Huszonöt év után, A „képíró bölcs” öröksége címmel nyílt ismét debreceni Tóth Menyhért-kiállítás, ezúttal a DMK Belvárosi Galériájában június 26-án. Megérte ennyit várni a posztumusz Kossuth-díjas festőművész újabb tárlatára, hiszen munkái ezúttal magángyűjteményekből kerültek a kiállítótér falaira, így augusztus 23-ig a ritkábban látott alkotások is megtekinthetők.
A kiállítás a művész különböző időszakaiból mutat be festményeket, az egészen korai, perspektívát használó, több színnel operáló, figurálisabb munkáitól kezdve a térábrázolástól, színektől és valós formáktól eltávolodó – pályája csúcsának tartott – fehér korszakáig.
Belépve a terembe rögtön A Noé bárkája című olajfestmény (1960 k.) ragadja meg a tekintetet.
Ekkoriban a művész képein meghatározó volt a kék szín. Az élénk háttér, a sötétbarna alakok miatt ez az alkotás nagy teret igényel, hiszen kétségtelen, hogy a festmény mellett más munka nem tudna érvényesülni.
A kiállítás jól irányítja a befogadó tekintetét, megfelelően elrendezve mutatja be a korábbi és a fehér korszakban készült képeket.
Nem törekszik arra, hogy szigorúan időrendi sorrendben rendezze el azokat, a korai szakaszban és a pálya csúcsán készült alkotások váltják egymást a falakon – anélkül, hogy egymás hatását csökkentenék. Ez a rendszerezés még érzékletesebbé teszi a Tóth Menyhért művészetét ért különböző hatásokat és azok változásait. A látogató ízelítőt kaphat a festő pályája elején készült munkákból, mint amilyen a Falusi ház (1942 k.) vagy az Anya gyermekével (1942 k.) címűek.
Tóth Menyhért festészetének kezdeti szakaszában több színnel dolgozott, alakjait vonalakból hozta létre.
A formákat és a színeket fokozatosan redukálta le, egészen addig, mígnem szakított a perspektivikus ábrázolással, egyre inkább eltávolodott a valóság ábrázolásától és palettájának meghatározó színe a fehér lett.
A festő témavilága az Alföldhöz köthető,
ezen belül is a falusi életből, a parasztság mindennapjaiból és az őket körülvevő természetből merítkezett. A Lány ágasfával (1958 k.) című zsánerképen egyetlen női alak látható, amint korsót tart a kezében. Ezen a festményen a fehér szín az alkotás hátterében jelenik meg, az emberfigurát pedig a művész meleg tónusú, okker, valamint hideg árnyalatú, szürkés színekkel ábrázolta. A kép témája egy teljesen szokványos jelenet a falusi emberek mindennapjaiból, de az ecsetkezelés dinamikájával, az ellentétes hőérzetet keltő színekkel és az arc elnagyoltságával mégis drámaiságot érzékeltet.
Az 1964 körül keletkezett Paprikavivő című alkotása szintén egyalakos munka, témája is a falusi élethez köthető, de itt már a fehér lesz a meghatározó szín, a sötétebb tónusú barnák pedig visszafogottabb, világos okkersárgává halványulnak. A lágyabb árnyalatokkal éles kontrasztot képez a paprikák vöröse, amely néhány ecsetvonással, szinte csak jelzésértékkel jelenik meg, mégis megadja a kép feszültségét, dinamikáját. Tóth Menyhért alföldi témákat feldolgozó festészete azért különleges, mert a valóságtól elrugaszkodva (de azzal nem szakítva)
egy teljesen új, pusztai világot alkot meg, ahol nem érvényesül a térábrázolás, és aminek uralkodó színe a fehér.
A falusi életből kiragadott jelenetek témái teljesen hétköznapiak – talán ezért is tartják Tóth Menyhértet naiv festőnek –, mint például a Tyúkos alak (1958 k.), a Pulyka és ember (1962 k.) vagy a Baromfiudvar (1959 k.) című festmények. Egyszerűségük ellenére titokzatosak, megfejthetetlennek tűnő, mögöttes tartalmat közvetítenek.
Képeinek jellegzetes absztraktsága nem válik jellemzővé más alföldi festők munkásságában.
Tóth Menyhért ötvenes években kibontakozó portréfestészetének egyes darabjaival is megismerkedhetünk, ekkor készült például a Fej (1952 k.) című olajfestmény, mely még felmutat megkülönböztető, egyedi személyiségjegyeket. Ezen az alkotáson a fehér minimális mértékben jelenik meg, csak annyira, hogy kontrasztot képezzen a sötét tónusokkal, akárcsak a Gonosz (1958 k.) című portrén. A fent említett, korábbi, figurálisabb arcábrázolások ismeretében még jobban érzékelhető, hogyan fordult el a festő a valóságosabb formáktól, ha megnézzük az 1966 körül készült Kerekfejű című olajfestményt, amelyen a festő már szinte csak fehér színnel dolgozott.
Ez a portré mellőz bármiféle egyedi vonásnak az ábrázolását, inkább egy torz figura látható a vásznon, mint egy ember.
A szintén 1966-ban készült, Ádám és Éva című alkotása a festő fehér korszakának egyik remekműve. A formák itt már a végtelenségig leegyszerűsödtek, az alakok testét csak halvány vonalakkal érzékelteti, mégis felismerhető az a mozdulat, ahogy Éva nyúl az almáért, ami egy halványsárga foltként éppen hogy felsejlik a fa ágai között. De nemcsak az elsőképp említett, nagyszabású özönvízkép, valamint az Ádám és Éva ábrázol bibliai jelenetet. A festő életművében fontos helyen álló Sárkányölő Szent György (1964 k.), Az anya gyermekével (1942 k.), valamint a Zsuzsanna és a vének (1962 k.) című festményei is vallási tematikákhoz kapcsolódnak.
Mindig izgalmas megismerni egy pálya alakulását, főleg akkor, ha a huszadik századi magyar festészet egyik legjelentősebb alkotójának életművéről van szó.
A tárlaton betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen irányzatok hatottak a művészre, hogyan látta a pusztát, a falusi életet. De nemcsak az alföldi tematikájú képeket ismerhetjük meg, hanem megismerhetünk csendéleteket, bibliai jeleneteket, egy ceruzarajzot, és az Afrika (1960 k.) című bronzszobor is helyet kapott a Belvárosi Galériában. A kiállítás hiánypótló szerepet tölt be, a ritkábban látható képekkel annak is új élményt nyújt, aki jól ismeri Tóth Menyhért művészetét, aki pedig korábban nem találkozott alkotásaival, az most széleskörű betekintést nyerhet a festő munkásságába.
Tóth Menyhért A „képíró bölcs” öröksége című kiállítása a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában tekinthető meg 2019. augusztus 23-ig.
A fotókat Áfra János készítette.
