CXCVI.
(Ha sorozatomba bele-belenéz,
megkísérti olykor az emlékezés,
és ha régi szarkazmusa, íme, él,
s költőileg fut vén vénáján a vér,
jöhetne öcsémtől efféle email:)
CXCVII.
„Elméd sűrű homályába veszett
(vagy tán nem is láttad a lényeget):
nem Isten háza, de Nyugdíjasklub,
és inkább volt jelen ott Belzebub –
orrom alatt rázhatta a perselyt.”
CXCVIII.
Nézd, kisfiú, a löszfal ég,
bújj réseibe fecskeként.
Ott élj, ahol a part szakad,
rejtőzz, ha nagyító alatt,
lobbantsa rád magányodat.
CXCIX.
Tűzoltó papa, mint gyerekeinek,
nekünk is épített egy házat,
Szent Ferenc-i türelemmel
a maga kezével tégláról téglára,
és nem mondta meg, mit írt a kéménybe.
CC.
Már nem a családdal jártam le, csak utánuk,
és egyre később, és mind fáradtabban,
nagy bulik után szombaton, sőt vasárnap,
ettem, aztán rögvest elaludtam,
s csak arra keltem föl, hogy indulunk haza.
CCI.
Én a jegyükkel nem értem el a vonatot,
Miyokóék meg nem szálltak le, mikor elindult,
a csatlakozást kitudva eljutottak a célállomásra,
a parányi váróteremben lelt „a két kis japánra”,
hogy találomra benézett oda napközben apám.
CCII.
Ha nem mondja a nevét, nem ismerem meg,
és nem tudom, mi volt velünk az idő mélyén,
csak a kelletlen vonulást egy kihalt falun át,
kietlen hideget, görbe vonítást, és hogy valami
nagy-nagy bocsánatkéréssel tartozom neki.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
További verstételek:
Nyilas Atilla: Az ékesszólásról, 28. (Novohrad, folytatás)
Nyilas Atilla: Az ékesszólásról, 27. (Novohrad)
Nyilas Atilla: Az ékesszólásról (Verstételek), 2.
