CCLVIII.
Hárman jelentkezünk egyazon napon,
hármunkat vesznek fel hétfői kezdéssel,
együtt részesülünk munkavédelmi oktatásban,
párhuzamosan ível fel
három röpke bányász karrier.
CCLIX.
István a „menyasszonyával” szökik a városba,
spórolt pénzén az Árpád hotelben szállnak meg,
rohamosan fogy, míg albérletet keresnek,
de igényesek, és alig találnak valamit,
fut is a nő, és a srác akkor meg minek maradna.
CCLX.
Béla pénz és hátország nélküli,
gondozásból lép állami alkalmazásba,
szobatársam lesz a munkásszállón,
egy pár félcipője van és egy nadrágja,
alig néhány tárgya, mint egy bennszülöttnek.
CCLXI.
Mérlegelő nélkülözéssel
valahogy kihúzza a következő fizetésig,
kölcsönt ad meg és lábost vesz,
csendes, szerény, főz, egyszóval olyan,
„akire tíz fillért is rábízna az ember”.
CCLXII.
Ha nem vásárol, be se jön a boltba,
annyira tart a meggyanúsítástól.
Aztán egyszer csak vagy tíz szobakulcsot
gyűjt egy nejlonszatyorba, egy fényképezőt,
némi pénzt, és beül a szálló aljába.
CCLXIII.
A rendőrség nyomoz, Béla meg megjátssza
– mindent fölborogat, szürreális helyekre rak,
de az én holmim érintetlen hagyja –,
holott tényleg bekattant.
Gyógyszerfüggőség áll a háttérben, ha igaz.
CCLXIV.
Atillának ez, ha fontos is,
mégiscsak kitérő. Nem oly kiszolgáltatott,
nyitva áll előtte a szülői ház,
bizonyítványára összefut a munkaügy,
és hamar kezdődik az új szemeszter.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
