Csak lazán, csak némán

A nővérem mondta egyszer, hogy a rendező személye abszolút másodlagos egy filmnél. A sztori számít. Az is persze, de amint lesz időm, leültetem Nicolas Winding Refn Drive-ja elé – még egy ilyen húsbavágó ellenpéldát ugyanis keresve sem találhat. A fazon ugyanis a legészrevétlenebbül képes mértani gyönyörűséggel komponált képekkel felszögezni a szemhéjadat.

A Drive az a film, ami a régi veretű menőséggel házal egy jobbára Transformersek lepte szcénában – és Refn bravúros stílusérzékkel úgy juttatja a golyót a kiszemelt lyukba, hogy közben még a filcet sem szakítja fel – hajszálpontos helyén kezeli a kezdősebességet.

Már a főcím alatti atmoszféra is büntet és akkor még nem beszéltem a tipográfiáról, ami a szörfről lerángatott rózsaszín Miami Vice-os hatásával, mint a rétegzett sör, gyönyörű kontrasztot kever a nemi erőszak egyoldalú mámorába feledkező város sötétjére. Kapásból itt lehet érezni azt a passzív-agresszív környezetet, amiben a főhős hidegvére áramlik zavartalan. Az egész film távolságtartó. Olyan értelemben, mint a Joy Division zenéje. Egy érintetlen krátert jár körbe a direktor, kézzel markolhatóvá teszi a vákuumot, nagy ívű csinnadratta helyett csak sejteti, hogy itt bizony komoly erők dolgozták bele magukat a tájba – amit aztán Refn komótosan sűrűsödve feltölt a szereplőivel. Mi meg ott sasszézunk a kráter szélén és előbb-utóbb tuti belebucskázunk a hangulatba. A film tempója is pont ilyen. Lassan mozdul, mint egy gleccser, de akkor legyalul mindent. Pendül a szerelmi szál is – a melodráma szívfacsaróan hihető és meglép a klisék orra elől –, mire nyugodt arcunkba ravasz váratlansággal beletrappol az erőszak. A lassítások sem öncélú rendezői gitárszólók, hanem hangsúlyos és villámgyors ragadozómozdulatok.

Akárcsak a Bronson esetében, dumálástól megkopasztott jelenetek regélik el a történetet. Kész mikrovilágot kapunk bőr alatt púposodó agresszióval, és ez nagyon durván kirajzolja magát Ryan Gosling arcán. A fasziról el se tudjuk dönteni, milyen reakciót produkál az eseményekre: az első fél órában még hétköznapi jószomszédként a jó nő anyukának segít bevásárolni, éjjel viszont a szótlan faszagyerek, aki olyan elánnal fogdossa a kormányt, mint más a zongoraakkordokat. Gosling egész megjelenése vibrál a feszültségtől, mint egy szigetelésétől szabadult elektromos kábel. Refn emberfeletti érzékkel képes a fiatal színészek közül kikapni a legtökösebbeket – a Bronsonban Tom Hardy ugye –, aztán bevezeti őket jól megírt, privát kis poklukba, ahol tobzódhatnak tehetségükben. A Driver is ugyanolyan karakter, mint Bronson. Két fazon, akik kizárólag szűk térben (magánzárka, pilótafülke) képesek kihajtogatni ökölbe szorult kreativitásukat, kattogó éberséggel várva a külvilág interakcióit. A film vége is (végleg volán mögé téve a Drivert) szimbolikus és szemmerevítő egyszerre. Refn tulajdonképpen ezúttal sem mesél másról, mint arról a pillanatnyi állapotváltozásról, ami akkor jön el, ha a valóság ráront az emberre és az idegszálak haptákba vágják magukat. Gosling (és amott Hardy) remekül faragott arca elképesztő.

Aztán ott van a már említett beszédnélküliség. A főhős egyrészt halál laza attribútuma (sallangmentes szalutálás piszkos Harry és társai előtt), másrészt komoly dramaturgiai elem. Én még nem láttam rendezőt, aki a csenddel ennyi mindent bír kezdeni. Egyszerűen más-más kontextusba helyezi a némaságot. Liftben egymásra mosolygás, rablás előtti koncentráció, kihallgatás közbeni gyász. Nem semmi. Pusztán a felhúzott várakozás vagy hallgatás sokkal többet mond, mintha elcsacsognák a pillanatot. Refn volán mögötti vérprofi sofőr, célirányos, nincs rizsa.

Erre még rátesz egy lapátnyi soundtracket, ami aztán végképp jól szerkesztett ambivalenciába kergeti a nézőt. Vegytiszta női vokál és popos alapozás legyezgeti a brutalitás csinosan pattogzó kis tábortüzét.

Hosszan körözhetnék még a film erogén zónái fölött – de egyszerűen minden porcikája gyönyörű. A hazai forgalmazásban mostohagyerekként kivert Bronsont követően a Fórum Hungary a Drive-ot már egyenesen a moziba kormányozta. Ott a helye.

Drive – Gázt! (Drive), 2011. Rendezte: Nicolas Winding Refn. Forgatókönyv: Hossein Amini. Főbb szereplők: Ryan Gosling, Bryan Cranston, Albert Brooks, Carey Mulligan. Forgalmazza: Fórum Hungary.