Augusztus 28-án mutatták be a Hévíz folyóirat idei második, Apokalipszis című lapszámát a Nyitott Műhelyben. Fehér Renátó, a folyóirat főszerkesztője…
Bővebben
Augusztus 28-án mutatták be a Hévíz folyóirat idei második, Apokalipszis című lapszámát a Nyitott Műhelyben. Fehér Renátó, a folyóirat főszerkesztője…
BővebbenA Debreceni Egyetem magyaros szakhetének keretében rendezték meg a 75. évfolyamában járó Alföld folyóirat áprilisi számának bemutatóját, melynek meghívott vendégei…
BővebbenViszonylag nagy létszámban gyűltek össze a Fordulat 30. lapszámának bemutatóján az Alternatív Közösségek Egyesületének (AKE) terében. A résztvevők között, mint a…
BővebbenA költészet napjának kísérőünnepe volt az Alföld folyóirat lapbemutatója. Az áprilisi számról Dr. Szirák Péter főszerkesztő, Dr. Fazakas Gergely Tamás,…
Bővebben2021. október 21-én, csütörtök este hat órakor a miskolci Helynekemben mutatták be a nemrég megújult Alföld októberi és novemberi lapszámait a…
BővebbenRendhagyó kettős lapszámbemutatót tartanak Debrecenben: az Alföld munkatársai az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Parnasszus költészeti folyóirat szerkesztőségét és szerzőit látják…
BővebbenFeketébe borult teremben Fekete Istvánra emlékező performansszal indult az Amúgy irodalmi folyóirat téli lapszámának és új online felületének bemutatója, a…
Bővebben