Nem csupán 2016-ban, hanem az elkövetkező három évben sugározza majd a közmédia az Oscar-gálát.
Bővebben
Nem csupán 2016-ban, hanem az elkövetkező három évben sugározza majd a közmédia az Oscar-gálát.
BővebbenMi történik, ha egy szerelmes pár egyik fele ezer szállal kötődik Magyarországhoz, a másik viszont külföldi kalandra vágyik? Átvészelhető-e egy…
BővebbenAz Eagles of Death Metal 2016. február 20-án az Akvárium Klubban pótolja az idén november 29-én elmaradt budapesti koncertjét. Mint…
BővebbenUjj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmje nyerte a fődíjat az európai filmek Essonne-ban megrendezett filmfesztiválján. A filmnek ez…
BővebbenA Műút decemberi lapszámbemutatóját követően átadták a folyóirat nívódíjait öt kategóriában – írja a Műút portál.
BővebbenSzerződést bontott Ákossal a Magyar Telekom az énekes Echo TV-ben adott interjúja miatt, amelyben azt hangoztatta, hogy szerinte a nőknek nem…
BővebbenBemutatták A Dal 2016 30 elődöntős produkcióját kedden a budapesti A38 hajón. Az idei válogatóversenyben három új zsűritag kapott helyet,…
BővebbenPaula Hawkins-könyv helyett Alison Waines egyik regényét vették meg 30 ezren az elmúlt időszakban. Érdemes egy mű címének minden részletére odafigyelni…
BővebbenEgri Márta, Nyakó Júlia, Botár Endre és Dengyel Iván kapta idén a színházi epizódszerepekért járó Aase-díjakat, az Ivánka Csaba-díjat pedig…
BővebbenAkit vonz az űrutazás és maga a világegyetem, azok most igazán menő kiállításon kerülhetnek közelebb kedvelt témájukhoz, ugyanis az amerikai…
BővebbenSzámos barátja, tisztelője köszöntötte nyolcvanadik születésnapja alkalmából Makkai Ádám Kossuth-díjas költőt, nyelvészt kedd este a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).
BővebbenHétvégén rendezték meg az 1997-ben alapított amerikai Online Filmkritikusok Szövetségének díjátadóját, amelyen George Miller alkotása volt a legsikeresebb.
BővebbenA Random Trip-ekből egyre ismertebbé váló Koszi Janka szólókarrierbe kezd – jelentette be a The Acoustic Loops október végén, ám…
BővebbenIdén Vásáry Tamás karmester, Paulinyi Tamás író, költő és Fürjes Katalin tanár vehette át a Szepes Mária-díjat hétfőn a Centrál…
BővebbenKönyv jelenik meg Svájcban Charlie Chaplin utolsó, be nem fejezett remekművéről: a zseniális filmes jóságos tündérről szóló, The Freak című…
BővebbenFiatalos, izgalmas weboldal mutatja be mostantól a Miskolci Balett társulatát, amelyen megtalálhatók a táncosokkal, előadásokkal és programokkal kapcsolatos legfontosabb hírek.
BővebbenAz idén 150 éves Csokonai Színház különleges kiállítással készül a b24 Galéria együttműködésével: közel 150 olyan teátrumi plakátot mutatnak be a vendégek…
BővebbenA világ legkreatívabb városai közé választotta Budapestet az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO).
BővebbenDecember 10-én este a Gólyában tartott Versum Minifesztiválon Fenyvesi Orsolyának adták át az első alkalommal kiosztott Versum-díjat az év legjobb, a…
BővebbenAdy Endre által dedikált, jelentős irodalomtörténeti értéket képviselő kötetet árvereznek el az Abaúj Antikvárium és Könyvlap keddi (dec. 15) könyvaukcióján,…
Bővebben