben szintén meg-megcsillan a humor.
A bemutatón viszonylag kevés szó esett a Novum/Optika rovatról, amelyben ezúttal három recenzió és egy tudósítás jelent meg. Fehér Enikő Szerhij Zsadan Mezopotámia című kötetéről írt, és Tóth Alíz Roland Barthes Világoskamra című kötetéről szóló írását elsőre az köti össze, hogy egyik sem első kiadás. Előbbinek második, utóbbinak harmadik magyar nyelvű kiadása jelent meg 2025-ben.
Fehér szövege részben tovább viszi az előző blokk hangulatát:
„Kemény jellemű férfiak durva tetteiről szóló tömény, sűrített mondatok szinte észrevétlenül folynak át kifejezetten lírai, álomszerű leírásokba.” A recenzió szerzője szerint nem hibátlan kötetről van szó (főleg szerkezeti felépítésére utal ez a kritika), ám időtálló lehet a témából fakadóan. A Világoskamráról írt könyvismertető egy kissé kizökkent az eddigi hullámból, „a fotóelmélet, a befogadásesztétika és az önéletrajzi esszé határán mozgó” kötet egy kis időre a tudományos világba repít. Ugyanakkor nem egyetlen szöveg erejéig kalandozunk itt, rögtön utána olvashatjuk a Géczi Lajos tollából származó, Az álmodó ember című tanulmánykötet recenzióját. Géczi elismerően ír a könyvről, a recenzió alapján sok olvasó kedvet kaphat a tanulmánykötet fellapozásához.
A fotográfiához kötődő elméletek, fogalmak után az álmokra helyeződik a hangsúly.
Logikusan felépített szöveg, a szerző fejezetenként elemzi a kötetet. A rovat záró darabjában visszatérünk a művészi világba, Király Csenge Katica tudósítása a Festival d’Avignon 2026-os programjáról izgalmas írás. Király kilenc előadást látott, állítása szerint kettőt itthon kifütyültek volna. Az előadások változatosak voltak, az élmény hullámzó, hol elismerést, hol csalódást váltott ki a tudósítóból. A jelenlegi számban egy fordítás kapott helyet (Rákóczy Krisztina Wulf és Eadwacer-fordítása) a Pitchdark rovatban, de a bemutatón a főszerkesztő elmondta, hogy
a későbbiekben szeretnék elérni, hogy külföldi lapokról is közöljenek szemlét, és még több fordítással töltsék meg a rovatot.
Továbbá a képzőművészeti blokk átalakulását is ígérik. Céljuk, hogy lapszámonként egy-egy alkotó munkái kapjanak helyet, ezzel is törekedve az egységességre. Jelen lapszámban Géczi Lajos subjectum-sorozata, valamint Hajdú Lilla Réka Fény-hagyatékok című munkája látható.
Nagyon tetszett az a megoldás, hogy nemcsak a képeket látjuk, hanem egy rövid kísérőszöveget is olvashatunk az alkotótól.
Innen tudhatjuk meg például azt, hogy Géczi az első képét Mark Rothko és Gianni Asdrubali festészete ihlette: „a színek szinte egymásba folynak, miközben a mozgáson van a legtöbb hangsúly”. Hajdú alkotásai abban különlegesek, hogy saját verseihez készített illusztrációt, mégis, itt versek nélkül működnek a képek. Szép zárása a lapszámnak.
A Kaleidoszkóp kertjében valahogy így nyílnak ki a búzavirágok, újabb és újabb hajtással gazdagítva a közös teret. Közben közösség formálódik, amelynek minden tagja más-más nézőpontot hoz magával.
Szép gesztus a szerkesztők részéről, hogy Rostás Mihályt és Filotás Karinát kötetbemutatóra hívták meg a lapszámbemutató után,
hálaképp azért, hogy korábban ők is szerzői voltak a lapnak. Horváth Máté kiemelte a bemutatón, hogy például Ormay Lilitől is rendszeresen kap szövegeket publikálásra. Számára ez azt sugallja, hogy
a közös munka során valóban kialakul egy közösség,
és mosolyt csal az arcára, ha látja, hogy kitől érkezett újabb írás. A Kaleidoszkóp Búzavirág száma tehát egy sokszínű, tartalmas, izgalmas lapszám lett, azt hiszem, minden olvasó találhat számára érdekes írást. A címadó növény nagyon találó, finoman hálózzák be a teljes lapot a búzavirághoz társított asszociációk. Ahogy a borítón is megmutatkozik, az erősen képszerű, absztrakt-figurális grafika egy visszafogott, kellemes színvilággal találkozik, így nem korlátozza a cím értelmezését, sokkal inkább szerteágazó utakat kínál az olvasónak. A borítókép pedig, mintha állandó mozgásban lenne, akárcsak maga a folyóirat.
A Kaleidoszkóp folyóirat Búzavirág című lapszámának bemutatója, Budapest, Gdańsk Könyvesbolt és Büfé, 2026. szeptember 8.
Fotók: Vidó Csanád
