Hónapról hónapra egy-egy kortárs drámaíróval találkozhat a közönség a Miskolci Nemzeti Színház Csarnok Műhelyében. A beszélgetéseket az Észak Magyarország és a Műút folyóirat támogatja; utóbbi munkatársa, Bujdos Attila – „Az író színháza” estek moderátora – február 3-án Egressy Zoltánnal beszélgetett.
Bujdos kezdésként arról faggatta Egressyt, hogy hogyan viszonyul saját drámáihoz. Egressy meglepő módon a színházat általában nem, inkább csak a „jó színházat” szereti. Első darabját Reviczky Gyuláról írta. A szöveg apropóját az adta, hogy Egressy akkoriban ugyanabban a szerkesztőségben dolgozott, mint Reviczky, aki korának ünnepelt színésznőjéről, Jászai Mariról írt negatív kritikát. A művésznő később felkereste Reviczkyt a szerkesztőségben. Egressyt az foglalkoztatta, hogyan zajlott le a kettőjük dialógusa, tehát először a téma érdekelte, amely később formát talált magának. Egressy számára nem az előadás fontos, hanem maga az írás, a dialógusok megalkotása. Ez a folyamat egy jó játék, s ha egy író darabját elő is adják, az már szinte ajándék.
Amíg korábban az írás csak „mellékállás” volt, s más munkakörben is dolgozott, addig mára főtevékenységgé és megélhetési forrássá vált számára a szépirodalom. Korábbi munkái közül a TV-műsorok szerkesztését tudja a drámaíráshoz hasonlítani. Bujdos részéről kérdésként merült fel, hogy miért éppen Reviczky története inspirálja a darabot, s miért nem a sokkal ismertebb Komjáthy Jenőé? Egressy úgy véli, hogy az Arany és Ady közötti időszak tele van „kisbetűs költőkkel”, s azoknak a sorsa, akik egy-egy főáramba nem tudtak bekapcsolódni, őt mindig is jobban érdekelték.
Bujdos három jellemzőjét emelte ki az Egressy-drámáknak: egyrészt mindig találkozhat az olvasó/néző egy gonosz figurával, aki a Bittner nevet viseli. Egressy elmondása szerint ez mindig egy szimbolikus figura, aki azonban nem feltétlenül gonosz, hanem inkább olyan, mint egy külső instancia, amit/akit okolni lehet, ha félresiklott az életünk. Másrészt – s ez hol hangsúlyosabb, hol kevésbé – szinte mindig férfi és nő kapcsolata áll a bonyodalom középpontjában, ami olyan alapszituációból bontakozik ki, melyet a kommunikáció hibái, illetve annak hiánya jellemez.
Harmadik közös pontként kiemelhetjük tehát, hogy minden figura elbeszél egymás mellett, szavaik néha ugyan találkoznak, de megérteni nem tudják egymást. Egressy szerint ez nem így van, hiszen a megértés szándéka nem hiányzik, csak a figurák túl ügyetlenek ahhoz, hogy valóban megértsék egymást, hiszen ahogy a Kék, kék, kék című darab egyik szereplője megfogalmazza: itt mindenki csak körülbelül beszél. Egressy úgy véli, a banális és ügyetlen „hősök” jelenlétén nem is kell csodálkozni, mert darabjai inkább tragikomédiák, ahol a szereplők nagyon akarnak változtatni, de végül mégsem módosul semmi. A drámaíró sajátos munkamódszerévé vált, hogy darabjait főleg a karakterekre és azok nyelvhasználatára építi, s csak az írás utolsó szakaszában kerekedik ki a történet.
A beszélgetés óta a debreceni közönség is láthatta a Portugál című darabot a DESZKA Fesztiválon. Bujdos azt a kérdést vetette fel, vajon mi lehet az oka, hogy 12 Egressy-darab közül éppen ezt választják a színházak? Egressy szerint ez jobban rögzült a köztudatban, mint a többi darab. Bár a Sóska, sültkrumplit sokkal többet játszották, mégsem kapott akkora visszhangot, mint a Portugál. A választásban valószínűleg praktikus okok is szerepet játszanak: Masniék történetével nem vállalnak nagy kockázatot a színházak, tudják, általában nem lehet bukni az előadással. Sőt, az irgácsi kocsma megjelenítése még mindig könnyebben kivitelezhető, mint például a biopiacé a Június című darabban.
A beszélgetés utolsó részében az Egressy-életmű más darabjai kerültek előtérbe. Egressy drámáinak és novelláinak figurái „átjárkálnak” a két műfaj között, ugyanis sokszor előfordul, hogy az író egy-egy dráma (mellék)figurájának lehetséges jövőbeli sorsát írja tovább prózai szövegeiben. Bujdos szerint a novellákban a figuráknak lehetősége nyílik arra, hogy megváltoztassák életüket, ám az író mindezt egészen másként látja: szereplőinek szerinte sokkal tragikusabb a sorsa novelláiban, mint drámáiban. Az est zárásaként Egressy regényéből olvasott fel részletet. A szöveg nem mellesleg a Műút februári számában el is olvasható.
„Az író színháza” – Beszélgetés Egressy Zoltánnal, Miskolci Nemzeti Színház Csarnok Műhelye, 2011. február 3.
A képeket Bujdos Tibor készítette.
