XIII.
„Ez elment vadászni,
ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
ez az iciri-piciri pedig mind-mind megette.”
XIV.
És odaszaladt a nyulacska,
szaladt a nyulacska,
ott szaladt, szalad, szalad,
talán még most is szalad,
engem meg átneveztek Nyilasra.
XV.
Most hosszú hírzárlat jön, felejts el mindent,
házat, utcát, teret és mindazt, ami történt,
apát, nagynénit, nagybácsit, nagymamát, unokatestvért,
Horváthékat, akik de sokszor vigyáztak rád,
és ha lehet, a neved, a neved: felejtsd el azt is.
XVI.
És én felejtek majd, mint a parancsolat,
nem marad más, ami nem illik az új identitásba,
mint két homályos emlékkép, társulva érzésekkel,
meg az elhallgatott, puszta régi név,
amely fájdalmas-ismerősen pislákol a múltból.
XVII.
Meg az vált némiképp nyugtalanítóvá,
hogy ott voltam az enyéim esküvőjén,
anyai nagynéném ölében ültem,
aztán egy fényes, nagy pillanatban
kivonultam, és odaálltam közéjük.
XVIII.
Jóval később pedig, mikor már tudtam olvasni,
láthattam egy óvatlanul az asztalon hagyott
rendelői kartotékon a régi nevemet,
vér szerinti apámét, meg a foglalkozását
áthúzva és föléjük írt új megfelelőkkel.
XIX.
Kamasz fejjel mind valószínűbbnek látszott,
mi a rejtély kulcsa, egyszer aztán rákérdeztem,
hogy ugye talált gyerek vagyok, anyám cáfolta,
és megjegyezte, van úgy, hogy az emberek
elválnak — és folytatódott a hosszú hallgatás.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
