Villogó nyuszifülek papírcicikkel

Gyorsuló világunkban, a médiatermékek és információk kereszttüzében egy-egy különleges vagy éppen szokatlan jelenség köré is szerveződhet szubkultúra. A képregények szeretete is képes megmozgatni egy egyre bővülő közösséget, amelynek tagjai éppoly átéléssel lelkesedhetnek kedvenceikért, mint mások a rocksztárokért. Ezt bizonyítja a Szegeden másodszor megrendezett képregényfesztivál is.

„Hát itt meg mi van? Valami képregény-kiállítás?” – kérdezte egy gyanútlan egyetemista, aki a szokatlan tömeg és a „képes regények” sorát látva meglepetten torpant meg a Somogyi-könyvtár ajtajában. Irodalmi túra helyett ezúttal képregények hada csalogatta az érdeklődőket az impozáns üvegpalotába. E november 13-ai napon az amerikai szuperhős-szériák és az európai klasszikusok mellett a mangák (japán képregények), a magyar pályakezdők és a már befutott művészek alkotásai is jelen voltak. Az a tavalyi kezdeményezés is folytatódott, hogy a rendezvény teljes időtartama alatt izgalmas előadásokat tekinthessünk meg: tősgyökeres képregényguruk ismertették a különféle műfajokat és stílusokat, de olyan is akadt, aki tutoriallal szolgált a szakmához. A fesztivál díszvendége Rusz Lívia volt, akinek bájos rajzain generációk nőttek fel, termékeny pályafutását pedig életmű-kiállítással szemléltette a könyvtár. Számos kísérőprogram is színesítette a fesztivált, egyebek mellett vásár várta a könyvtár első emeletén az érdeklődőket, a rajzsarokban pedig magyar képregényrajzolókkal alkothatott együtt a közönség.

A délelőtti órákban először Pilcz Roland, szegedi képregényalkotó tartott prezentációt a hollandiai Stripdaagen Haarlem képregényfesztiválról, amin idén egyedüli magyar vendégként képviselte hazánkat. A Kalyber Joe alkotója fényképekkel illusztrálta, hogy külföldön mennyire más, az egész várost érintő esemény lehet egy képregényfesztivál. Azért elkeseredésnek nincs helye, a szegedi happening is vonzotta a népet, így idén is egészen szép tömeg gyűlt össze. Pilcz Roland után Tóth László regélt a sci-fi és poszt-apokaliptikus világkép evolúciójáról, majd Váradi Gábor és Szabó Gergő vesézte ki az amerikai képregények aranykorát. Ezek után az indián mítoszok képregényes feldolgozása került a boncasztalra, mégpedig egy beszélgetés keretében Fujkin Istvánnal. A Promenád a gyönyörbe című, sikamlósan csengő előadáson egy szegedi szerzőpáros, Vadas Máté és Torjai Ádám ecsetelte zenés road movie-val „sikerkalauzát”. A különleges dark fantasy, illetve sci-fi világában alkotó páros nem csak szemléltette egyedi, „rajzolt világát”, hanem humoros anekdotákkal is ecsetelte a magyar pályakezdők reményeit és lehetőségeit.

Ezután következett a tinilányokat csalogató első mangás előadás Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének korábbi elnöke vezényletével. Az előadáson az amerikai stílusú Usagi Yojimbo, a nyúlként megrajzolt vándorló rónin csapott össze egy hozzá sok szempontból hasonló szamurájjal, a japán Ruróni Kenshinnel. Bayer Antal a keleti és nyugati képregény különbségeire rávilágítva elemezte a két művet.

A fesztivál díszvendége, a 80 éves Rusz Lívia, gyermekkorunk mesekönyveinek csodás illusztrátora volt. A romániai születésű grafikus, festőművész és képregényrajzoló nemcsak hazánkban, hanem külföldön is ismertté vált olyan munkáival, mint Tolkien Babójának, vagy Verne Gyula Kétévi vakációjának illusztrációi. Egyik örökéletű figurája, Csipike, az óriás törpe, még ma is gyerekek hadait ringatja álomba. Élményszerűen mesélt az 1980-as évek politikai helyzetéről, és a Nem mind arany, ami fénylik című képregényének születési körülményeiről. A lélekben örökifjú alkotót meghatotta, hogy csaknem 30 év távlatából is mennyien emlékeznek műveire.

A második mangás előadáson a nyelvtörő Shuukan Shounen Jumpot, Japán egyik piacvezető képregénymagazinját mutatta be Márki Szabolcs. A közönség átlagéletkora hirtelen lecsökkent tizenöt évre. Hangos sikongatás, és tetszésnyilvánítás kísérte végig az előadást. Lassan a képregényfesztivál emblematikus figurájává válnak a beöltözött mangás lányok, akik között ezúttal a világító nyuszi- és macskafülek vitték a pálmát.

Végül Lakatos Istvánnal, az idén megjelent Lencsilány tehetséges alkotójával való beszélgetés zárta a napot. A szimpatikus író-rajzoló mesélt képregényéről és terveiről. Érdekes, hogy Lakatos nem nagyon olvas más képregényeket, csak az olyan bizarr, egyedi látványvilágú dolgokat szereti, mint a Hellboy. Elmondása szerint vizuálisan azt értékeli jobban, ha a valóságtól elrugaszkodott karaktereket, tájakat jelenít meg egy rajzoló, elszakadva a hétköznapok egyhangúságától.

A rendezvény sikert aratott. Akadtak, akik célirányosan csak egy-egy előadásra jöttek, de sokan egész nap jelen voltak, ahogy ez lenni szokott. Az élménydús nap végén lassan szállingóztunk el a Somogyi-könyvtárból, de aki akart, levezetésül a Grand Café mozi kísérőrendezvényén nézhetett rajzfilmeket. Az idei szegedi képregényfesztivál több érdeklődőt vonzott, mint az előző, így ékes bizonyítékát adta annak, hogy bármennyire sokrétű is mind életkorát, mind nemét tekintve a szubkultúra, a képregény médiuma mégis képes összekovácsolni egy közösséget.

2. Szegedi Képregényfesztivál, Szeged, 2010. november 13.