Ha eljön szeptember közepe, akkor a filmbarátok Miskolcra zarándokolnak. Ott rendezik ugyanis a Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivált. Az idei már a kilencedik. Mostanra egyértelművé vált, hogy a süllyedőben levő Titanic Filmfesztivál helyett az ország legjobb filmes seregszemléjét a borsodi megyeszékhelyen kell keresnünk. És ha sietünk, szeptember 23-ig mi is részesei lehetünk. Ingyen.
Tavalyhoz képest több változás is történt. Az egyik legfontosabb, hogy az Uránia és a Béke terem mellett csatasorba állt a Nagyterem is, ahol eddig csak a protokolláris nyitó- és záróvetítéseket rendezték. A másik, hogy a koncertek néhány sarokkal távolabb költöztek, a színpadot egy nagyobb téren állították fel, amely jóval több ember befogadására alkalmas. A program gazdagabbnak, színesebbnek tűnik, és talán a fesztivál növekvő presztízsét jelzi, hogy egyre több rendező személyesen kíséri el filmjét a CineFestre. Ami viszont nem változott: kedves, barátságos és segítőkész fesztiválcsapat, olajozottan működő szervezés, bőkezű névadó szponzor.
Nyitófilmnek egy igazi hollywoodi nagyvad legfrissebb rendezését sikerült levadászni. Oliver Stone Savages (Vadállatok) című alkotását. A Tőzsdecápák, A szakasz, a Született gyilkosok rendezőjének neve annyi érdeklődőt vonzott, hogy sokan be sem fértek a vetítőbe. Ha gonoszkodni szeretnék, azt írnám, hogy a bosszúságon kívül sokat nem veszítettek, ugyanis a film meg sem közelíti a lassan egy évtizede a kifáradás jeleit mutató mester legjobb alkotásait. Pedig az alapanyag a nemzetközileg ismert, bűnregényekre szakosodott Don Winslow könyve, a 2010-ben megjelent Barbár állatok. De hiába a Kaliforniában terjeszkedni kívánó mexikói drogkartell okozta kiinduló konfliktus, meg az erőszakos halálesetek, a film nem szippant be, nem válik igazán érdekessé. Pedig a helyszínek, képek pazarul megkomponáltak, a kamera kellőképpen, az aktuális divatnak megfelelően izeg-mozog, Stone néha átvált fekete-fehér premier plánba, fények csillannak az objektív lencséjén, de ez csak a felszín. A fiatal és a jól ismert színészek is hiába teszik a dolguk (Aaron Johnson, Blake Lively, Emile Hirsch, illetve John Travolta, Salma Hayek, Benicio Del Toro), a mély makacsul hallgat. A zárlatot kellene leghamarabb elfelejteni, olybá tűnt, mintha a rendező nem döntötte volna el, melyik befejezés is lenne jó, így – sajnos – mindkettő bekerült.
Szombaton tartották a fesztiválon a Paramount-napot, az idén százéves stúdiót ugyanis a Borsod megyei Ricséről származó Zukor Adolf alapította. Reggel buszos kirándulás keretében el lehetett jutni Ricsére, ahol emléktáblát avattak a falu leghíresebb szülöttének tiszteletére. Délután pedig a Művészetek Házában megnézhettük Frank Capra 1946-os klasszikusát, Az élet csodaszép című ma is hatásos, remek filmet. Mindezek után elindult a nagyjátékfilmes versenyprogram. Elsőként a Szeplőtelen fogantatás című amerikai filmet vetítették, melyben egy tizenöt éves mormon lány a főszereplő, aki azáltal szakad ki vallásos közösségéből, hogy meggyőződése szerint teherbe esett egy régi zenekazetta meghallgatásától. Rachel elszökik otthonról, és addig nem nyugszik, míg meg nem találja a kazettán éneklő férfit. Sok helyen elcsúszhatott volna az elsőfilmes Rebecca Thomas (aki amúgy egy mormon közösségben nőtt fel), de filmje ügyesen egyensúlyoz, nem válik sem didaktikussá, sem unalmasan sablonossá. A mozi külön erénye, hogy nem akar mindent megmagyarázni, így szerethető és élvezhető lesz a végeredmény.
A Szolgálatkészség messze nem akar szerethető lenni, de hát ez főképp témájából adódik. (Persze Ulrich Seidl filmjeihez képest szinte keresi a nézők kegyeit.) A valós eseményeken alapuló amerikai produkcióban az egyén hatalom általi torzíthatóságát, befolyásolhatóságát vizsgálja Craig Zobel rendező. A történet szerint egy gyorsétteremben fogva kell tartani az egyik fiatal női alkalmazottat, mert a telefonon bejelentkező rendőr szerint lopott az egyik vendégtől. Hogy meddig megy el a menedzser és a többi alkalmazott, amikor a felelősség a törvény emberét terheli, és nekik csak a parancsait kell teljesíteniük a lopással vádolt lány érdekében(!), azt az olvasók fantáziájára bízom. Egy biztos, sok néző távozásával jelezte, hogy nehezen hihető, mit meg nem tesznek (az ártatlanul megvádolt lánnyal együtt) a szereplők, de mint tudjuk, a valóság gyakran túltesz a racionalitáson.
A szombati napot az HBO-gyártmányú Hemingway és Gellhorn című életrajzi film zárta. A nagy író és harmadik felesége románcát bemutató két és fél órás alkotás első fele a spanyol polgárháborúra koncentrál, azon belül is az ott a kommunistákkal szimpatizáló amerikaiakra, akik dokumentumfilmet forgatnak a borzalmakról. A bombázások közepette azonban Ernest és Martha inkább egymás törmelékekkel borított testét fedezi fel. Philip Kaufman rendező előszeretettel komponálja bele szereplőit az archív felvételekbe, de az első fél óra után már csak üres fogásnak tűnik a sokadszor elsütött trükk. Clive Owennek túl nagy a Hemingway kabátja, hozzá képest még Nicole Kidman egysíkú játéka is brillírozásnak tűnik.
Vasárnap újra jelentkezett a CineClassics, a CineFest filmtörténeti programsorozata. Idén a hetven éves Casablanca volt a középpontban, amelyet az ötven esztendeje elhunyt Kertész Mihály rendezett. Az érdeklődők először három rövidebb előadást hallgathattak meg a kultuszfilm történelmi-politikai hátteréről és magyar szinkronjának furcsaságairól, illetve a film keletkezéséről és hatásáról. Írott formában a Filmvilág szeptemberi számában is viszontláthatjuk a szövegeket. Az előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követte, majd zárásként hétfőn magát a filmet is levetítették felújított, digitalizált formában. Örömteli hír, hogy a nemzetközileg is magasan jegyzett Agnieszka Holland (Teljes napfogyatkozás) lengyel rendező vasárnap délután mesterkurzust tartott, majd életműdíja átvétele után levetítették legújabb, Sötétségben című Oscar-jelölt filmjét.
Szlovénia nem igazán jegyzett filmes szempontból, viszont a Kirándulás című versenyfilm jó hírét viszi az ottani filmgyártásnak. Az országnak viszont nem, ugyanis ez a háromszereplős, végig a szabadban forgatott kamaradráma nem más, mint egy (újabb) elveszni látszó nemzedék dühös üvöltése. Három huszonéves barát autóval kirándul a szlovén tengerparthoz, de az út alatt sok mindent át kell értékeljenek magukban és meg kell tudjanak egymásról. A film egyik emlékezetes jelenetében egy elhagyott piros autót vernek szét, hogy levezessék frusztrációikat, eltitkolt, fojtogató problémáikat. Egyikük zsoldosként szolgál külföldön, nem találja a helyét, másikuk abbahagyta a főiskolát és kénytelen még az anyjával élni, a csapat lány tagja pedig ugyancsak külföldre készül tanulni és titkát nagyon nehezen tárja fel két volt osztálytársa előtt. Problémaérzékeny, gondolatokat felvető huszonegyedik századi társadalmi látlelet Európa keleti feléből, amellyel csak az a baj, hogy nem mi, magyarok forgattuk le.
9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál nyitóhétvége, Miskolc, 2012. szeptember 14-16.
