Egy író a szomszédból

Hat esztendeje már, hogy eltávozott közülünk méltán sokra tartott írónk, a hányattatott sorsú Tar Sándor. A mi utcánk, a Szürke galamb és a Lassú teher című kötetek szerzője azonban – szerencsére – él az emberek tudatában: egykori barátai, munkatársai, rajongói immár hetedik alkalommal gyűltek össze Debrecenben, hogy leróják tiszteletüket emléke előtt. Az október elsejei verőfényben bárki csatlakozhatott a VII. Tar-túrához.

Nehéz egy olyan emberről bármit is leírni, aki még a legközvetlenebb ismerőseinek is igen ritkán, az idő előrehaladtával pedig egyre kevesebbszer nyílt meg. Csak remélni tudjuk, hogy a közbeszédben egyre inkább egyedi, nehezen feledhető prózája és nem szégyenteljes ügynökmúltja miatt esik szó Tarról. A 2005 óta minden ősszel megrendezett túra szervezői, az Együtt Debrecenért Egyesület tagjai kimondatlanul azon is fáradoznak, hogy a Szirák Péter által „az esendőség írójának” nevezett Tar Sándor elfoglalhassa az őt megillető helyet (annál ne többet, ám ne is kevesebbet) a magyar irodalomban.

A túra résztvevői stílszerűen Tar kedvelt kocsmáit bejárva adóztak A térkép szélén szerzőjének emléke előtt. Mint kiderült, a most frissen csatlakozók közül jó néhányan már régóta szerettek volna eljutni erre az eseményre, de mindig csak utólag értesültek a megrendezéséről.

A programra első ízben ellátogatók az elején kicsit úgy érezhették magunkat, mint Tar a kortársai között: feszengtek, azt sem tudták, ki kicsoda (miközben azt tapasztalhatták, nagyjából mindenki ismer mindenkit), de szép fokozatosan azért mindenki feloldódott a főleg idősebb generációk alkotta 20-25 fős társaságban.

A túra ezúttal azért vált érdekessé, mert Tar Sándor egykori medicoros munkatársai is eljöttek, s felidézték a 60-as, 70-es éveket. Egyikük, Simon Béla például felolvasott néhány sort egy levélből, amelyet az író még az NDK-ból küldött neki, illetve pár fotót is megmutatott.

A hat helyszín (Turmix Bár, Unplugged, Prémium Presszó, Dorottya, Balszélső Söröző, Ádám Presszó) mindegyikén anekdotákkal és felolvasásokkal (meg némi alkohollal) idézték, idéztük meg az író szellemét. Ahogyan nőttek az állomáshelyek közötti távolságok, úgy nyúltak mindig hosszabbra a pihenők. A pultnál állva, a kerthelyiségben ülve, cigarettafüstben (sört vagy épp üdítőt) kortyolgatva hallgattuk a soros emlékidézőt, felolvasót (elhangzott a Meghalni nemből és A leghidegebb éjszakából egy-egy részlet, a Reggel van, a Mérő Lajos és a Hesz Jancsi című novella A mi utcánkból, valamint egy publicisztika is). Volt közöttünk egykori kolléga, újságíró, középiskolai tanár, néhányan pedig Hatvanból vagy Budapestről érkeztek, hogy részt vehessenek az emléktúrán.

Tar törzshelyéhez, a Balszélsőhöz közeledve (amely korábban Paksiként üzemelt, s így szerepel néhány szövegében is) egy pillanatra megálltunk annál a Kishegyesi úti háznál, amelyben az író egykoron lakott (érdemes lenne emléktáblával jelölni, hogy a helyi alkotók megbecsülése ne legyen továbbra is gyenge pontja a „nyakas” cíviseknek). A négyemeletes panelt nézve el is képzeltem azt a kissé humoros szituációt, ahogyan egy párnára tett írógépen születnek a művek – Tar ugyanis egy interjúban arról vallott, odaköltözésekor zavarták a túl vékony falak, s emiatt félt nagy zajt csapni.

Talán mindannyian éreztük, valahogy itt, a ragacsos, billegő fémasztalok, a jobb napokat sosem látott, hegektől szürke hamutálak, a beléptünkre zavartan pillantgató törzsvendégek, a túra emléklapját megilletődötten szorongató pultosok világában van a helyük az író szövegeinek (részben a hely szellemének üressége miatt sem működött az a Tar-emlékest, amelyet Mispál Attila rendezett pár évvel ezelőtt a Kölcsey Központban). És ahogyan azt az egyik vendég megfogalmazta, a novellák semmit sem veszítettek aktualitásukból: sajnos ma is azt a kiszolgáltatottságot, létbizonytalanságot láthatjuk, érezhetjük, amit Tar a rendszerváltás körüli években átélt, meghallgatott, lejegyzett. De a ma történéseinek vajon lesz-e hasonló érzékenységű krónikása?

(A Tar Sándor életműve iránt érdeklődők mindenképpen kattintsanak ide.)

VII. Tar-túra, Debrecen, 2011. október 1.

A Tar Sándor-portré kivételével a fotókat Vékony Zsolt készítette.