Ünnepel mind, aki él

Állakra tűrt maszkok, lázmérés, egymás gyanús méregetése, némi alkohol külsőleg, aztán szájon át – ha tavaly ilyenkor valaki azt mondta volna, hogy hamarosan ezek lesznek a kezdőmozzanatai egy Budapest Parkban eltöltött estének, valószínűleg csak hitetlenkedve legyintettünk volna. Azonban a járványhelyzet kialakulása óta már annak is örülhetünk, hogy van koncert, amelyet meglátogathatunk – ha egyáltalán bemerészkedünk egyre. Mi vettük a bátorságot és meghallgattuk Magyarország egyik legnépszerűbb koncertzenekarát az ország egyik legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén.

Az elmúlt bő fél év konklúziója, hogy a kultúra minden szegmensét érzékenyen érinti a járvány, a legnagyobb visszaesést pedig azon a téren tapasztalhattuk, ami a velejét adja az ember társadalomban való létezésének:

a közösségiség személyes tapasztalatának hiányát még azok is megtapasztalták, akik a négy fal között érzik legjobban magukat.

Mint az kiderült, ez a hiány különösen romboló hatással bír azokban a művészeti ágakban, amelyek jellegüknél fogva erősen kötődnek a személyes jelenléthez, így a zenei előadókat az elsők között sújtották a negatív hatások. Az utóbbi hónapokban többféle lehetséges megoldás is született a károk enyhítésére, azonban az élő koncertek kérdése nyitott maradt. Ugyanis a világjárvány rámutatott a gyenge pontjára annak az évtizedek óta tartó folyamatnak, mely abba az irányba terelte az előadókat, hogy megélhetésük nagy százalékát az élőzenei koncertek bevételeire bízzák.

A magyar alternatív színtér egyik zászlóvivőjének, a 30Y zenekarnak a sikere a talán most már korszakosnak mondható dalokon túl épp az élő megszólalásnak köszönhető, melynek révén a hazai fesztivál- és klubszezon megkerülhetetlen formációjává vált. A kialakult viszonyok a 30Y terveit sem mozdították előre, és ez azért is kifejezetten fájó, mert

az idén fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő zenekar egy nagyobb szabású turnéval készült,

amit egyik napról a másikra húztak keresztül a járványhelyzetre vonatkozó intézkedések. A nyár végi rövid fellélegzés szolgált egyedüli reménnyel a zenészek és közönségük számára, hogy néhány este erejéig közös erővel visszavegyék az üres színpadokat és nézőtereket – a helyeket, ahová a 30Y zenéje igazán tartozik.

A Budapest Parkban rendhagyó körülmények között, szeptember 22-én és 23-án megrendezett két koncertnek több tétje is adódott.

A legégetőbb kérdés kétségkívül az volt, hogy az intézkedések és az elmúlt hónapok mennyiben nyomják rá a bélyegüket az estékre, annál is inkább, mivel éppen szeptember 21-től léptek hatályba újra a szigorúbb szabályok, ebből adódóan pedig még nehezebb volt elvárásokat támasztani a koncertekkel szemben.

A Park kerítésén kívül már a kapunyitást megelőzően összegyűltek az emberek, kisebb társaságokba tömörülve, ami odaérkezvén igen biztató képet festett: noha tisztában voltunk azzal, hogy a létszám maximuma 500 fő lehet, még így is félő volt, hogy kevesen vállalják be a részvételt. Ehhez képest

a maréknyi embercsoportok kellemes alapzaja már-már azt a nosztalgikus látszatot keltette, hogy minden a normális kerékvágásban zajlik.

Ezt az idillt gyorsan szertefoszlatta a Park területére való belépés. A szokásos táska- és zsebellenőrzés előtt a személyzet megmérte a hőmérsékletünket, és bizonyára feladatuk lett volna az is, hogy figyelmeztessenek a maszkhasználatra, de erre szerencsére nem volt szükség a sorban állásnál. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy senki sem tudhatta, hogy a Park által kommunikált kötelező maszkhasználat mit is fog jelenteni a gyakorlatban.

E tekintetben a kép nem lett sokkal tisztább a szórakozóhelyre belépve sem. Az első zavart pillantásokat a helyszín átrendezése okozta, az első kapun való belépésnél ugyanis még nem történt jegyellenőrzés, így nem volt teljesen egyértelmű, hogy pontosan mely területek számítanak a koncerthelyhez tartozóan maszkkötelesnek, ahogyan az sem, hogy tulajdonképpen hol fog helyet kapni az esemény. Mindenesetre a több ezer férőhelyes küzdőteret kordonnal felezték meg a szervezők, így a hatalmas „előtérben” bőven adódott hely a szociális távolság megtartásához, a kint várakozók kellemes nyüzsgése azonban teljesen elveszett. Nehezen leírható, milyen érzés ilyen állapotban látni az egyébként tömegekhez tervezett helyet:

a nagyszínpad kivilágítatlanul, árnyékként magasodott a bezárt pultok és éttermek fölé,

a koncertre érkező embercsoportok pedig nehezen tudták megtölteni élettel az előtérré csonkított táncparkettet.

Fél kilenc előtt tíz perccel kezdtünk többen sorakozni a jegyellenőrzéshez kialakított kordonrésnél. Az addigra a táskákba került maszkok visszakerültek az arcokra, és viszonylag gyorsan átszivárgott mindenki a küzdőtér koncertekhez elkülönített részére.

A zenekar színpadra lépéséig a közönség kisebb csoportokba verődve igyekezett távolságot tartani,

néhányan pedig a maszk viselését is komolyan vették. Utóbbi többnyire az első kör ital kikéréséig vagy az elkötelezettebb maszkhasználóknál a koncert kezdetéig tartott.

A kezdés felemás érzéseket hagyott maga után. A 30Y egyébként legendásan lelkes közönsége bármennyire is izgatottan várta az estét, az időpont miatt (mi a kedd esti koncertre látogattunk el) nehezen tudott magához térni az álmos hétköznapokból, arról nem is beszélve, hogy sokunknak valószínűleg ez volt az első „járványbiztos” koncertje, így néhányan

kissé feszélyezve kémleltük egymást az elsőként felcsendülő Ágyéktól szívig alatt,

megerősítést várva arról, hogy mi a közösen elfogadható protokoll ebben a helyzetben. Ezt valószínűleg a zenekar is érezhette, mivel jelen volt némi bizonytalanság a színpadra lépésükkor, amit bár igyekeztek leplezni, végül csak a harmadik dal körül sikerült levetkőzniük.

Vagyis nem is levetkőzniük sikerült, inkább „az ússzunk az árral” hozzáállás mutatkozott rajtuk, ami, úgy tűnt, bevált. Az est első felében feloldódott a közönség, így egyrészt átérezhettük, hogy ez a koncert egy jelképes örömünnep annak apropóján, hogy végre együtt lehetünk, másrészt viszont a színpad előtt egyre sűrűbbnek mutatkoztak a publikum sorai.

Utóbbi miatt három elkülönülő részre szakadt a hallgatóság.

Voltak, akik a szélen, tisztes távolságot tartó csoportokban buliztak, mások a kezdéskor kialakult, lazább, de nem elvegyülő formációt tartották, és voltak azok, akik a zenekar vonzáskörzetébe gyűrűződő csoportokként tömörültek. Ellenben érdekes módon ez sem hozta magával a klasszikus tömegérzetet, mivel a koncert hevében is viszonylag szellősen rendeződtek a sorok, ahogyan, dicséretes módon, a szokásos pogó is elmaradt.

A közönség részéről tehát adott volt az az attitűd, ami ahhoz kellett, hogy ez egy jó estévé kerekedjen. Látszólag a zenekar is értékelte ezt, a koncert második felében a 30Y egészen magára talált. Ehhez éppenséggel az is hozzásegíthette Beck Zoliékat, hogy a beharangozott „bensőséges” koncert helyett, ami jobban kihangsúlyozta volna a szokatlan körülményeket, inkább egy mérsékelten pörgős repertoárral készültek, és a dalok közötti kiszólások sem nyúltak hosszúra és túlzottan szentimentálisra. Ami a középpontban maradt, az a zene, teljes valójában, mint bármely más 30Y-koncerten. Mindezek ellenére

az első pillanattól ott rezgett a levegőben, hogy valahogyan reflektálnia kell majd a zenekarnak a koncert folyamán a saját helyzetére,

aminek abszurditásához szintén nagyban hozzájárult, hogy a miniatűrnek tetsző színpadot, amelyen a 30Y helyet kapott, a Budapest Park üresen tátongó nagyszínpadával szemközt húzták fel. A frontember és a hallgatóság ezt a gesztust az örökzöld alterhimnusszá avanzsált Bogozd ki után még inkább igényelhette, ugyanis a setlisten feltűnően előre kerülő dalban kétszer is eltakarhatatlan hibát vétettek a tagok, aminek az lett az eredménye, hogy inkább sietve túlestek legnépszerűbb szerzeményükön, az este addig zavartalan folyamát kissé megakasztva.

Bár örömmel fogadta a közönség, Beck Zoli megszólalásai keserédes hangulatot hintettek el bennünk. Ugyanis ekkor döbbenhettünk rá, hogy

a zenészek ugyan mindent megtesznek azért, hogy teljes értékű koncertet adjanak, a viszontagságok mégiscsak megviselték őket.

Az énekes-dalszerző művész a visszafogott köszöntésen túl reagált a bakikra is, meglepő nyíltsággal: „Nehéz dolgunk van itt fenn, és ahogyan azt hallhattátok az imént, óhatatlanul is hibázunk emiatt. Furcsa ezen a színpadon állni ma este. Gondolhatjátok, nekem egész idő alatt azt kell néznem, ami lehetett volna a mai koncertből. Kicsit olyan ez, mintha egy vágyott dolgot, amit nem kaphatsz meg, állandóan eléd raknának, neked pedig azt kellene bámulnod napról napra… Pedig mi megdolgoztunk azért a nagyszínpadért, nektek, értetek, hogy olyan koncertet adhassunk, amilyet megérdemeltek.”

Nem sokkal később jelzésértékkel csendültek fel az Ahogy elképzeltem dallamai, és ha volt is bármilyen fal a zenekar és a közönség között, azt mindenképpen lebontotta ez a néhány percnyi kitárulkozás.

Noha a záró Sötét van ekhói viszonylag hamar elültek, a legtöbben elégedetten távoztunk a Parkból. Hogy megéri-e a mai világban koncertekre járni? A rövid és őszinte válaszom az, hogy igen, de kifejezetten senkit sem biztatnék rá: minden alkalommal mérlegelnünk kell a vélt vagy valós kockázatait egy-egy ilyen rendezvénynek, és legtöbbször sajnos a távolmaradást diktálja a ráció. Ehhez pedig még hozzá kell számolnunk azt is, hogy – ahogyan azt láthattuk – lehetőségeihez mérten hiába bonyolította le ezt az estét professzionálisan, a biztonságra törekedve egy olyan kaliberű hely, mint a Budapest Park,

még mindig csak kényszermegoldásként könyvelhetők el ezek a koncertek.

Függetlenül ettől mindenképp pozitív tanulság, hogy a 30Y még így is képes visszaadni az élőzenébe vetett hitünket. Nem kis felelősség őriznünk mindezt, de egy dolog biztosan kijelenthető: érdemes kitartanunk mellettük.

30Y-koncert, Budapest, Budapest Park, 2020. szeptember 22.

A fotókat sinco készítette.