Mire jó az irodalom?

Egy író, egy esztéta és egy irodalomtörténész. Két dolog mindenképpen összeköti őket: a magyar literatúra feltétlen szeretete, és az, hogy rendszeres szerzői az idén hatvanéves Alföldnek. Illetve most már még egy közös van bennük: mindhárman megkapták a folyóirat által alapított Alföld-díjat. Esterházy Péter, György Péter és Bónus Tibor a Debreceni Irodalmi Napok vendégei voltak.

A rendezvény, amely ezúttal november 10. és 12. között zajlott a cívisvárosban – idén arra tett kísérletet, hogy képet adjon folyóirat-irodalmunk múltjáról és jelenéről (hiszen jövőjéről, az internetes megjelenésekről a tavalyi programsorozat szólt). A tudományos tanácskozások, szakmai beszélgetések mellett azonban hagyományosan kiemelt szerepe van az Alföld-díjak átadásának, amelyet az Alföld szerkesztői ítélnek oda különböző, lapjukban publikáló szerzőknek. 2010-ben hárman részesültek az elismerésben: Bónus Tibor irodalomtörténész, György Péter esztéta és Esterházy Péter író – utóbbinak Csoóri Sándort, Kulcsár-Szabó Ernőt, Oravecz Imrét és Sütő Andrást követően sikerült (futballista szakzsargonnal élve) a „duplázás”.

A Bakelit Kávéházban bevezetésképpen a folyóirat főszerkesztője, Aczél Géza próbálta meg összefoglalni az aznapi tudományos tanácskozás eredményeit, majd méltatta a három irodalmárt: Bónus Tibor többek között „irodalomelméleti és –történeti munkásságáért, a korszerű műértelmezésben végzett, részben egyéni módszertani újításaiért”, Esterházy Péter „irodalomtörténeti jelentőségű prózaírói munkásságáért”, György Péter pedig a „20. századi magyar művészettörténeti kutatásban elért kiemelkedő teljesítményéért” vehette át a szobrászművész, E. Lakatos Aranka által készített emlékplaketteket, illetve a pénzjutalmat.

Ezt követően Mercs János, a Csokonai Színház, és Vékony Anna, a Vojtina Bábszínház színművészei tolmácsolták a „hármak” egy-egy művét (vagy annak részletét), utána pedig az Alföld szerkesztője, Szirák Péter vezényelt le egy rövid beszélgetést. Esterházyt arról faggatta, van-e kedvence a saját regényei közül. Az író hűvösnek nevezte viszonyát alkotásaihoz, mint elmondta, őt csak azok a szövegek érdeklik, amelyeket még nem írt meg. Két kivételt azonban megemlített: a Javított kiadáshoz nem olyan a viszonyulása, mint egy rendes könyvhöz, a Harmonia Caelestis esetében pedig a rengeteg munka miatt csak a hibákra emlékszik, de éppen emiatt jónak is érzi azt, amit papírra vetett.

György Péter kissé zavarba jött a neki intézett kérdéstől („Miért fogott bele az Apám helyett című esszéregénybe?”). Bevallása szerint korábban sosem írt semmi olyat, ami személyes, így amikor édesapja – akihez igen bonyolult kapcsolat fűzte – megbetegedett, majd később elhunyt, az események feldolgozása végett, egyfajta terápiás célból született meg a mű.

Bónus Tibort “hőseiről”, az általa sokat és sokszor vizsgált Marcel Proustról és Kosztolányi Dezsőről kérdezte Szirák:  „Keveset írok líráról. Kosztolányi és Proust esetében viszont annyira sűrű prózai szövegekről beszélhetünk (amiket ezáltal lassan kell olvasni), hogy azok szinte már-már líraként működnek. Proustnál erős felhajtóereje van annak, amit leír, könnyebb átlátni a benne rejlő összefüggéseket, Kosztolányi esetében viszont sokkal több időbe kerül mindez” – fejtette ki a díjazott.

A közösnek szánt, „Számotokra mire jó az irodalom?” kérdés erősen gondolkodóba ejtette a három irodalmárt. Abban mindannyian egyetértettek, hogy ez egyszerűen lételemük (Esterházy: „Ez olyan, mintha azt kérdeznéd, miért fontos az életem?”). A Termelési-regény írója aztán továbbgondolva válaszát arra is rávilágított, hogy korábban, aki értelmiséginek („szemüvegesnek”) vallotta magát, az biztosan foglalkozott valamiképpen irodalommal, ám manapság, a fiatalokat látva ez már nem feltétlenül igaz. Az este hivatalos részét Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verse zárta, Csikos Sándor színművész értő tolmácsolásában.

Az Alföld-díjak átadása (Debreceni Irodalmi Napok 2010), Debrecen, Bakelit, 2010. november 11.

A fényképeket készítette: Csonka Zoltán.