Egy legenda születése

Élet-halál harc démonok és szörnyek ellen, de az igazság mindig győz. Ez az Árnybíró világa, ahol az ázsiai mondák keverednek fantasy körítéssel, így teremtve meg modern korunk egyik legnagyobb hősi eposzát – képregényben.

Keleti képregények? Mangák? Bizony már nem álom, hogy e különleges szerzeményeket magyar fordításban olvashassuk. A könyvesboltok polcain évek óta ott sorakoznak a mangák, azaz a japán képregények előfutárai, és közülük is az egyik pionír: az Árnybíró (japánul Shin Angyou Onshi néven futott). Ha pontosak akarunk lenni, nem tiszta manga ez, mert bár Japánban jelent meg először, mégis koreai alkotók munkája, így a koreai képregények meghatározását, a manhwát is használhatnám a megjelölésére. Ha az Árnybíró alapvetően koreai mű, ad-e valami pluszt a már ismertebb japán társaihoz képest? Bizony ad, emellett az első magyar megjelenésű manhwaként is számon tarthatjuk, ráadásul ez az első lezárult epikus történet is, hiszen idén ért véget a 17. kötetével.

Az Árnybíró eredetileg 2001-2007-ig futott Japánban, és ezzel párhuzamosan hazájában is. Magyarul az első kötetet 2006-ban adták ki, így hamar megismerkedhettünk e különleges, kalandokkal teli történettel, melyben egy idegen kultúra közvetíti felénk történelmét, szokásait egy bárki számára befogadható, fiktív mesén keresztül. A manhwa ugyanis a feudális Korea világába repít minket vissza, mégpedig egy alternatív birodalomba: Dzsusinba. Akár A Gyűrűk Urában, itt is a Gonosz ármánykodása dönti romba a Jó ezeréves uralmát. A korrupciótól, éhezéstől, kizsákmányolástól sújtott országban azonban él még a remény a jobb életre és boldogságra, amit a rég letűnt idők árnybírái hozhatnak el a szenvedőknek. Míg Dzsusin tündökölt, az árnybírák a hatalom vidéki őrszemei voltak. Ám Dzsusin pusztulása után ezek az igazságosztók elvesztették hivatalnoki posztjukat. Mégis akad közülük egy, aki nem éppen becsületes módszerekkel, de a régi idők szabályai szerint bünteti meg azokat, akik visszaélnek a hatalmukkal. Ő Munszu, történetünk tökéletes antihőse, aki a jó érdekében nem fél csalni, hazudni, ölni.

Munszu karaktere meghatározó eleme a képregénynek. A látszólag kegyetlen, bizalmatlan és sötét lelkű vándor, akár a western filmek hősei, fanyar vigyorral száll szembe az igazságtalansággal, miközben ironikus tréfákkal osztja az észt. A túléléshez szüksége van társakra is, akik nem csak a harcokban támogatják, hanem a sorozat humorfaktorát is növelik. A látszólag könnyed történet mögött azonban egy véres dráma húzódik meg. Munszu ugyanis egy embert keres: Adzsitét, Dzsusin bukásának okozóját. Adzsite olyan, mint a keserű méz: járja a vidéket, megtéveszti az embereket, belopózik a szívükbe, és mindenkiből kihozza a benne lakozó szörnyet. Ártatlan, kisfiús arca egy igazi démont rejt, aki az emberiség és a világ pusztulását szomjazza, és természetfeletti lényekkel csábítja bűnbe és szenvedésbe az esendő embereket.

Adzsite és Munszu párharcát újra és újra megszakítják a klasszikus koreai irodalom mondái és legendái, ám ezek nem csak felduzzasztják a sorozatot, hanem szervesen beépülnek a cselekménybe. A képregény készítői zseniálisan ötvözik Korea történelmi múltjának karaktereit fiktív történetükkel. A két alkotónak, Joun In-Vannak (sztori) és Jang Kjung-Ilnek (rajz) pont ez volt a célja: egy kitalált cselekményen keresztül közvetíteni fiatalok milliói számára saját kultúrájukat, morális értékrendjüket és gondolkodásmódjukat. Ezt segítik a rövid írói jegyzetek is, amelyek a fejezetek végén beszámolnak egy-egy valós történelmi személyről vagy irodalmi mű eredetéről.

Az esztétikai élmény a látványvilág terén garantált: a grafika a tizenhét kötet során látványosan fejlődik, még Munszu is egyre dögösebb lesz. A harci jelenetek berántják az olvasót a csaták nyers valóságába, hiszen az ellenfél itt nem két perc alatt vérzik el, áldozatok pedig mindkét oldalon esnek. A tipikus koreai képregények sajátos ábrázolásmódja megfigyelhető itt is, és ez egyből el is különíti a mangák vizualitásától. A karakterek ábrázolása, a szemek lágy vonala, a nőiesen szép férfi karakterek, a hátterek és a környezet rendkívül valósághű megrajzolása, valamint a kultúrára jellemző ruhák és kiegészítők mind egyértelművé teszik, hogy ez nem egy japán képregény. Persze a mangáktól sem idegen ez a vizualitás, de a két kultúra között ott az a halványan érzékelhető különbség, amely alapján első látásra tudjuk: ez bizony koreai munka.

A sok szereplővel dolgozó sorozat változatos hősöket vonultat fel: az önmarcangoló gyilkológéptől kezdve a domina hajlamú hölgyeményig mindenki csemegézhet magának kedvencet. A karakterek egyike sem fekete vagy fehér. Aki korábban velejéig gonosz volt, most vezeklésül Munszu oldalára állhat, de ugyanígy elveszhetnek a jók és az erényesek is. Munszu harcának igazi ereje abban rejlik, hogy képes beismerni hibáit, és ha meg is inog, saját igazságérzete a végsőkig kitart. Az Árnybíró jóval több egy látványos harcokkal, tetemes mennyiségű vérrel és szörnyek garmadájával teletűzdelt epikus igazságtúránál: komplex világa, valamint változatos melléktörténetekkel kiegészülő cselekménye remek bepillantást nyújt a koreai kultúrába.

Árnybíró, MagnaFan Kiadó; 2006-2010. Sztori: Joun In-Van. Rajz: Jang Kjung-Il