Az amerikai OneRepublic alternatív rockbanda három évvel ezelőtt jelentkezett utoljára új koronggal. Miután tavaly januárban végre ismét bevonultak a stúdióba, idén márciusban egy friss lemezzel lepték meg a rajongókat. Ez a Native, mely mind hangszerelésében, mind stílusában hozott újdonságokat.
A OneRepublic több mint tíz éves pályafutása során nem egy nemzetközi sikert ért el, első kirobbanó slágeréért (Apologise) egy Grammy-díjat is majdnem bezsebelt. Még Timbalanddel is dolgoztak együtt, s Hollywood előszeretettel használja dalaikat filmek zenéjeként. Olyan mozikban és sorozatokban csendültek fel dalaik, mint A varázslótanonc, a Könnyű nőcske, Az utolsó dal, a Vámpírnaplók vagy épp a Smallville. Előző lemezük, amelyet Waking Up névre kereszteltek, 2009-ben jelent meg: az olyan slágerekkel, mint az All The Right Moves, a Secrets, a Good Life és a Marchin’ On több mint nyolcszázezret adtak el az albumból, ami egy alternatív bandánál, valljuk be, nem is olyan rossz.
Ryan Tedder – aki egyébként dalszerzőként, producerként is ismert a zeneiparban, s olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint Leona Lewis Bleeding Love-ja, Beyoncé Halo-ja, vagy éppenséggel Jordin Sparks Battlefield-je – miután 2012 elején bezsebelt egy Grammy-díjat Adele-lel közös munkájáért, kijelentette, hogy ebben az évben szeretne megint a bandával foglalkozni. Ígéretét be is tartotta, s 2012 februárjában a OneRepublic twitter-profilján csiripelte el a hírt, miszerint az év őszére várható az új album.
Nyár végén meg is jelent legújabb kislemezük, a Feel Again, amely a Native című új korongjukat volt hivatott beharangozni. A dal egy pörgős, inspiráló, az alternatív rock és a gospel műfajok keveredéséből született szerzemény, tele optimizmussal. A szöveget maga Tedder írta Brent Kutzle és Drew Brown társaságában. Ugyanakkor az új kislemez anyaga eltér az együttes eddigi munkáitól. „A dal maga minden szinten egyfajta eltávolodás volt bármitől, amit eddig csináltunk” – nyilatkozta Tedder. A kislemez eladásaiból a OneRepublic felajánlott egy részt a Save The Children alapítványnak, hogy támogassák a háborús egészségügyi dolgozók kiképzését.
A dalhoz készült klip egészen különleges: egy erdőben játszódik, ahol a tagok kitalált hangszereken játszanak, amelyeket többféle hangszerből kovácsolt össze a stáb, a koncepció pedig a látványos fényjáték által nyer egyediséget.
Miután novemberben album nélkül maradtak a rajongók, a banda 2013 januárjában jelentette be, hogy a Native világszerte március 25-én fog megjelenni. Ugyanezen a napon debütált az első globális vezető-kislemez, az If I Lose Myself, amely egy pörgős, élettel teli, tempós ballada. A dal Tedder szerint egy repülővel való lezuhanásról szól, melyben az elbeszélő én boldog, hiszen azzal együtt veszítheti el magát, akit igazán szeret.
Tavasszal végre világszerte megjelent a Native, a banda harmadik stúdióalbuma. A borítókép öt állatot ábrázol, amelyek a bandatagok attribútumaiként értelmezendők: a frontember Ryan Tedder rókaként, a dobos Eddie Fisher pumaként, a ritmikus gitáros Drew Brown bagolyként, a basszusgitáros Brent Kutzle gazellaként, a gitáros Zach Filkins pedig bölényként képviselteti magát a „csomagoláson”. Mindez azt hivatott kihangsúlyozni, hogy mennyire különböznek nemcsak ők, de minden élőlény egymástól. Az album címe Native (őshonos, őslakó), amely arra az őshazára és ősidőre reflektál, ahol és amikor közvetlen szinten meghatározva egymás sorsát együtt élt állat és ember.
A lemez a Counting Stars-szal kezdődik, amely kiváló bevezetője az új anyagnak. Ritmikus, mégis misztikusan hangzik, s itt is, mint minden OneRepublic dalban különleges hangszerek csengenek fel. Már az elején kihallatszik a gospel hatás, a műfaj érezhetően inspirálta Ryan Teddert az album felvételei előtt. A szöveg az ellentétekre épül az olyan sorokban, mint: „I feel something so right / Doing the wrong thing / I feel something so wrong / Doing the right thing (…) Everything that kills me, makes me feel alive”. Mintha Tedder kis tükröket helyezett volna el a papíron, amikor a dalt írta. A What You Wanted-et promóciós single-ként már meg lehetett vásárolni az iTunes-on az album megjelenése előtt is. A dal eléggé populáris, mégis érződik rajta az alternatív vonal hatása. Kellemes hangzásához sokat tesz hozzá a frontember énekakrobatikája.
A következő dal az inspiráló I Lived, amelyet Tedder a gyermekének írt. A számban egy akusztikus gitárral játszott ritmus dominál, ami kifejezetten jót tesz neki. A dallal egyszerű üzenetet szánt gyermekének a szerző: élvezzen ki minden jót az életben, s tanuljon a hibáiból. Az I Lived után következik a Light It Up, amelynek erőssége az instrumentalitásában rejlik. A dal utolsó harmadában felcseng egy ütemes gitárszóló, amely sokat ad hozzá a szám egészéhez. A Can’t Stop ugyan nem a legerősebb és nem is a legjobb dal a korongon, mégis, ha összességében vesszük, rést tölt ki a zenei anyag egészében. Ebben a dalban ugyan az alternatív stílus a domináns, ám mondanivalót nemigen találunk benne.
Az Au Revoir a klasszikus hangszerhasználat miatt érdemel figyelmet. A hegedű, a nagybőgő és a zongora is sokat tesz hozzá a dalhoz, amelynek hangzása kellemes, sejtelmes, hallgatójában nosztalgiát ébreszt. A Burning Bridges valahogy kitűnik a tracklistből. Ilyen hangzásvilággal még nem kísérletezett a banda, mégis hallhatóan jót tett nekik az új dolgok kipróbálása. A dal friss és ütemes. Itt is jelen van a tőlük megszokott különleges hangszerhasználat, ami talán már a védjegyük is lett. Tedder szerint minden bandának kell egy jó popdal, és elmondásuk szerint nekik ez a Something I Need, amely valóban az eddigi legpopulárisabb dal, amit tőlük hallhattunk. Nem valószínű, hogy megjelentetnék kislemezként; sosem arra hajtottak, hogy a slágerlisták élén tündököljenek, még ha ez néhányszor össze is jött már nekik.
Talán a Preacher-ben érezhető legjobban a gospel hatása. Fel is cseng egy kisebb gospel kórus a dalban. Sőt a dal témája is erősen kötődik a stílushoz: Ryan Tedder arról énekel, hogy a nagyapja tiszteletes/prédikátor volt, és hogy gyermekkorában a világról tanította őt. Frappáns sorokkal ebben a dalban is találkozhatunk, például itt: „He was a million miles, from a million dollars, / but you could never spend his wealth.” Azt is mondhatnánk, hogy ez a legjobban sikerült nóta, ha nem lenne a Life In Color, amely ugyancsak az album deluxe kiadására került rá, mégis ez a legerősebb és a bandára legjellemzőbb szám. Valószínűleg azért nem kapott helyet a normál kiadáson, mert tavaly tavasszal már felcsendült egy Ralph Lauren parfümreklámban. Ez volt az első szám, amit a rajongók hallhattak még az album munkálatainak elején: energikus, pörgős és eszméletlenül jól szól. A Native tehát egy nagyon jó kis anyag. A rajongók legalábbis biztosan nem csalódnak, hiszen egy nagyszerű harmadik lemezt kaptak kedvenc bandájuktól.
OneRepublic: Native, Mosley – Interscope records, 2013.
Szia!
Nagyon tetszik amit írtál, ez az első teljes review az albumról, amot magyar olvastam.
Annyit hozzàtennék viszont, hogy az Apologize-ért Grammy jelölést kaptak, de díjat sajnos nem. Az If I lose Myself pedig minden, csaknem ballada.. A Can’t Stop-ot kicsit lehúztad szerintem, nekem pl. az a kedvencem 😉
De tényleg tetszik, jó volt olvasni így reggel 🙂
Koszonom szepen! Igen elnezest kerek, tenyleg nem kaptak grammy-t az Apologise-ert, nem tudom, hogy mi utott belem mikor az ellenkezojet irtam, de orvosoljuk a problemat. 🙂
Az If I Lose Myself valoban nem ballada, hanem tempo-ballada. Nem volt szandekom lehuzni a Can’t Stop-ot, csak leirtam, hogy szamomra az a legkevesbe jo dal, de nem rossz. Es azert nem is akartam oket agyon dicserni, de ettol fuggetlenul az album nalam 10/10. 🙂
Es koszonom szepen megegyszer a hozzaszolast, orulok hogy tetszett! 😀