A Magyar Műfordítók Egyesülete október 9-én rendezte meg Fordítsunk! című programsorozatának legújabb eseményét, ahol a fordítás során előforduló hibalehetőségek és a híres magyar mesterek legnagyobb tévesztései kerültek előtérbe. A budapesti Magvető Café pódiumát ezúttal Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, valamint Horváth Viktor író, műfordító foglalhatta el, akik az angol irodalom nagyjainak munkáiból válogattak. Az est moderátora, Tax Ágnes, az egyesület tagja egy rövid bemutatás után átadta a szót a két előadónak. Arra kérte őket, hogy keressék a lehető legkritikusabb szemmel a szövegek hibáit.
Nádasdy nem tudta levetkőzni tanári szokásait, vastagon kitömött aktatáskával érkezett, amelyből hamarosan elő is kerültek a szétosztandó nyomtatványok, így a közönség minden tagja láthatta, kezében tarthatta a tárgyalt szövegeket.
Az est jelmondata, amely a „Küzdést kivánok, diszharmóniát!” volt, hűen tükrözte a gyakran előforduló egyet nem értéseket,
a megállapodás nehézségeit, a különböző nézőpontok közötti feszültséget. Rögtön erős nyitánnyal indítottak az előadók, ugyanis az első vers William Butler Yeats Nobel-díjas ír költő When You are Old című versének két magyar – méghozzá Áprily Lajos Ha ősz leszel… és Kardos László Ha megöregszel című – fordítását hasonlították össze. Már itt komoly vita alakult ki a beszélgetők között, Nádasdy az előbbi, míg Horváth az utóbbi mellett tette le a voksát. Nemcsak amellett érveltek, hogy melyik fordító munkája adja át helyesebben, teljesebben az eredeti írást, hanem a szövegeket strukturális szempontból is megközelítették. Ekkor hangzottak el olyan tételmondatok is, amelyeknek talán a legfontosabb szempontoknak kell lenniük, ha valaki hozzálát a műfordításhoz. Nádasdy véleménye szerint az eredeti vers rímelését figyelembe kell venni, míg Horváth meggyőződése az, hogy a tartalmat kell előtérbe helyezni, azt adni vissza a lehető legpontosabban, amiatt pedig az eredeti rím bármikor elhagyható. Ez a két, egymással szembemenő állítás többször is alkalmat adott az est folyamán az eltérő álláspontok ütköztetésére. A vers további gondolatfolyamokat is elindított, ugyanis szóba jött a szintaxis, vagyis a szavak mondattá alakulása, valamint az allúziók helyénvalóságának kérdése.
A szóhasználati vita eredményéhez a közönség is hozzájárulhatott,
Nádasdy arra kérte a hallgatóságot, hogy számolják meg, hányszor szerepel a „loved” szó a Yeats-versben, illetve hányszor a magyar fordításokban annak megfelelője, vagyis a „szeretett”, „szeretve”. Végül a vitapartnerek döntetlenben egyeztek ki, ugyanis a magyar változatokban az említett szavak száma szinte azonos volt, az Áprily-fordításban kétszer, a Kardos-félében háromszor, míg az eredetiben hatszor szerepelnek.
Ezután egy részlet került terítékre Rudyard Kipling A dzsungel könyve című művéből, méghozzá egy prózai szövegbe beékelődő vers, amelyet Weöres Sándor fordított.
Horváth ehhez személyesen is kötődik,
hiszen a Helikon Kiadó új, 2016-os kiadásában a lírai részek az ő fordításában olvashatóak. Szintén nagyon tanulságos volt erről hallani, ugyanis kiderült, hogy Weöres eltévesztette a „kite” szó jelentését, aminek a magyar megfelelője a „kánya”, ő pedig „keselyűt” írt. Ez első olvasatra talán fel sem tűnik, mindenesetre nem találjuk különösebben súlyos hibának, azonban – ahogy Horváth rávilágított – ha jobban belegondolunk, rá kell jönnünk, hogy a keselyű szavannai állat, amely nem képes megélni a dzsungelben. Szóba került még a prozódia is, amely itt különösen érdekes volt, hiszen a szöveg egyaránt tartalmaz lírai és epikai részeket. Az esemény ezen pontján Nádasdy és Horváth vizsgálni kezdték, hogy a magyar nyelv alkalmas-e a balladai strófaszerkezetnek megfelelően tartani az eredeti szótagszámokat, rímeket, persze mindezt úgy, hogy a forma ne menjen a tartalom rovására. Tehát míg az előbbi versnél általánosságban a fordítási lehetőségek kerültek szóba, az, hogy mennyire lehet hiteles egy olyan szöveg, amely valójában nem azon a nyelven íródott, amelyiken éppen olvassuk, addig itt már konkrétan a magyar nyelv képességeiről esett szó.
Ezt követően egy Sylvia Plath-vers került reflektorfénybe,
amelyet Nádasdy választott. Szakmai kötődése nincs hozzá, azonban tiszteli a költőnő munkásságát, és egyik személyes kedvencének vallja. A The Moon and the Yew Tree című vers magyar megszólaltatója Nemes Nagy Ágnes, aki A hold és a tiszafa címet adta neki. Itt szintén egy fontos tételt fogalmaztak meg az előadók, mégpedig annak következtében, hogy bizonyos angol szavaknak nincsen magyar megfelelője. Mit lehet tenni ilyenkor? Nemes Nagy keresni próbált egy, a „knuckle” szó helyettesítésére alkalmas magyar kifejezést, azonban az öklünk összeszorítása alkalmával kidudorodó csontokra nyelvünkben nincs szó, emiatt tartalmilag teljesen más irányba vitte el a költőnő a magyar változatot.
Nádasdy tanácsa szerint ilyenkor a fordítónak bele kell nyugodnia, hogy nem tudja szó szerint alkalmazni anyanyelvére a kívánt verset,
és inkább átiratban kell gondolkodnia. Ugyanitt merült fel az is, hogy bizonyos szavakat annak ellenére, hogy létezik magyar megfelelőjük, gyakran teljesen máshogy alkalmaznak. Jelen esetben az angol „sky”, vagyis „ég” lett „menny”-ként fordítva, e kettő pedig jelentésben eltér egymástól. A beszélgetők az archaizálás helyénvalóságának kérdésére, a szöveghűségre, illetve egy-egy archaizáló fordítás időtállóságára is kitértek.
A következő vers Louis MacNeice The British Museum Reading Room című versének Vas István-fordítása volt, a fordító A British Museum olvasóterme címet adta neki. Visszatért az este első versével kapcsolatban felmerült vitamotívum, az, hogy a rímet, s ezáltal a formát vagy pedig a tartalmat, a mondanivalót kell-e előtérbe helyezni, illetve ehhez kötődően
a két előadó érvelni kezdett amellett, hogy a szöveg egyáltalán vers-e, vagy pedig sajátosan tördelt próza.
Nádasdy az előbbire, Horváth az utóbbira szavazott, dönteni azonban nem tudtak, mivel mindkettőjük erős állításokkal, helyénvaló igazságokkal támasztotta alá meggyőződését.
Utolsó előttiként John Milton Elveszett paradicsom című művének egy részletét vesézték ki az előadók, amelyet Jánosy István fordított. Itt is hasonló példákat hoztak, mint az előzőekben. A „kotlás” és a „megtermékenyítés” szót ugyanarra az alanyra vonatkoztatja a fordító, úgy, hogy mindkettőt ő végzi, ez pedig fizikailag nem lehetséges.
Zárásként következett a rendezvény legérdekesebb része,
ugyanis Nádasdy Ádám nyíltan és őszinte bátorsággal mutatta meg a hallgatóságnak saját baklövéseit, amelyeket fordítói tevékenysége során elkövetett. Nem szépített, nem takargatott, kielemezte saját, 1994-ben írt Shakespeare Szentivánéji álom-fordítását, és elmondta, ma mit csinálna másképp. Továbbá összehasonlította a 2001-es, 2012-es és 2013-as Hamlet-fordításait is, viccesen és kíméletlenül kritizálva azokat.
Az est egy nyereményjátékkal fejeződött be.
A szerencsés nyertes, aki megválaszolta az idei irodalmi Nobel-díjas személyére vonatkozó kérdést, hazavihette A dzsungel könyve azon kiadását, amelyben Horváth Viktor versfordításai szerepelnek. A mesterek remek előadását dicsérő hosszú taps után pedig lehetőség nyílt dedikáltatni, néhány szót váltani a megjelent szerzőkkel.
A remek szervezésnek hála azok, akik nem tudtak személyesen jelen lenni, de kíváncsiak voltak az eseményre, élő online közvetítésben vehettek részt rajta a Magyar Műfordítók Egyesületének Facebook-oldalán. A szervezők az ígéretük szerint hamarosan újabb programokkal várják az érdeklődőket.
FORDÍTSUNK! – Mesterek hibái – modern versfordítások angolból, Budapest, Magvető Café, 2020. október 9.
A fotókat Tax Ágnes készítette.
