Kiszámítható változatosság

Hosszú „hallgatás” után tavaly decemberben jelent meg a Quimby új lemeze, a Kicsi ország. A hallgatás csak idézőjeles, mert bár az ezt megelőző nagylemezük a 2005-ös Kilégzés volt, tavaly két kislemezt is kihoztak a fiúk: az Ajjajjajt és a Lármagyűjtögetőt. Az öt éve ugyanazzal a repertoárral élő, lassan unalomba fulladó Quimby koncerteknek megváltás az új album.

Kiss Tibi és zenekara ismét erőre kapott. A Kicsi ország mind műfajilag, mind stílusában sokszínű, mégis Quimby-s. Ötvennégy perc, tizenhét dal. Szükség volt rá, hisz a legutóbbi album öt éve készült. Kellett már egy új, hogy végre frissüljön a koncertrepertoár. Introval kezdődik a korong. A bevezető azt sugallja, hogy talán konceptlemezt fogunk hallani, és a számok majd egységes égésszé állnak össze. A Kicsi ország számaiból azonban nem igazán érezhető ki az egységesség. Eleve nem jellemző a szabadszellemű Quimby-re a túlzott konceptualizálás, de az előző nagylemezek (Ékszerelmére, Kilégzés) mégis jobban összeszedett egységet alkottak. Az ütős-vokálos Varga Livius szerint a kavalkád annak köszönhető, hogy sok éve dolgoznak az anyagon, és vannak olyan számok, amelyek alapja már négy évvel ezelőtt megvolt, ugyanakkor még tavaly szeptemberben is születtek új dalok.

A mennyiségre tehát nem lehet panasza a rajongóknak. A fentiek miatt azonban elsőre olyan érzésünk van, mintha nem is egy nagylemezt hallgatnánk, csak egy nagylemeznyi új dal sorakozna egymás mellett. Tizenhét friss szám, pontosan annyi, mint az előző stúdió albumokon. Ráadásul mind a változatos, mégis megszokott stílusukban.

Szövegeit tekintve a Kicsi ország nem marad alul a korábbi lemezekhez képest. Kiss Tibi ismét megmutatta, hogy nemcsak jó zenész, hanem nagyszerű költő is („A karjaimban összetört egy álom / Szilánkjain szökdécsel a fény”). Frappánsan megírt szövegei elgondolkodtatók, hangulatkeltő hatásuk nagyon erős. A kórházi emlékekkel tűzdelt szövegű Tébolydával például a két évvel ezelőtt bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetnek állít emléket. Bár a rajongók keveslik, Varga Livius mindössze egy dalt énekel a lemezen, a Leszek ma én a tiéd címűt, melynek a szövegét is ő írta. A lemezen ezúttal is helyet kapott három angol nyelvű dal (Sail away, Turning to the blue, Gekko Boogie). Meglepetés lehet sokak számára a Lepedőország című szám, amelyet Kárpáti József (Dódi) trombitás ad elő.

Minőség szempontjából a korong kettősséget mutat, ami részben az egységesség hiányának köszönhető. Az album tele van fordulatos, játékos, zeneileg sokszínű vagy épp egyszerűségében nagyszerű számmal, amelyek már most slágerré váltak. Ilyenek például a Nem volt kulcsom, az Ultravaló vagy A szebbik nem és a rondább igen. Ezek a dalok a tipikus Quimby-atmoszférát hordozzák, amivel biztos sikert hoznak az előadóknak. Vannak azonban kivételek is, melyeket hallgatva hiányérzetünk támadhat. Mintha akadna néhány alibinóta, ami csak az időkitöltésre szolgál.

Az, hogy az összes dalban érezni a jó öreg Quimby-fílinget, önmagában véve jó dolog. Viszont nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy emiatt talán sok fül számára egyhangúvá, és főképp kiszámíthatóvá válik a lemez. Sokszor éri az a kritika az együttest, hogy nem érezni egyértelműen a zenekar fejlődését, továbblépését az előző lemezekhez képest. Ez az állítás a mostanira is igaz. Persze talán nem is ez volt a cél. Hiszen nem elvárás, hogy a banda minden egyes lemezen valami merőben újat mutasson.

Lehet, hogy hiányzik a korongról az eddig megszokott dinamika, lehet, hogy elég lett volna csak nyolc dal, de a rajongók azt kapták, amit vártak és úgy tűnik, nem csak ők elégedettek. A Quimby Kicsi ország című lemezét jelölték a Fonogram 2011-es Magyar Zenei Díjára az év hazai alternatív albuma kategóriában. Bár be kellett érnie a jelöléssel, Magyarország egyik legmeghatározóbb kultzenekara újra a csúcson van.

Quimby: Kicsi ország. Tom-Tom Records, 2010.