Ha a tervezőgrafikus könyvet ír

A Zsibbadás – Könyv a pánikbetegségről című kötet szerzőjével arról beszélgettem, milyen tudatosan készítette el a könyvét egészen az utolsó részletig – a diplomaverziót például még kézzel kötötte. Válaszaival végigvezetett a koncepción, de nyitva hagyta az olvasók számára a kérdést, hogy ez tulajdonképpen szépirodalmi vagy ismeretterjesztő kiadvány-e, hiszen a Semmelweis Kiadónál jelent meg, ám a NOW Books&Music produkciójában.

KULTer.hu: 2018-ban nyújtottad be a Budapesti Metropolitan Egyetemen diplomamunkának a Zsibbadást. Hogyan lett belőle könyv?

Még a diplomaévben volt a Budapest Art Book Fair, amelyet Balla Dóra, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik tanára szervezett. Erre én is adtam be munkákat, a Zsibbadás is köztük volt. Kitelepültünk, akár egy kirakodóvásárra. Pont a mellettünk lévő standon volt a Now Books&Music repertoárja. Talán az utolsó napon beszélgettünk Csepregi Jánossal, neki azt hiszem, pont a Morgenstern-kötete volt ott. Megnézegettük egymás könyveit, akkor ötlött fel először a kiadás lehetősége. János összehozott Décsy Eszter főszerkesztővel, és szépen, kicsit láncmeseszerűen indultak egymás után a dolgok.

Eszterrel szóba jött az NKA-s pályázás, közösségi finanszírozás is. Végül a barátnőm anyukája, aki egy újpesti klinikán dolgozik, megismerkedett dr. Simon Lajossal, vele én is kapcsolatba kerültem, ő elküldte a Semmelweis Kiadónak a könyvet, név szerint Táncos Lászlónak. Egyébként ott már járt a kötet, mint kiderült, csak akkor én küldtem el a Semmelweis Egyetem rektorának, aki visszajelzett, hogy sajnos nem tudják kiadni. Viszont így, hogy Simon Lajos vitte el a könyvet, gondolom, alaposabban megnézték. Ez szerintem egy éve történt. Akkor kezdődött el a munka. János a szövegeket kicsit irodalmibb köntösbe varázsolta, de szakmai és nyelvi lektor is részt vett a folyamatban.

Egy hónapja került ki a nyomdából.

KULTer.hu: Ezek szerint eleve nagyobb közönségnek szántad, mint az egyetemi nyilvánosság?

Amikor elkészítettem, már az nagy dolog volt, hogy sok olyasmit fogalmaz meg, amiről sosem gondoltam, hogy a saját fejemből kikerül egyszer. Nemhogy ráadásul könyvbe, amit meg később kiadnak.

Igazából most sem fogom fel, hogy ebből könyv készült,

amit lehet, hogy egy idegen ember is olvas ebben a pillanatban.

KULTer.hu: A Semmelweis Kiadó a honlapján a szak- és tankönyvek kategóriában árulja a Zsibbadást. Mondod, hogy szakmai lektor is dolgozott vele. A személyesség mellett másik fő szempontod volt, hogy a pánikbetegségről pontosan, felelősen szóljon?

A szakszövegek részben adoptált szövegek, egy önterápiás, munkafüzetszerű könyvből némi átformálással kölcsönöztem őket. Igazából így, hogy a saját élményeimet dolgoztam föl, nem félek attól, hogy ne lenne pontos a kötet.

KULTer.hu: Te minek tekinted ezt a könyvet? Szépirodalomnak? Ismeretterjesztőnek? Grafikai kiadványnak?

Nehezen gondolok rá könyvként. Nekem ez mégiscsak a naplóm, a diplomamunkám is, illetve egy múltidéző darab – most már.

Pont a napokban lapoztam át, és rájöttem, hogy már teljesen másként fogom föl a pánikbetegséget. Sokat segített a könyv is, és most már csak visszaidézem, hogy milyen volt akkor, amikor teljesen pánikbeteg voltam.

KULTer.hu: Ezzel, hogy terápia is volt számodra a pánikbetegségedről szóló projekten dolgozni, a könyv utolsó mondatai finoman ironikusak lesznek. Mekkora küzdelemmel járt több évig benne élni a folyamatban, amíg a diplomamunka, majd a kötet elkészült?

Nagyon nagy küzdelem volt. Kellett hozzá az akkori barátnőm, ma menyasszonyom, ő nagyon sokat segített, de közben a témavezetőm is, Ducki Krzysztof. Ő, a mesterem az, aki beletett engem, pontosabban rávett arra, hogy beletegyem saját magamat a könyvbe.

Az elején próbáltam elkerülni, hogy rólam készült fotók is legyenek benne,

nyilván mert akkor is menekülni akartam a kitárulkozás elől. A szorongásos gondolatok miatt, amikről a könyvben is írtam. Például hogy a metrón sem az ablakot nézem, nehogy úgy tűnjön, saját magamat figyelem.

KULTer.hu: Mivel győztek meg?

Észérvekkel.

KULTer.hu: A másik típusú képek a kötetben azok, amiket akkor és ott lőttél, amikor és ahol érezted a tüneteket. Aki csak úgy a kezébe veszi a kötetet, látja ezeket az elmosódó képeket, de nem biztos, hogy tudja a hátterük. Szerinted megragadnak valamit az élményből, hogy milyen állapotban készültek a képek?

Igen, de a felfogásom az, hogy az illusztrációknak nem kell annyira szájbarágósnak lenniük. Az ember fantáziájára is rengeteget kell bízni ahhoz, hogy élvezhető legyen akár egy illusztráció, akár a könyv.

KULTer.hu: A szöveg és a kép nem egyszer tükrözik egymást, ezzel felerősítik a hatást, és szinte berántanak a fejedbe. Ez volt a cél?

Magam is meglepődtem néha, hogy működik az illusztráció. Nemcsak arról van szó, hogy ott a szöveg, mellette a kép, aztán kész, passzol a szöveghez, hanem valamit meg is mozgat az emberben.

KULTer.hu: A szövegekben Csepregi János keze is benne van, társszerzőként tekintesz rá?

Teljesen. A könyv szöveges része két ember munkája volt.

KULTer.hu: A szövegek tipográfiai szempontból is különlegesek. Vannak kézírásos részek, kézzel kivágottnak tűnő, csupa piros nagybetűvel kiabáló címek, összesen legalább négy különböző betűtípust számoltam össze. Hogyan különítetted el ezeket?

Van egy strukturális rendszer az egész könyvben.

Elkülönítettem fő- és alkategóriákat. Van szakirodalom, napló, gondolat; az alkategóriák között pedig tünetek, szituáció, térképek. A szakirodalom van főleg a kivágott betűs címekkel szedve. A nagy, piros tipót a piros alapon fehér Vészhelyzet-tábla ihlette. Mellé főleg hibás analóg fotókat tettem. Mindenféle van itt: fönnakadt a tükör, vagy egy szavazásnál sorban álltam, és egymásra csúszott két kép.

Vannak a naplóoldalak, azokat színben is próbáltam összekötni. Ezek talán a legszemélyesebb oldalai a könyvnek. Itt már módosított kézírásom van, modorosabb, görcsösebb. Bevontam KRESZ-táblákat is, más világból kölcsönöztem elemeket, hogy magyarázóbb jellege legyen a dolognak. Ez a legnehezebben olvasható rész, leginkább azért, mert ha osztályozni kell őket, a szakirodalom a fontos, azt el kell olvasni. Az én szövegem meg nagyon személyes,

az embernek kicsit küzdenie kell, hogy befogadhassa.

Gondolat-oldalaknak neveztem el a plakátszerűeket. Ezért van a nagy verzál betű, itt nagyon hangsúlyos szövegek vannak. Ezeket akartam a legolvashatóbbra. Az ember csak ránéz, elolvassa azt az egy mondatot, és fel is fogta. Főleg az indította el ezt az egész könyvet, hogy sokszor, amikor egyedül voltam, elképzeltem, hogy mi van, ha esetleg ezt vagy azt valaki megkérdezi tőlem. Hogy tudnám egy mondatban, érthetően elmagyarázni?

Nyilván akkor fantázia volt, pont ezért szürreális, hogy ezek itt vannak, hogy mások is elolvashatják.

Aztán a tünetek. Ezeken kívül rengeteg tünete vagy tünetegyüttese van a pánikbetegségnek, de ezek azok, amik nekem a leginkább kellemetlenné tették a mindennapi életet. Nagy címmel jeleztem, mi is ez pontosan, mellé egy vagy több segítő, kézírásos mondatot helyeztem, akár kissé humorosan megfogalmazva, hogy mi ez vagy milyen érzés. Itt majdnem mindegyik képen én vagyok.

A szituációk: ezek azok a helyzetek meg helyszínek, ahol a leginkább jelentkezik a pánikroham – a tünetek is fel vannak sorolva.

KULTer.hu: Itt a szövegek leginkább a tudatfolyam-elbeszélésekkel mutatnak hasonlóságot. Ez szándékos volt?

Mindegyik rész ugyanazzal a betűvel kezdődik, mint amelyikkel véget ér, ezzel a teljesen körkörös, ismétlődő helyzetet akarja illusztrálni a szöveg.

Itt vannak végletek is.

A másnaposság például az, ahol az összes tünet jelentkezik. Vagy az extrém helyzetek, ahol pedig semmi. Az autóban is sokkal rosszabbul vagyok az autópályán, mert ott egyenesen megyünk, tök biztonságos, de egy szerpentines, erdélyi, horrorkanyargós úton semmi bajom nincsen, mert ott valami el tudja vonni a figyelmemet.

KULTer.hu: A térképek térnek el talán a leginkább a kötet többi részétől. Letisztultságukkal egyszerre tűnnek használati utasításnak és infografikának. Honnan jött az ötlet?

Teljesen infografikák. Belső kényszer szülte az ötletet, ha már tervezőgrafika szak, akkor legyen benne szigorúbb, megszerkesztettebb rész is. Oldják is a görcsösségükkel az egész könyv intenzitását.

Talán a húgom is megihlette az oldalpárokat, bár az első terv, a mozié, már régen megvolt. Ő, aki szintén szorong, egy nagy mappával tartott be a városba a suliból.

Kérdezett, hogy hol nincs útban a metrón? Az a durva, hogy el tudtam mondani neki,

miután megkérdeztem, hogy meddig megy. Hogy álljon ahhoz az ajtóhoz, mert a másik oldalon fog nyílni, és utána sétáljon át középen az ablakhoz, és akkor nem lesz útban. Gondoltam, hogy akkor muszáj lesz a térképeket is belerakni a könyvbe.

KULTer.hu: A borító kívül szürkés, semleges színű, belül pedig piros. Miért?

A kontraszt miatt. Ha belül ennyire telített, akár kaotikusnak is tekinthető, akkor kívülről kicsit rendezettebb legyen a kiadvány.

Másrészt eredetileg antikönyvet akartam.

Abból a szempontból, hogy a pánikbetegség takargatással társult nálam. Ezt az érzetet akartam átadni, ne az a könyv legyen, ami odavonzza a tekintetet, nincs fülszöveg sem rajta. Ki kell nyitni, el kell olvasni.

KULTer.hu: Dolgozol könyveken és plakátokon is. Miben különböznek ezek mediálisan?

Introvertált vagyok, ez egy jó kommunikációs eszköz, pont ezért a két kedvencem a könyv meg a plakát. A plakáttal nagyon velősen, nagyon szépen lehet kommunikálni, az ember ránéz, és egyből felfogja. A könyvvel ennél sokkal terjedelmesebben, mélyrehatóbban.

Nem feltétlenül figyelemkeltésre használja az ember, hanem gondolatokat ad át. Ezért szeretem főleg a könyveket.

KULTer.hu: Úgy tudom, mostanában főleg képzőművészettel foglalkozol.

Kora tavasszal létrehoztunk barátokkal egy művészeti társaságot, tizenkét fővel. Ez a Friss Összművészeti Formáció, röviden FÖF. Van köztünk animációs szakember, költő, tipográfus, tervezőgrafikus, képzőművész, rengeteg a tervünk, hogy kiket lehetne még beszervezni. Az első kiállításunk november közepén nyílik az Art9-ben, Együttélés címmel. Főleg a képzőművészetre koncentráltunk, de lesz felolvasás is.

A Zsibbadásról a képeket Márián Gábor készítette.