Hajnal, hétköznap
Őszi gyufalobbanás.
Leheletnyi kis halál,
egyharmad feledés,
kétharmad rész sóhaj.
Rövid torkolat, kitartott tüdő, lebernyeghideg.
A pirkadatban létezel.
Szemed alatt felgyűrődik a látóhatár.
Fogad elvásik a selymen, bőröd hegeket izzad.
Kócos perspektívák.
Mindenórás rettegés – megszüli bármely pillanat.
***
Arcomra kicsapódik az ősz leve.
Íze füst, nyirkossága avar.
Szakállam nehéz, nincs szaga.
Epe és sár keveredik vele.
***
Egyszer ráhajoltál a járdára.
Nem volt botlás, éppenhogycsak.
Ujjredőid rásimulnak az aszfalt bordáira.
Felvonulnak lassan a vérsejtek.
Tenyeredben az utca dobogása.
Felületeink tapadnak a világhoz, egymáshoz tévedve.
Nem válik gyásszá, sem örömmé, ha beletörődünk az ismeretlenbe.
Simogatva szelídül a bárány, térdelve a megbocsátás.
