Az elismeréstől a beismerésig

Reigl Judit 1950-ben fiatal festőművészként hagyta el Magyarországot és a hazájában uralkodó kommunizmus minden terhét. Sok év után a művésznő első magyarországi retrospektív kiállítása idén nyáron a debreceni Modemben látható.

Reigl Judit 1950-ben fiatal festőművészként hagyta el Magyarországot és a hazájában uralkodó kommunizmus minden terhét. A nem kis veszélyekkel járó út Franciaországig vezetett, ahol egy állandó menedékre és új otthonra találva a teljes biztonság és szabadság érzését élhette át. Az a fajta lázadó szellem viszont, mely korábbi életét okkal jellemezte, nem szűnt meg nála párizsi letelepedését követően sem. Minden addigi érzése és gondolata – mely egész útján végigkísérte – művészetében szürreális módon átalakul és képein keresztül láthatóvá válik. A Modem kiállítóterében sétálgatva próbáltam megérteni az általam szemlélt képeken keresztül megnyilvánuló művészi gondolatot.

De hiába is próbálnám átérezni az akkor élt valamennyi ember minden életszituációját, vagy szűkíteni azt „csak” egyetlen személy egy adott helyzetére, azt igazán megérteni már nem lehet. A falakon idézetek és munkákkal kapcsolatos leírások adnak némi segítséget ahhoz, hogy ottlétünk ne legyen teljesen hiábavaló.

A létezés ritmusa, mint fogalom és kiállítást összegző cím, a megértés kiindulópontjává válik. De valójában egyetlen korban hozzám hasonló személynek sem kis feladat megérteni, hogy mit jelent Reigl Judit számára a létezés fogalma, aki a hazájában történő eseményeket tapasztalva arra kényszerült, hogy elhagyja otthonát. Egy vele nemrég készült interjúból viszont kiderül, hogy ő maga hogyan viszonyul saját létezéséhez. Míg Csontváryt magányos üstökösként jellemezte, magáról frappánsan csak így nyilatkozott: „Én semminek sem érzem magam, éppen hogy csak vagyok.”

Ezen elgondolkodva, majd a hazával kapcsolatos kérdésre adott válaszát olvasva eszembe jutott egy bizonyos Jules Renard-tól származó idézet, mely így szól: „Minden hazafiság mélyén háború rejlik, én ezért nem vagyok hazafi.” Ehhez a kijelentéshez sokan, sokféleképpen viszonyulnának, de most egyetlen személy gondolataival és érzéseivel szeretném összefüggésbe hozni. Ez a személy a „szürrealizmus pápájaként” emlegetett André Breton, aki szerint olyan ritka képességeknek van birtokában Reigl, melyek meglepték egy nőtől. A művésznő ezzel szemben most azt nyilatkozta magáról, hogy ő egy Európai Egyesült Államokban érezné magát a legjobban, határok nélkül – de ennek megvalósítása a jövő generációjának feladata. Hozzá hasonló módon én is próbálok reálisabban tekinteni munkásságára és azt a lehető legelfogadhatóbb módon továbbadni. Legszimpatikusabb művészi jellemvonása, hogy a festészetet – mint önkifejezésre szolgáló eszközt – sohasem cserélte le egyetlen új és elismert technikára sem, viszont a már hozzá közel álló festészeti technika, majd minden lehetőségét kipróbálta.

A Modem kiállítóhelyének előterében grafikai megoldásokkal vegyített festészeti technikák sorakoznak, Hasonlíthatatlan gyönyör címen, majd A világegyetem évgyűrűi egyszerre tárják elénk a szerkezeti rajz és a modern festészet élményét. A következő kiállítótérben a művésznővel együtt fordítunk hátat a szürrealizmusnak, hogy a psziché és gesztus művészetének helyet adva kizárjunk minden már létező formát és gondolatot. Térben és időben tovább haladva visszatérhetünk a figurális – de újszerű, lényegkiemelő – ábrázolások stílusvonalába, melynek tárgya az Ember. Hogy magáról az alkotóról is minél többet megtudhassunk (szinte éreztetve, hogy van mit bepótolnia az országnak), újságkivágások, fotók, levelek és rögzített beszélgetések állnak rendelkezésünkre. Két kiállítótermet összekötő folyosón látható Reigl azon munkája, melynek elkészítéséhez kizárólag csak az általa érzékelt hangokra, ritmusokra hagyatkozott, és annak folyamatát egy rögzített felvétel segítségével mi magunk is szemmel követhetjük.

Szó volt létezésről és ritmusról egyaránt, de a kiállítás valódi mondanivalójának megértéséhez egy sokkal érzékenyebb, bensőségesebb és mélyen rejlő tudatra van szükség, melyet aztán mindenkinél csakis a személyes élmény hozhat felszínre.

Reigl Judit: A létezés ritmusa, Debrecen, Modem, 2010. június 17- szeptember 19.

A fotókat Áfra János készítette.