Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Ne úszd meg szárazon!

Sárospataki Fürdő Fesztivál – 2. nap

Sárospataki Fürdő FesztiválAhogyan véget ért az első, nagyjából úgy folytatódott a Sárospataki Fürdő Fesztivál második napja is, hiszen népszerű elektronikus zenei előadók léptek fel. A különféle zenei stílusokból és ütős zenékből ezúttal sem volt hiány. A közönség viszonylag kis létszáma ellenére is bebizonyosodott, hogy egy ilyen, éjszakai fürdőzéssel egybekötött zenei rendezvénynek lenne létjogosultsága a kisebb városokban is.

Lassan talán a Magyarországról szóló útikönyvekbe is belekívánkozik az a tény, hogy a magyar fiatalok csak napnyugta után indulnak el szórakozni. Ebben az esetben sem volt ez másként: a legelső fellépő, SanFranciscoBeat szettje alatt csak a szervezőket és a személyzetet lehetett mindenhol látni, körülbelül fél kilenc után kezdtek el szállingózni a „partyarcok”.

SanFranciscoBeat után a RobotRock lépett színpadra. Elég sokan sorolják őket az electro és a dubstep műfajt játszó előadók közé, ez azonban koránt sincs így. Szombat este is erről tettek tanúbizonyságot: a dubstep mellett voltak electro, house és tech-house zenék is szép számmal, a közös pedig mindegyikben a kiállások után szó szerint földhöz vágó basszus volt. Emellett elhangzottak szettjükben mai slágerek mellett régebbi klasszikusok is, mint például a Party Rock Anthem, a This Friday Night és a Save The World, illetve a Satisfaction és a szétvocoderezett Sweet Dreams. Ezek a számok természetesen nem eredeti formájukban szóltak, de a mix egészébe tökéletesen passzoltak „robotrockosítva” is.

RobotRock

Háromnegyed kilenc környékén felbukkantak az első táncos lábú fiúk és lányok. A stroboszkóp és a füst megjelenésével szinte egy időben. A következő fellépő, DJ Newl már fél órával fellépése előtt ott járkált a színpad körül, a pultba lépve pedig a legelső dolga volt, hogy még jobban feltekerje a hangerőt. A house műfaj köré építette saját szettjét; a buli fél tíz után érezhetően beindult, ekkor harmincan-negyvenen voltak a tánctéren, és körülbelül ugyanennyien álltak az italos standoknál is, a medencékben azonban még csak 10-15 ember lubickolt a kivetítőket nézve, de érezni lehetett, hogy leszünk még ennél többen is.

Dávid András, azaz Andrewboy ott folytatta, ahol Newl abbahagyta: maradtak a pumpáló ritmusok, az ütős basszus, ami alaposan megmozgatott mindenkit. Legnagyobb meglepetésemre fél óra múlva a fehér baseballsapkás DJ mellett Kühl Tamás is feltűnt a pultban és egy exkluzív fél órás b2b-szettnek lehetett szem- és fültanúja a nagyérdemű.

Zenélés közben

„Dance or freeze!” – akár ezzel a mondattal is összefoglalható a tizenegy óra utáni időszak, hiszen hiába lett Kühl és Stamp által egyre forróbb a hangulat, érezhetően lehűlt a levegő. Egyesek a minél hevesebb tánccal, mások a medencékbe menekülve próbáltak meg valamit tenni a hideg ellen, a többieknél pedig előkerültek a pulóverek és a kiskabátok. Az egri Andy State által a BPM-szint megnőtt, viszont a jóslatommal ellentétben a közönség száma sajnos nem lett sokkal több.

Nem tudom, mi lehetett az oka annak, hogy mindkét nap viszonylag kevés érdeklődő jött el az első alkalommal megrendezett Sárospataki Fürdő Fesztiválra. Bízom benne, ha jövőre is megrendezik a programot, már úgy fogunk róla beszámolni, mint a környék legnagyobb és legjobb nyári bulijáról. Most ugyanis mindenki szemmel láthatóan jól érezte magát, és szerintem ez a legnyomósabb ok, amiért mindenképpen szükség van a folytatásra.

Sárospataki Fürdő Fesztivál – 2. nap, Sárospatak, 2011, augusztus 13.

A képek forrása: www.sarospatak.hu.

Hozzászólások

  1. A robotrock, Electro&Dubstep dj ket képvisel…. Azon belűl mivel 3 an vannak dj-k megoszlanak a stílusok és az egyikük azt tudom kicsit Tech house-t is játszik….De ezt leszámítva hazai körökben ők képviselik számomra egyik legerősebben a dubstep@elekctro stílust 🙂 És örülnék ha nem kerülnének törlésre a kommentjeim.

A hozzászólások le lettek zárva.